Az athéni feketealakos stamnos egyik oldalán harcos csatába indulása látható. A jelenet közepén egy négylovas fogat áll. A kocsiszekrényen álló, hosszú, fehérre festett chitónt viselő szakállas kocsihajtó egyik kezében kantárt, másikban hosszú botot (kentront) tart: indulásra kész. A kocsi előtt egy harcos áll teljes fegyverzetben és a kocsihajtó felé néz. Fején sisak, jobb kezében két dárda, baljában pajzsa. A körzővel megrajzolt kerek pajzsot tekergő kígyó díszít. A jelenet bal szélén és a lovak mögött két hegyes sapkát viselő, kezében tegezt tartó szkíta íjász áll. A lovak előtt egy gyermek érdeklődve, de óvatosan közelít az állatokhoz.
A kép, amelyen keverednek a vázafestő korának és a mítoszok korának elemei, valószínűleg egy mitológiai jelenetet ábrázol, de feliratok híján nem tudjuk azt azonosítani. A harcosok öltözete a Kr. e. 6–5. századi harcmodort tükrözi. A nehézfegyverzetű hoplita katona mellett megjelenő íjászok kiegészítő, zsoldos funkciót láttak el a korabeli görög polisok hadseregeiben. A négylovas fogatot azonban ekkoriban már nem használtak a harcok során, az a mitikus korokat, talán éppen a trójai háború egyik eseményét idézi.
A váza másik oldalán öt harcos áll csatára készen, teljes fegyverzetben, lábuknál két kutyájuk. Kerek pajzsaikat különféle pajzsjelek díszítik: svasztika, egy emberi láb fenékkel, egy fél kantharos, egy bika feje mellső lábaival, valamint egy kocsiszekrény.
A vázáról bővebben lásd a Metropolitan Museum of Art és a Beazley Archive honlapját.