Lexikon

2 / 1

Görög írás

A betűírás eredete
A görögök mitikus emlékezetükben is számon tartották, hogy a betűírást a föníciaiaktól tanulták: a hagyomány szerint az írást Kadmos hozta el a görögöknek Föníciából. A föníciai származásra egyértelműen utal a betűk sorrendje és elnevezése (aleph, beth, gimel, daleth stb. – alpha, béta, gamma, delta stb.), továbbá a számok betűkkel való jelölésének gyakorlata. Amennyire biztos a görög ábécé eredete, olyannyira bizonytalanok az ismereteink az átvétel pontos helyéről, időpontjáról és okáról, továbbá arról, hogyan terjedt el, s miként fejlődtek tovább a különböző helyi ábécék.

A görög ábécé Kr. e. 800 körül, a föníciaiakkal szoros kereskedelmi kapcsolatot ápoló területen (számos kutató szerint a görögök föníciai kereskedőtelepén, Al-Minában) született meg. Megalkotása minden valószínűség szerint egyetlen embernek köszönhető, aki a föníciai betűkészletet a görög nyelvre alkalmazta. A föníciai (sémi nyelv rögzítésére kifejlesztett) írás ugyanis nem jelölte a magánhangzókat, bizonyos mássalhangzójelei viszont a görög nyelv esetében feleslegesnek bizonyultak. A görög feltaláló tehát öt ilyen fölösleges betűt magánhangzók jelölésére alkalmazott (a, e, i, o, u). Találmánya forradalmi jellege abban állt, hogy ezeket a magánhangzójeleket a mássalhangzójelekkel kombinálhatóknak tekintette: az új rendszerben egy mássalhangzó- és egy magánhangzójel alkotott egy-egy szótagot. (Ezért tekinthető a görög írás az emberi történelem első valódi hangjelölő betűírásának.)

A görög ábécé és helyi változatai
A görög „anyaábécé” így 21 betűt tartalmazott. A 24 betűből álló klasszikus ábécéhez képest hiányzott belőle a ξ (kszí), a φ (phí), a χ (khí), a ψ (pszí) és az ω (ómega), megvolt benne viszont további két, a későbbiekben kiveszett betű: a digamma (ϝ; u/v) és a koppa (q; o és u előtti k). A H betű hangértéke eredetileg h volt; azokon a nyelvjárási területeken azonban, ahol ez a hang kiveszett (az ión nyelvjárásban), már korán a hosszú é jelölésére használták. Ennek analógiájára idővel bevezették az ómegát a hosszú ó jelölésére; a kettős és hehezetes mássalhangzókra (ksz, kh, psz, ph) pedig új jeleket találtak ki. Ezek az újítások azonban nem egységesen mentek végbe a görög világ különböző területein, így több helyi ábécé alakult ki. A feliratos emlékek alapján három nagyobb csoportot lehet elkülöníteni: a keleti, a nyugati és a déli ábécék csoportját. (Adolf Kirchhoff, 19. századi német ókorkutató térképre vetítette az ábécéket, s az általa alkalmazott színek máig használatosak: a „piros” a nyugati, a „kék” a keleti, a „zöld” a déli ábécék alternatív megnevezése.)

A keleti ábécékből kikopott digammát (ϝ) például a nyugati ábécék továbbra is használták (ebből lett a latin F betű); s sok helyen a H eredeti hangértéke is megőrződött. A X betűt különböző hangértékben alkalmazták: a nyugati területeken „kszí”-ként, keleten „khí” ejtéssel. Etruszk közvetítéssel a nyugati görög ábécé vált a latin írásnak is alapjává. A görög betűk itáliai átvételének emlékét őrzi az Eugrammos (‘aki szépen tud írni’, ‘aki jól ismeri a betűket’) nevű korinthosi mesterről szóló történet, aki Itáliába érkezve a helyieket megtanította a betűvetésre.

Az írás iránya
Eleinte az írás iránya is a föníciai mintát követte: jobbról balra haladtak a sorok. Az is előfordult, hogy a jobbról futó sor lezárultával a következő sort visszafelé, balról jobbra folytatták (ezt nevezik bustrophédon, azaz az ökörrel való szántás mintáját követő írásnak). Később (Kr. e. 500 után) általánossá vált a balról jobbra történő írás.

A görög betűírás első emlékei Kr. e. 8. századi, edényekre vagy fogadalmi ajándékokra vésett verses feliratok. A ma ismert legrégebbi felirat egy Kr. e. 740 körül készült geometrikus vázán olvasható, amely egy athéni sírból került elő (az ún. Dipylon-váza). A felirat jobbról balra fut; első sora hexameter, a második értelmetlen betűhalmazzal végződik. „Aki az összes táncos közül a legvidámabban tréfálkozik, az vegye át ezt…” (Németh György fordítása)

A Dél-Itáliában előkerült ún. Nestór-csésze felirata jobbról balra halad (Kr. e. 700 k.). Első sora jambikus lejtésű, a második kettő hexameter. „Nesztór kupája, énbelőlem inni jó. Hogyha az ajkad hozzáér e pohárhoz, a szived szépkoszorús Aphrodité vágyát érzi azonnal.” (Szilágyi János György fordítása)

A Kr. e. 7. század elejére datált, Boiótiából előkerült votív szobrocska, az ún. Mantiklos-Apollón combjaira két hexametert véstek, ún. kígyóírással: „Mantiklos ajándékozott engem tizedként a Messzelövő Ezüstíjúnak. Te pedig, Phoibos, viszonozd ezt kedvesen!”

Bélyácz Katalin 2004 – Kulin Veronika 2016

Bibliográfia

Németh–Kovács 2011; Havas–Tegyey 1996, 101–114; 129–146; Bakker 2010, 25–46; 47–61.