Az Eretria-festő lékythosa
Az athéni Eretria-festő nagyméretű lékythosa. A váza felülete három vízszintes sávra osztott, alul és felül vörösalakos jelenetek, köztük egy fehéralapos, polychróm díszítésű sáv húzódik.
A középső, fehéralapos sávban a Patroklost gyászoló Achilleus látható. Achilleus sátra a trójai síkon két oszloppal van megjelenítve, amelyek fölé egy függönyt erősítettek két hurokkal. Belül Patroklos a ravatalon fekszik, a testét lepel takarja, csak feje látszik ki, hajában szalag, szeme csukva. Mellette Achilleus ül egy széken, mindkét keze az ölében, fejét lehajtva gyászolja barátját. Jobbra Thetis és nővérei, a Néreidák érkeznek Achilleushoz a Héphaistos által készített fegyverzettel, amellyel megbosszulhatja Patroklos halálát. Delfinháton utaznak, mindegyikük kezében az ajándék egy-egy darabja. A sorban balra az első, Klymené egy karddal (kardhüvelyben, szíjánál fogja), utána Psamathé kezében attikai sisakkal (feje háromnegyedes nézetben), majd Thetis lándzsával és oroszlános pajzzsal. Mögötte Galateia kezében koszorúval, majd Eup(loia) egy másik lábvérttel és végül Kymodoké. Övvel átkötött chitónt és (valaha élénk színű) himationt, nyakláncot, fülbevalót, karkötőket viselnek, hajukban szalagok és koszorúk. Minden alak mellett névfelirat olvasható.
A felső sávban bizonytalan értelmezésű jelenet, egy kocsi és kölülötte emberek láthatók (Persephoné elrablása?). Az alsó sávban: görögök és amazonok harca, középen Théseus és Hippolyté párviadala.
A vázáról bővebben lásd a Metropolitan Museum honlapját.