A padlómozaik kilenc panelből áll. Négy sarkán a négy évszak perszonifikációja látható, a többi mitológiai jelenetet ábrázol; az alakok azonosítása helyenként vitatott, a középső panel erősen töredékes. Ez utóbbin egy gyermek alakja látszik egészében három másik alak mellett – talán Andromaché és Astyanax szerepel itt, vagy Médeia.
Az alatta elhelyezkedő panelben Meleagros és Atalanta állnak a kalydóni vadkan mellett, Meleagrostól balra pedig egy másik férfialak is.
A következő egységben Phaidra és Hippolytos története elevenedik meg: az asszony dajkája segítségével levélben vallott szerelmet mostohafiának, az írótábla (diptychon) Hippolytos előtt a földön hever.
A következő panelben Paris áll oszlopra támaszkodva, pásztorsíppal kezében, előtte Aphrodité, aki – mivel elnyerte a "legszebb" címet – Helenét adta neki. (Egy másik értelmezés szerint Argos és Ió, Héra társaságában.)
Végül talán Adónis búcsúját ábrázolták: az utolsó vadászatára induló ifjú felé Aphrodité nyújtja a kezét. (Egy másik értelmezés szerint Stheneboia tesz éppen ajánlatot Bellerophónnak, közöttük pedig Erós látható.)
A mozaikról készült fotók elérhetők a PBase oldalán.
