Hippokampos
A görög mitológia számos olyan lényt ismer, amelyek többféle élőlény keverékei, ilyen például a kentaur, a chimaira vagy a sphinx. Közéjük tartozik a hippokampos is, amelynek felsőteste ló, alsóteste tengeri kígyó halfarokkal. Olykor – mint a Szépművészeti Múzeum gyűjteményének egy gemmáján is (Pecsétlőkő (gemma) hippokampos ábrázolásával) – szárnyakkal ábrázolták. A hippokampos azon mitológiai lények sorába tartozik, amelyekről – ha képzőművészeti ábrázolásai nem maradtak volna fönn – az irodalmi szövegek alapján szinte semmit sem tudnánk. A hozzá kapcsolódó mítoszokat nem ismerjük; az irodalmi szövegek ritkán és csak mint a tengerrel kapcsolatos istenségek (pl. Poseidón, Próteus, a Néreidák) kísérőjét említik. Ugyanakkor jelentőségét mutatja, hogy a görög, az etruszk és a római képzőművészetben is gyakran ábrázolták. A görög képzőművészetben először a mykénéi korban jelenik meg. Az archaikus glyptika egyik gyakori motívuma, elsősorban az ún. szigeti gemmákon ábrázolják. (Az archaikus gemmák ezen jellegzetes csoportja a Kykládok szigetein készült a Kr. e. 7. század harmadik negyedétől. A többnyire lencse- vagy mandula alakú gemmákon elsősorban állatokat és képzeletbeli lényeket ábrázoltak.) A hellénisztikus és a római korban ismét sokszor találkozhatunk a hippokampos képével, például gemmákon, falfestményeken, pompeji mozaikokon, érméken.