2 / 1

Montefortino típusú sisak Szicíliából

Dióhéjban

Mi ez?

Félgömb alakú sisak a tetején sisakgombbal. 

Hol készült?

Ez a sisaktípus általánosan elterjedt volt Itáliában és a Földközi-tenger vidékén. Szicília szigetén készülhetett.

Mikor készült?

A Kr. e. 3. század közepén készült, a római köztársaság korában.

Miből készült?

Bronzból készült.

Mekkora ez a tárgy?

A sisak 23,6 cm magas.

Hol őrzik most?

Budapesten, a Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteményében.

Többet szeretnél tudni?

Kattints ide!

Mi ez?

Félgömb alakú sisak a tetején sisakgombbal. 

Hol készült?

Ez a sisaktípus általánosan elterjedt volt Itáliában és a Földközi-tenger vidékén. Szicília szigetén készülhetett.

Mikor készült?

A Kr. e. 3. század közepén készült, a római köztársaság korában.

Miből készült?

Bronzból készült.

Mekkora ez a tárgy?

A sisak 23,6 cm magas.

Hol őrzik most?

Budapesten, a Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteményében.

Többet szeretnél tudni?

Kattints ide!

A félgömb alakú, felfelé enyhén szűkülő sisakot bronzból öntötték és utólag kalapálással alakították. Tetején egy tömör sisakgomb van, amelybe egykor tollakból, állatszőrből vagy más anyagból készült díszt illesztettek. A sisak teste hátul egy vízszintes peremben végződik, amely a nyak védelmét szolgálta. A halántékrészénél látható két-két szegecs arra utal, hogy egykor arcvédőlemezeket rögzítettek hozzá, amelyek külön készültek fémből vagy bőrből. A sisak típusa egy olaszországi lelőhelyről kapta a nevét, ahol egyik példánya előkerült.

A sisak egy olyan szicíliai, etruszk vagy itáliai harcosé lehetett, aki a római hadseregben szolgált az első pun háború (Kr. e. 264–241) idején. A sisakforma a római legionáriusok kedvelt típusa volt a Kr. e. 4. század közepétől a Kr. e. 1. századig.

A sisak a Kr.e. 3. század közepén készült, feltehetően Szicília szigetén. Általánosan elterjedt típus volt Itáliában és a Földközi-tenger vidékén.

A római legiók katonáinak élete közel sem volt könnyű: minden nap hosszú utat tettek meg gyalog, nehéz menetfelszerelésben, amely akár 35-45 kilogrammot is nyomott. Maguknak kellett cipelniük támadó- és védőfegyvereiket, sátraik alkatrészeit, a táborveréshez szükséges szerszámokat, főzőeszközeiket, három napi élelmet és egyéb személyes holmijukat is.

A legionariusok legfontosabb támadófegyverei két hajítódárda (pilum), egy közelharc során használt kétélű rövid kard (gladius) és egy tőr (pugio) voltak. A pilum nyele fából készült, hegye pedig vasból, amely képes volt átütni az ellenség páncélját. Fejüket sisak, felsőtestüket lánc- vagy lemezvért fedte. Kezükben egy méternél magasabb, téglalap formájú pajzsot (scutum) tartottak, amely fából készült, peremét vaskerettel, közepét pajzsdudorral erősítették meg, felszínét pedig bőrrel vonták be. A pajzs felülete ívelt volt, így jobban védte a legionárius testét.

A római legionariusok 3-10 sorból álló alakzatokba rendeződve harcoltak, amelyek általában három vonalban álltak fel és együtt, szervezetten mozogtak a csatában. Az első vonalban a tapasztalatlanabb egységek kaptak helyet, míg a harcedzettebbek általában hátul helyezkedtek el. Ha egy ostrom során a távolról érkező lövedékek ellen védekezniük kellett, a teknősbéka (testudo) harci alakzatot alkalmazták. Ekkor a szorosan egymás mellett álló katonák az egységüket minden irányból pajzsukkal védelmezték: az első és a szélső sorokban állók maguk elé, a belső sorokban állók pedig fejük fölé emelték a pajzsukat.

Teknősbéka alakzatban harcoló római katonák a Traianus-oszlopon.

Korosztály
Tantárgyi kapcsolódások
Témakörök
Tanítási ötletek
  • A pun háborúk
  • A római legio

LEXIKON

Bronzsisakok

Kapcsolódó oldalak