Lexikon

A görög pantheon főistene, az olymposi istencsalád feje, az „emberek és istenek atyja”, akinek akarata a világ eseményeit meghatározza. Neve az egyetlen az olymposiaké közül, amelynek etimológiája kétségen felül áll: a világosságot, égi fényességet jelölő indoeurópai tőre vezethető vissza (*dieu-), amelyből a latin Iuppiter (mint „Zeu pater” = ‛Zeus atya’) is származik, és amely a latin dies (‛nappal’) szóban is megtalálható.

Egyik legfontosabb aspektusa – nevének megfelelően – az ég és az időjárás feletti uralom. Atyaisten, de nem teremtő; a mitológiai hagyomány fiatal istenségként tartja számon: uralmát erőszakkal és csellel kellett apjától, Kronostól és a titánoktól megszereznie. Hésiodos a Theogoniában meséli el az istengenerációk mítoszát, mely ókori keleti – főként babilóniai és anatóliai – történetekkel mutat feltűnő párhuzamokat. Az elbeszélés szerint Chaos (kb. ‛tátongó üresség’)] után a harmadik istengeneráció volt Zeusé. A titánok legyőzése után két fivérével, Poseidónnal és Hádésszal sorsot húztak, hogy felosszák egymás közt a világot. Poseidóné lett a tenger, Hádésé az alvilág, Zeus pedig az eget kapta. Mindezek után még a Gigásokkal és föld-szülte szörnyeteggel, Typhónnal is meg kellett vívnia, hogy uralmát maga és testvérei számára biztosítsa.

Mitológiája és kultusza minósi (krétai) vonásokkal is gazdagodott: születéséről, haláláról és újjászületéséről is meséltek történeteket, sőt egyes helyeken sírját is mutogatták. Krétához kötötték születéstörténetét is: Hésiodos úgy meséli, Zeust, miután a Dikté hegy barlangjában megszületett, anyja, Rheia, elrejtette Kronos elől, aki Zeus idősebb testvéreit (Hestiát, Démétért, Hérát, Hádést és Poseidónt) sorban lenyelte. Rheia a kisgyermek helyett egy bepólyált követ adott férje kezébe. Az istengyermeket Amaltheia kecske táplálta (más változatokban számos másik „dajka” is szerepel), sírását pedig – hogy Kronos meg ne hallja – a Kurések lármája nyomta el.

A mitológiában ő az egyik legtermékenyebb isten: Hérán kívül számos istennővel és halandóval nemzett gyermekeket. Métisszel való sajátos nászából született Pallas Athéné, Hérától Arés, Hébé és Eileithyia. Létóval Apollónt és Artemist nemzette, Maiával Hermést, Mnémosynével a múzsákat. Themis és Zeus lányai a Moirák, a Hórák, Eiréné, Eunomia és Diké, az Igazság, aki atyjának állandó kísérője. Híres halandó szerelmei voltak Danaé, Európé, Ió, Alkméné és Léda.

Nem csak az irodalomban kapott kiemelkedő szerepet. Kultikus mellékneveinek óriási száma (ezernél is több ún. epiklésise ismert) arról tanúskodik, hogy a görög világ számos helyén tisztelték, és az élet igen változatos területein vártak tőle segítséget. Ő ügyelt az eskükre (mint Horkios), vigyázott a családi kapcsolatokra (Patróios), óvta az oltalomkérőket (Hikesios) és az idegeneket (Xenios), őrködött a családi vagyon és a bekerített udvar felett (Ktésios, Herkeios). Ezen kívül városvédő feladatot is ellátott (Polieus), sőt, alvilági istenségként is megszólították: ez volt Zeus Chthonios, vagy más néven Meilichios, a kígyó alakban ábrázolt „kegyes” Zeus.

A lineáris B táblák tanúsága szerint már a mykénéi korban is ismerték, tisztelete Héráéval már ekkor összefonódott. Egészen sokáig – mint égistenséget – csak szabad ég alatt, főként hegycsúcsokon tisztelték. Templomokat először a Kr. e. 6. században, a tyrannosok korában kezdtek emelni neki (Nemeában, Athénban, Akragasban), amikor sok más isten temploma már régen állt. Több helyen volt jósdája, például Olympiában és az egyiptomi Szíva-oázisban, ahol Zeus Ammón néven tisztelték. A legősibb és legnevezetesebb jóshelye a messze északon (Épeirosban) fekvő dódónai jósda volt, ahol szent tölgyfája állt, és egyes források szerint papjai a fa levelének susogását értelmezték.

A mykénéi kori emlékek közül egy alkotást sem lehet teljes bizonyossággal Zeus ábrázolásának tekinteni. Első biztos ábrázolásai a Kr. e. 8–7. század fordulójáról valók: a kezében lévő, sokszor keleti mintákat tükröző villámköteg egyik állandó attribútuma lett. Számtalan mitológiai jelenet szereplője, de gyakran ábrázolják egyedül is: állva, meztelenül, villámmal kezében (Zeus Keraunios), vagy trónján ülve, jogarral és szent madarával, a sassal. Ez utóbbi hagyományba illeszkedik Pheidias híres arany-elefántcsont alkotása, az olympiai Zeus-templom 12 méter magas kultusz-szobra, mely a későbbi korok Zeus-képét is meghatározta.

Kulin Veronika