Montefortino típusú sisak Szicíliából
Dióhéjban
Mi ez?
Félgömb alakú sisak a tetején sisakgombbal.
Hol készült?
Ez a sisaktípus általánosan elterjedt volt Itáliában és a Földközi-tenger vidékén. Szicília szigetén készülhetett.
Mikor készült?
A Kr. e. 3. század közepén készült, a római köztársaság korában.
Miből készült?
Bronzból készült.
Mekkora ez a tárgy?
A sisak 23,6 cm magas.
Hol őrzik most?
Budapesten, a Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteményében.
Többet szeretnél tudni?
Hol és mikor
A sisak a Kr.e. 3. század közepén készült, feltehetően Szicília szigetén. Általánosan elterjedt típus volt Itáliában és a Földközi-tenger vidékén.
Kitekintő
A római legiók katonáinak élete közel sem volt könnyű: minden nap hosszú utat tettek meg gyalog, nehéz menetfelszerelésben, amely akár 35-45 kilogrammot is nyomott. Maguknak kellett cipelniük támadó- és védőfegyvereiket, sátraik alkatrészeit, a táborveréshez szükséges szerszámokat, főzőeszközeiket, három napi élelmet és egyéb személyes holmijukat is.
A legionariusok legfontosabb támadófegyverei két hajítódárda (pilum), egy közelharc során használt kétélű rövid kard (gladius) és egy tőr (pugio) voltak. A pilum nyele fából készült, hegye pedig vasból, amely képes volt átütni az ellenség páncélját. Fejüket sisak, felsőtestüket lánc- vagy lemezvért fedte. Kezükben egy méternél magasabb, téglalap formájú pajzsot (scutum) tartottak, amely fából készült, peremét vaskerettel, közepét pajzsdudorral erősítették meg, felszínét pedig bőrrel vonták be. A pajzs felülete ívelt volt, így jobban védte a legionárius testét.
A római legionariusok 3-10 sorból álló alakzatokba rendeződve harcoltak, amelyek általában három vonalban álltak fel és együtt, szervezetten mozogtak a csatában. Az első vonalban a tapasztalatlanabb egységek kaptak helyet, míg a harcedzettebbek általában hátul helyezkedtek el. Ha egy ostrom során a távolról érkező lövedékek ellen védekezniük kellett, a teknősbéka (testudo) harci alakzatot alkalmazták. Ekkor a szorosan egymás mellett álló katonák az egységüket minden irányból pajzsukkal védelmezték: az első és a szélső sorokban állók maguk elé, a belső sorokban állók pedig fejük fölé emelték a pajzsukat.
.jpg)
Teknősbéka alakzatban harcoló római katonák a Traianus-oszlopon.
Mi ez?
Félgömb alakú sisak a tetején sisakgombbal.
Hol készült?
Ez a sisaktípus általánosan elterjedt volt Itáliában és a Földközi-tenger vidékén. Szicília szigetén készülhetett.
Mikor készült?
A Kr. e. 3. század közepén készült, a római köztársaság korában.
Miből készült?
Bronzból készült.
Mekkora ez a tárgy?
A sisak 23,6 cm magas.
Hol őrzik most?
Budapesten, a Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteményében.
Többet szeretnél tudni?
A félgömb alakú, felfelé enyhén szűkülő sisakot bronzból öntötték és utólag kalapálással alakították. Tetején egy tömör sisakgomb van, amelybe egykor tollakból, állatszőrből vagy más anyagból készült díszt illesztettek. A sisak teste hátul egy vízszintes peremben végződik, amely a nyak védelmét szolgálta. A halántékrészénél látható két-két szegecs arra utal, hogy egykor arcvédőlemezeket rögzítettek hozzá, amelyek külön készültek fémből vagy bőrből. A sisak típusa egy olaszországi lelőhelyről kapta a nevét, ahol egyik példánya előkerült.
A sisak egy olyan szicíliai, etruszk vagy itáliai harcosé lehetett, aki a római hadseregben szolgált az első pun háború (Kr. e. 264–241) idején. A sisakforma a római legionáriusok kedvelt típusa volt a Kr. e. 4. század közepétől a Kr. e. 1. századig.
A sisak a Kr.e. 3. század közepén készült, feltehetően Szicília szigetén. Általánosan elterjedt típus volt Itáliában és a Földközi-tenger vidékén.
A római legiók katonáinak élete közel sem volt könnyű: minden nap hosszú utat tettek meg gyalog, nehéz menetfelszerelésben, amely akár 35-45 kilogrammot is nyomott. Maguknak kellett cipelniük támadó- és védőfegyvereiket, sátraik alkatrészeit, a táborveréshez szükséges szerszámokat, főzőeszközeiket, három napi élelmet és egyéb személyes holmijukat is.
A legionariusok legfontosabb támadófegyverei két hajítódárda (pilum), egy közelharc során használt kétélű rövid kard (gladius) és egy tőr (pugio) voltak. A pilum nyele fából készült, hegye pedig vasból, amely képes volt átütni az ellenség páncélját. Fejüket sisak, felsőtestüket lánc- vagy lemezvért fedte. Kezükben egy méternél magasabb, téglalap formájú pajzsot (scutum) tartottak, amely fából készült, peremét vaskerettel, közepét pajzsdudorral erősítették meg, felszínét pedig bőrrel vonták be. A pajzs felülete ívelt volt, így jobban védte a legionárius testét.
A római legionariusok 3-10 sorból álló alakzatokba rendeződve harcoltak, amelyek általában három vonalban álltak fel és együtt, szervezetten mozogtak a csatában. Az első vonalban a tapasztalatlanabb egységek kaptak helyet, míg a harcedzettebbek általában hátul helyezkedtek el. Ha egy ostrom során a távolról érkező lövedékek ellen védekezniük kellett, a teknősbéka (testudo) harci alakzatot alkalmazták. Ekkor a szorosan egymás mellett álló katonák az egységüket minden irányból pajzsukkal védelmezték: az első és a szélső sorokban állók maguk elé, a belső sorokban állók pedig fejük fölé emelték a pajzsukat.
Teknősbéka alakzatban harcoló római katonák a Traianus-oszlopon.
Korosztály
Tantárgyi kapcsolódások
Témakörök
Tanítási ötletek
- A pun háborúk
- A római legio
LEXIKON