Mozaik a szicíliai Villa del Casale gymnasiumából, amelyen a római Circus Maximusban zajló kocsiverseny látható.
Jobbra látható a 12 indítóhely (carcer), mögöttük a Herculesnek, Ceresnek és Florának szentelt templomok. A versenypálya közepén hosszú fal (spina) húzódik. Történeti források szerint e fal közepére Augustus Kr. u. 10-ben egy obeliszket állíttatott. Az obeliszket azonban Kr. u. 327-ben elhelyezték a versenypálya széléhez közelebb, hogy egy másik obeliszknek helyet teremtsenek – ez utóbbi Kr. u. 357-ben érkezett meg Rómába. A mozaikon ábrázolt obeliszk a versenypálya széléhez közelebb áll, egyes kutatók ebből arra következtetnek, hogy a mozaik Kr. u. 327 és 357 között készült.
A versenyzők a négy különböző "párt"-ot (factio) jelző piros, fehér, kék és zöld színeket viselik.
A mozaik bal oldalán láthatók a kocsiverseny nézői is, akiknek egy fiú ételt kínál.
A mozaikról készült fotót lásd a Getty Images honlapján.
