Kiállítás

Egy több mint százéves gyűjtemény a saját történetéről is mesél. Ahogy az eredeti bronz- vagy márványszobroknak, úgy az azokat pillanatfelvételként megörökítő gipsz szobormásolatoknak is saját történetük van. A kiállítás tervezésénél meghatározó szerep jutott az adottságoknak: le kellett mondanunk mára megsemmisült vagy elkallódott, továbbá számos, nagymértékben töredékes műről is, ugyanakkor kiállítottunk hiányos szobrokat, mert jelentőségük ezt kívánta. A bemutatott gyűjtemény a szobrászatról, a tagadhatatlan hiányok ellenére is, érzékletes képet nyújt. Másolatok, több szempontból is. Az eredeti szobrokról vett pontos, öntőforma segítségével készült öntvények.

Az „eredeti” szobor azonban sok esetben már maga is másolat, hiszen a görög szobrászat sok híres alkotását olykor csak római kori feldolgozásaik révén ismerjük. A bronzszobrok többnyire márványmásolatokban maradtak fenn. Láthatók itt olyan művek, amelyek a leírásokból ismert mintaképük rekonstrukciói, vagy amelyek eredetijét ma például kiegészítések nélkül, esetleg más kiegészítésekkel mutatják be. Egy szobor készítési idejeként olykor több dátum is megadható: például a görög eredeti, majd a római kori feldolgozás születésének időpontja, utána az, amikor a gipszöntő levette a szobor adott állapotáról a negatív formát, és végül amikor abból elkészítette az öntvényt. A kiállítás legkorábbi darabjának előoldalán az 1850-es évszám olvasható, a legújabbak az 1910-es években érkeztek az öntőműhelyekből. Az antik másolatok restaurálásánál alapjában elfogadtuk a hányattatásaik során kialakult állapotukat, tartózkodtunk a kiegészítésektől, így olykor hiányosabbak, mint ahogy az öntőműhelyből kikerültek.

A tárgyak eredeti megjelenésének érzékeltetése vezette a korábbi kiállítások rendezőit, amikor egyes tárgyaknak márványszerű, másoknak a bronzszobor hatását keltő, finom tónusú festést, patinát adtak. Mi megőriztük ezeket a módosításokat. A gipsz szobormásolati gyűjtemény kettős szerepet kell ellásson: ahol közgyűjteményekben nincs nagyszámú, kiemelkedő eredeti szobor, ott gipszből készült másolataikban lehet bemutatni az európai szobrászat kimagasló alkotásait. Nemcsak tanulmányi célra szolgál, hanem a művészi hajlam fejlesztésének is mással nem helyettesíthető eszköze. A gipsz szobormásolatokat nem kell az eredeti művekkel szembeállítani, hiszen élethű lenyomataikként – tanítva és gyönyörködtetve – idézik meg egykori emberek alkotó szellemét és keze munkáját.