2 / 1

Épületdíszítő terrakotta lap: Dionüszosz és egy szatürosz

Dióhéjban

Mi ez?

Domborműves terrakotta tábla, amely egykor egy épület falát díszítette

Hol készült?

Az ókori Itáliában készült.

Mikor készült?

Kr. e. 25 – Kr. u. 25. körül, a római császárkor elején.

Miből készült?

Agyagból készült, negatív formába préselve.

Mekkora ez a tárgy?

A dombormű 45,5 cm magas és 43 cm széles.   

Hol őrzik most?

Budapesten, a Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteményében.

Többet szeretnél tudni?

Kattints ide!

Mi ez?

Domborműves terrakotta tábla, amely egykor egy épület falát díszítette

Hol készült?

Az ókori Itáliában készült.

Mikor készült?

Kr. e. 25 – Kr. u. 25. körül, a római császárkor elején.

Miből készült?

Agyagból készült, negatív formába préselve.

Mekkora ez a tárgy?

A dombormű 45,5 cm magas és 43 cm széles.   

Hol őrzik most?

Budapesten, a Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteményében.

Többet szeretnél tudni?

Kattints ide!

A négyzet alakú domborműves lap agyagból készült olyan módon, hogy a puha agyagot egy előre elkészített negatív formába nyomták, majd miután az felvette leendő formáját és kiszáradt, kemencében kiégették. A kiégetett agyagot terrakottának hívjuk.

A tábla közepén két ifjú jelenik meg, akik előre lépő lábukkal szinte kilépnek a lap síkjából. A bal oldali alakban a fiatal Dionüszoszt, vagy ahogy a római hívták, Bacchust ismerhetjük fel: lábán sarut, vállán köpenyt visel, baljában pedig jellegzetes botját, a tobozzal díszített thürszoszt tartja. Mellette egy fiatal szatürosz jelenik meg párducbőrrel a vállán. Jobb kezében lefelé fordított fáklyát tart, bal kezével pedig egy boros amphorát egyensúlyoz a vállán. A terrakottalapot alul palmetták, felül tojás alakú motívumok sora teszi látványosabbá.

A kerek lyukak a tárgy egykori funkciójára utalnak: ezeken keresztül rögzítették a táblát egy épület falára. A római köztársaságkor végén és a császárkor elején sok hasonló domborművet készítettek, hogy azokkal magánházak és középületek homlokzatát díszítsék. A gyakran egybefüggő, hosszú frízt alkotó domborműveken isteneket, mitológiai jeleneteket, tájképeket és a rómaiak mindennapi életéből vett zsánerképeket láthatunk.

A Szépművészeti Múzeum egy másik hasonló, épületdíszítő terrakotta domborművet is őriz, amelyen egy nílusi tájkép látható. Mit gondoltok, mi utal arra, hogy a Nílus partján járunk?

Kr. e. 25 – Kr. u. 25 között készült az ókori Itáliában.

A szatüroszok az ókori görög mitológából ismert keveréklények, akik az erdők, mezők, hegyek vidám lakói voltak és Dionüszosz/Bacchus hűséges szolgálóinak és kísérőinek tartották őket. Az ókori ábrázolásokon eleinte tömpe orrú, ruhátlan alakokként jelentek meg, hosszú farokkal és hegyes fülekkel, később kecskebakra jellemző patát és szarvakat is kaptak. Általános tulajdonságaik között szerepel, hogy csak a táncnak, zenének és játéknak élnek, és különösen szeretik a bort – vagyis a mindennapi örömöket hajszolják.

Az egyik legismertebb szatürosz Marszüasz volt, akivel kapcsolatban több ókori történet és ábrázolás is fennmaradt. Marszüasz mesteri aulosz játékos volt. Egy mítosz szerint az auloszt Pallasz Athéné találta fel, de amikor észrevette egy patak vizében, hogy játék közben az arca felfúvódik, eldobta a hangszert, amelyet aztán Marszüasz talált meg. A szatürosz annyira elbízta magát saját játékától, hogy versenyre hívta Apollónt. Ő fúvós hangszerén, Apollón pedig kitharán játszott. A verseny döntőbírái, a Múzsák az istent ítélték győztesnek, aki a szatüroszt – büntetésül elbizakodottságáért – felakasztotta egy fára és elevenen megnyúzatta, hogy bőréből borostömlőt készíttessen.

Az Antik Gyűjtemény itt látható két gipszmásolatán, amelyek egy hellénisztikus kori görög szoborcsoport két szobra nyomán készültek, éppen az látható, amikor Apollón szkíta rabszolgája már a kését élezi, Marszüasz pedig kikötözve várja büntetését.