Kultúra
Méret
magasság: 51,25 cm
Datálás
Kr. e. 510–500 körül
Anyag
Lelőhely
Leltári szám
1836,0224.228
Azonosító
Per-6812

Feketealakos hydria, hasán egy tengeri csata ábrázolásával.

A harci gályáról tizennyolc evező ér a vízbe, a hajóorr vadkanfejet formáz. A fedélzet elülső oldalán fából készült mellvéd-rácsozatot állítottak fel (cancelli), a taton palánkok láthatóak, védekezés céljából. A fedélzet elülső részén két íjász bal lábon térdel, csúcsos sisakot, mellényt és nadrágot (anaxyrides) visel, hátukon tegez. Szemben, a levegőben már repülnek az ellenség nyilai és kelevézei. A két íjász mögött két harcos lép előre, hajuk kontyba fogva, sisakot és mellvértet viselnek, lábukon lábvért. A második harcos páncélja eredetileg fehér színű volt. Az első harcos felemelt jobbjával vezeti előre a másodikat, aki mindkét karját a magasba emeli. Őket egy harmadik harcos követi, ő is sisakot és mellvértet visel, oldalán pajzs látható, kezében kard. A hajótaton egy újabb íjász lő, mögötte ül a kormányos, kezében a kormányrúddal, azonban az ő alakjából csak a két keze maradt meg.

Egy lehetséges értelmezés szerint a második harcos Prótesilaos, és a jelenet a görög csapatok trójai partraszállását örökíti meg.

Nyakát palmetta- és pontsor díszíti, vállán két kentaur, kinyújtott karokkal birkózni készül.

A tárgy adatlapját lásd a British Museum honlapján.