Szardínia késő-bronzkori és kora-vaskori művészetének egyik legsajátosabb műfaja. Általában 15–35 cm magas szobrocskák tartoznak ide. Főleg emberalakokat ábrázolnak, de más témák is előfordulnak (például hajó, nuraghe-modell).
A szobrok viaszveszejtéses eljárással készültek, tehát mindegyik egyedi darab. Stilisztikailag két részre osztják őket: az Uta–Abini és a Mediterrán (Mediterranizzante) csoportra.
Az első csoport névadója két szentély, amelyekben számos ilyen darabot találtak. A szobrok mérete 5,5–39 cm (átlagosan 15,6 cm), azaz nagyobb, mint a másik csoportnál. Az alakok döntő többsége (mintegy 80 %-a) férfialakot ábrázol, és jól körülhatárolható ikonográfiai típusokba rendezhető. A két legfontosabb a szarvas sisakot, kerek pajzsot és kardot viselő harcos és az íjász. Néhány harcos-szobornak négy-négy karja és szeme van, illetve két-két pajzsot és kardot visel – ez talán azt jelzi: kimagasló hősöket jelenítenek meg. Szintén gyakori a köpenyes, kezében hosszú botot tartó közösségi vezető és a baljában pajzsot tartó ökölvívó. Az utóbbi szkhéma olyan ritualizált párviadalra utal, amelyet ebben a változatban csakis Szardíniáról ismerünk. Az alakokat gyakran ábrázolják előre tartott kézzel és nyitott tenyérrel – a köszöntés, a jóindulat általános gesztusa ez az antik mediterrán kultúrákban. A férfiak mellén gyakran látunk egy ritka tőrtípust, amelynek gamma alakú a keresztvasa, és amelynek a példányait csak Szardíniáról ismerjük. A régészeti leletanyagból ismert tőrök zöme miniatűr, anyaguk puhasága pedig harcra alkalmatlanná teszi őket. Adódik hát a feltevés, hogy jelvényként vagy amulettként használták őket. Ruhátlan vagy ithyphallikus alak nem fordul elő. Ebbe a csoportba sorolják a nuraghe-modelleket is.
Az Ute–Abini-csoport ikonográfiai jellemzői között tehát hangsúlyosan szardíniai vonások figyelhetők meg. A szobrok sajátos helyi változatát jelentik a Mediterraneum egészében elterjedt sisakos harcos-ikonográfiának (Araque Gonzalez 2012, 99–102).
A bronzok fő ábrázolási típusai: a harcos, az íjász és az ökölvívó a Monte Prama-i mészkő szobrok között is megtalálható, és számos ikonográfiai részlet is összekapcsolja a két tárgycsoportot.
Vitatott, kiket ábrázolnak ezek a szobrok; talán elhunytakat, akiknek meg akarták őrizni az emlékét; a másik értelmezés szerint isteneket.
A csoport keltezéséhez régészeti leletek adnak támpontot. A szobrokon olyan típusú kardokat és tőröket mintáztak meg, amilyeneket a Kr. e. 12–10. századi leletanyagból ismerünk (Araque Gonzalez 2012, 89–90, 99). Korai datálásukat erősíti egy nemrégiben előkerült lelet is: három bronz szobrocska töredékét késő-bronzkori kontextusban találták meg (Ballao, Funtana Coberta kút, lásd Manunza 2008, 4–6, 12. kép). A másik biztos kronológiai támpontot egy vulci sír adja, amelyből előkerült egy ilyen szobrocska (Szardíniai bronz tárgyak sírja, lásd Arancio et al. 2010). A sír a többi lelet alapján a Kr. e. 850–820 közötti időszakra keltezhető. (Nem tudni persze, hogy a benne talált három szardíniai bronz tárgy milyen hosszú ideig volt használatban.) Eszerint tehát az Uta–Abini csoport készítésének időszakát a Kr. e. 12–9. század közé tehetjük.
A Mediterrán csoport darabjai nem a helyi vonásokat hangsúlyozzák, inkább az ibér, az itáliai és a föníciai kisbronzokkal mutatnak szoros hasonlóságokat – megváltozik tehát a darabok tágabb mediterrán kontextusa (Araque Gonzalez 2012, 102–104). Méretük kisebb (4,5–17,3, átlag: 10 cm), a formák szögletesebbek, a részletek kevésbé gondosan kidolgozottak. A szobrok ikonográfiája változatosabb: sok a meztelen, ithyphallikus alak, fontos téma a termékenység, eltűnnek a bronzkori fegyvertípusok és a szarvas sisakok. A produkció kezdete talán a Kr. e. 9. századra tehető, virágkora pedig a 8–6. századra. A két csoport darabjait együtt is megtalálták, az egyes típusok tehát hosszú ideig is használatban lehettek.
Mindkét csoport darabjainak döntő többségét szentélyben találták, bár a pontos kontextust csak ritkán ismerjük. Az emberalakokat ábrázoló szobrocskák bokája köré ólmot öntöttek, és így állították be őket a fogadalmi ajándékok tárolására szánt kőlapokba. Sírokból csupán elvétve kerülnek elő.
A bronz szobrocska tekinthető a kor legértékesebb fogadalmi ajándéktípusának Szardínián (helyben készített fém ékszereket például alig ismerünk).
A szardíniai kisbronzokat gyakran hamisították, főleg a 20. század utolsó harmadában. Az új darabok általában ókori szobrokról készült öntvények.
Nagy Árpád Miklós, 2020