Forrás

2 / 1

Fogadalmi ajándékok háborús győzelemért

Leírás

Háborúban aratott győzelem volt az egyik leggyakoribb oka épületek emelésének, s ugyanígy emlékművek felállításának is. Mindez a háború megindulásakor tett fogadalom beváltása volt, és a fogadalmi ajándék költségeit a hadizsákmányból – a nem szó szerint értendő formulák szavaival annak tizedéből vagy zsengéjéből – fedezték. Az ilyen fogadalmi ajándékok természetüknél fogva elsősorban államiak voltak, de az emlékműveken az 5. század elejétől kezdve egyre inkább előtérbe került a győztes hadvezér személye: eleinte csak idealizált alakban ábrázolják, majd – heves elvi harcok után – portrészerű ábrázolása is megjelenik az emlékműveken, sőt ő maga is állít fogadalmi ajándékot a győzelemért. Fordulópontot jelent a görögség életében sorsdöntő peloponnésosi háború spártai hadvezérének, Lysandrosnak a viselkedése: ő az első, aki a saját portrészobrát állítja győzelméért fogadalmi ajándékul, szöges ellentétben az athéni demokrácia Plutarchos Kimón-életrajzában megőrzött felfogásával, amely a hadvezér kiemelését azért vetette el, mert a győzelmet nem az ő, hanem elsősorban a nép művének tekintette. Lysandrossal kezdődik az élő ember istenként való tiszteletének szokása is. Az állami győzelmi emlékművek emelése a 4. században is gyakori volt, s csak a hellénisztikus és római korban vált általánossá az a felfogás, amely minden győzelmet az uralkodó személyes érdemének tartott; így hivatalosan őt tekintették az emlékmű emelőjének is.(1)

Szilágyi János György (in Szilágyi J. Gy. 1962 I, 188–189)
  1. A győzelmi fogadalmi ajándékokról W. H. D. Rouse, Greek votive offerings. Cambridge 1902. 95–148.
Háborúban aratott győzelem volt az egyik leggyakoribb oka épületek emelésének, s ugyanígy emlékművek felállításának is. Mindez a háború megindulásakor tett fogadalom beváltása volt, és a fogadalmi ajándék költségeit a hadizsákmányból – a nem szó szerint értendő formulák szavaival annak tizedéből vagy zsengéjéből – fedezték. Az ilyen fogadalmi ajándékok természetüknél fogva elsősorban államiak voltak, de az emlékműveken az 5. század elejétől kezdve egyre inkább előtérbe került a győztes hadvezér személye: eleinte csak idealizált alakban ábrázolják, majd – heves elvi harcok után – portrészerű ábrázolása is megjelenik az emlékműveken, sőt ő maga is állít fogadalmi ajándékot a győzelemért. Fordulópontot jelent a görögség életében sorsdöntő peloponnésosi háború spártai hadvezérének, Lysandrosnak a viselkedése: ő az első, aki a saját portrészobrát állítja győzelméért fogadalmi ajándékul, szöges ellentétben az athéni demokrácia Plutarchos Kimón-életrajzában megőrzött felfogásával, amely a hadvezér kiemelését azért vetette el, mert a győzelmet nem az ő, hanem elsősorban a nép művének tekintette. Lysandrossal kezdődik az élő ember istenként való tiszteletének szokása is. Az állami győzelmi emlékművek emelése a 4. században is gyakori volt, s csak a hellénisztikus és római korban vált általánossá az a felfogás, amely minden győzelmet az uralkodó személyes érdemének tartott; így hivatalosan őt tekintették az emlékmű emelőjének is.(1)

Szilágyi János György (in Szilágyi J. Gy. 1962 I, 188–189)
  1. A győzelmi fogadalmi ajándékokról W. H. D. Rouse, Greek votive offerings. Cambridge 1902. 95–148.