Menna sziklába vájt sírja (TT69) Théba nyugati partján, Sejk Abd el-Gurna dombján található. A sír a 18. dinasztia korabeli, thébai előkelő magánsírok stílusában épült: bejárata egy külső, fedetlen udvarról nyílik, amely mögött a sziklába vágott rész két, fordított T alakban elrendezett teremből áll. A második, hosszanti terem végében egy kis kápolnát süllyesztettek a falba. Innen a sziklán át lefelé induló rövid folyósón keresztül lehetett elérni az elhunyt maradványai számára kivájt tényleges sírkamrát.
Menna, aki életében számos magasrangú hivatali pozíciót töltött be, sírjának falait gazdagon díszíttette. A jelenetek egy része a sírtulajdonos életének eseményeiből merít, más részük a túlvilági élethez, temetkezési szertartásokhoz kapcsolódik.
Az első, keresztirányú terem északi szárnyának déli oldalán (belépve, balra fordulva) egy mezőgazdasági jelenet látható több képmezőre osztva. Felül egy gabonatábla felmérésének egy mozzanatát láthatjuk írnokok jelenlétében, akik kezükben papirusztekerccsel valószínűleg éppen a föld után fizetendő adó mértékét állapítják meg. Az írnokokat két segéd kíséri, akik egy kötél segítségével a szántó kiterjedését mérik le: egyikük kezében a kötél vége van, másikuk a feltekert kötélcsomót tartja. Jobb oldalról egy férfi és egy nő, valószínűleg a föld tulajdonosa és annak felesége közelít a mérés-vezető felé, kezükben különféle ajándékokat tartanak. Talán a mérőknek járó fizettséget hozzák, de az is lehet, hogy inkább annak reményében ajándékozzák meg őket, hogy a mérés végeztével a család javára kerekítenek majd és engednek az adóból. A fal alsóbb regisztereiben az aratás, betakarítás és a termény összeszámlálásának jeleneteit ábrázolták. A sír tulajdonosa többször is megjelenik a képeken: hol ülve, hol állva, a munkálatokat felügyeli.
A sír második, hosszanti termének északi (jobb oldali) falán különféle temetési és áldozatbemutatási jelenetek gyűrűjében egy négy hajóból álló kompozícióval találkozunk. A jelenet két szélén úszó egy-egy bárka a két középső hajót vontatja ellenkező irányba. A hajók fából készültek, orruk és tatjuk díszített. Mindkét vontatóhajó orrában egy alak áll, kezében hosszú botot tart, talán a vízmélységet ellenőrzi. A két középső hajó kabinjában Menna és felesége utazik. A jelenet két időben egymást követő eseményt, az Ozirisz szent városába, Abüdoszba tett utazást és a visszatérést ábrázolja. A jobb oldali két bárka Thébából Abüdosz felé tart – a folyó sodrását kihasználva vitorlázat nélkül haladnak –, míg a bal oldali hajók már visszafelé jönnek – felhúzták a vitorláikat. Abüdoszba látogatva az egyiptomiak a halottak urának, Ozirisznek a halálát és feltámadását ünnepelték, a rituális zarándoklatnak fontos szerepe volt a temetkezési szertartásokban, ennélfogva különféle ábrázolásaival gyakran találkozunk az egyiptomi művészetben.
A sírról és a falain ábrázolt további jelenetekről lásd az Osirisnet weboldalát. A sírkamra virtuális bemutatója az alábbi linkre kattinva érhető el.