Az ókori görögök tudták, hogy a sport segít megőrizni egészségüket és jó közérzetüket. A testedzés ezért fontos szerepet kapott iskolai nevelésükben, dicsősége azonban leginkább a sportversenyeken mutatkozott meg. Sok görög városban rendeztek atlétikai versenyeket, ezek közül azonban négy volt különösen ismert az ókorban. Az Olümpiában rendezett versenyjátékok voltak a leghíresebbek, de nagyon fontosak voltak a Delphoiban, Nemeában és az Iszthmoszon tartott küzdelmek is. Mindegyiket egy-egy isten tiszteletére rendezték meg annak szentélyében. Ezek némelyikén nem csak sport-, de zenei versenyeket is tartottak. A versenyjátékokon a legtöbb görög város részt vett, ezért pánhellén.
Az első olümpiai játékokat Kr. e. 776-ban tartották, majd ezt követően több mint ezer éven át, egészen Kr. u. 393-ig minden negyedik évben megismételték. Az ókori olümpiai játékokból erednek saját korunk olimpiái is.
Az ókori Olümpiában a versenyeket Zeusz tiszteletére rendezték. Ezeken csak szabad görög polgárok, közülük is csak a férfiak és fiúk versenyezhettek egymással. A játékok öt napig tartottak. A versenyszámok között szerepelt a rövid- és hosszútávfutás, a birkózás, az ökölvívás, a birkózás és az ökölvívás keverékéből kialakult pankráció (pankration), valamint a kocsiverseny és a lovaglás. Az egyetlen összetett versenyszám a pentathlon volt: ez öt számot, a távolugrást, rövidtávfutást, diszkosz- és gerelyvetést valamint a birkózást foglalta magában. A küzdelmeket a teljes fegyverzetben történő futás zárta, amelyben a futók a hopliták lábvértjét, sisakját és nehéz pajzsát magukra öltve versenyeztek egymással.
A győzteseket az ötödik napon, a záróünnepségek alkalmával jutalmazták meg. Olümpiában a jutalmuk olajágból font koszorú volt. Ezt annak a fának az ágaiból fonták, amelyet egy mítosz szerint Héraklész ültetett Zeusz szent ligetében. A győzteseket a verseny után szülővárosukban hősként ünnepelték: lakomát rendeztek számukra, pénzjutalomban részesítették, és még szobrot is állíthattak nekik. A versenyeken második és harmadik helyezést elért sportolók azonban semmit sem kaptak.
A pánhellén játékoknak egy másik fontos szerepe is volt: közös isteneik, nyelvük és művészetük mellett összekötő kapcsot jelentettek a Földközi-tenger medencéjében szétszórtan élő görögök számára. Amíg a játékok tartottak, a városállamok félretették ellentéteiket. Az olümpiai játékok idejére például általános békét hirdettek az ókori Hellászban.