Leírás
Háborúban aratott győzelem volt az egyik leggyakoribb oka épületek emelésének, s ugyanígy emlékművek felállításának is. Mindez a háború megindulásakor tett fogadalom beváltása volt, és a fogadalmi ajándék költségeit a hadizsákmányból – a nem szó szerint értendő formulák szavaival annak tizedéből vagy zsengéjéből – fedezték. Az ilyen fogadalmi ajándékok természetüknél fogva elsősorban államiak voltak, de az emlékműveken az 5. század elejétől kezdve egyre inkább előtérbe került a győztes hadvezér személye: eleinte csak idealizált alakban ábrázolják, majd – heves elvi harcok után – portrészerű ábrázolása is megjelenik az emlékműveken, sőt ő maga is állít fogadalmi ajándékot a győzelemért. Fordulópontot jelent a görögség életében sorsdöntő peloponnésosi háború spártai hadvezérének, Lysandrosnak a viselkedése: ő az első, aki a saját portrészobrát állítja győzelméért fogadalmi ajándékul, szöges ellentétben az athéni demokrácia Plutarchos Kimón-életrajzában megőrzött felfogásával, amely a hadvezér kiemelését azért vetette el, mert a győzelmet nem az ő, hanem elsősorban a nép művének tekintette. Lysandrossal kezdődik az élő ember istenként való tiszteletének szokása is. Az állami győzelmi emlékművek emelése a 4. században is gyakori volt, s csak a hellénisztikus és római korban vált általánossá az a felfogás, amely minden győzelmet az uralkodó személyes érdemének tartott; így hivatalosan őt tekintették az emlékmű emelőjének is.(1)
Szilágyi János György (in Szilágyi J. Gy. 1962 I, 188–189)
Szilágyi János György (in Szilágyi J. Gy. 1962 I, 188–189)
Háborúban aratott győzelem volt az egyik leggyakoribb oka épületek emelésének, s ugyanígy emlékművek felállításának is. Mindez a háború megindulásakor tett fogadalom beváltása volt, és a fogadalmi ajándék költségeit a hadizsákmányból – a nem szó szerint értendő formulák szavaival annak tizedéből vagy zsengéjéből – fedezték. Az ilyen fogadalmi ajándékok természetüknél fogva elsősorban államiak voltak, de az emlékműveken az 5. század elejétől kezdve egyre inkább előtérbe került a győztes hadvezér személye: eleinte csak idealizált alakban ábrázolják, majd – heves elvi harcok után – portrészerű ábrázolása is megjelenik az emlékműveken, sőt ő maga is állít fogadalmi ajándékot a győzelemért. Fordulópontot jelent a görögség életében sorsdöntő peloponnésosi háború spártai hadvezérének, Lysandrosnak a viselkedése: ő az első, aki a saját portrészobrát állítja győzelméért fogadalmi ajándékul, szöges ellentétben az athéni demokrácia Plutarchos Kimón-életrajzában megőrzött felfogásával, amely a hadvezér kiemelését azért vetette el, mert a győzelmet nem az ő, hanem elsősorban a nép művének tekintette. Lysandrossal kezdődik az élő ember istenként való tiszteletének szokása is. Az állami győzelmi emlékművek emelése a 4. században is gyakori volt, s csak a hellénisztikus és római korban vált általánossá az a felfogás, amely minden győzelmet az uralkodó személyes érdemének tartott; így hivatalosan őt tekintették az emlékmű emelőjének is.(1)
Szilágyi János György (in Szilágyi J. Gy. 1962 I, 188–189)
Szilágyi János György (in Szilágyi J. Gy. 1962 I, 188–189)