A sperlongai Tiberius-villa barlangja

Present location
ID
Per-4212

Sperlonga, a Nápoly és Róma között félúton fekvő tengerparti település területén állt Tiberius császár villája. Az épületegyüttes talán leghíresebb része az a barlang (grotta), melyben négy, a trójai mondakörhöz kapcsolódó jelenetet ábrázoló szoborcsoport állt. Itt történt, hogy miközben Tiberius császár itt lakomázott, váratlanul hatalmas kőtömbök zuhantak le, melyek több szolgát is megöltek, és a császár is majdnem életét vesztette. (Suet. Tib. 39; Tac. Ann. 4. 59)
A barlangban középen a Skylla-szoborcsoport, mögötte, az északi mellékcsarnok bejáratánál a Polyphémos megvakítását ábrázoló szoborcsoport, elöl, a bejárat bal oldalán holttestet cipelő harcos, az ún. Pasquino-csoport egy változata, jobbra pedig a Palladiont elrabló Odysseus és Diomédés volt látható. A barlangnyílás tetején állt még Ganymédés szobra.
Egy itt talált felirat szerint Athanodóros, Hagésandros és Polydóros voltak a szobrok alkotói – ugyanazok, akiket Plinius a Laokoón-csoport alkotóiként említ. (Plin. Nat. hist. 36. 37)
A szobrok keletkezési ideje vitatott, pusztulásukat pedig vélhetően szándékos rombolás okozta.
A márványtöredékek (mintegy 7000 darab) 1957-ben kerültek elő a barlang kör alakú medencéjéből.