Lexikon

278 / 277

Szemes csészék

A kismester-kylixek formatípusát Kr. e. 530 táján egy még kevésbé öblös, de nagyobb átmérőjű, kihajló perem nélküli, vagyis folyamatos profilú csészeforma szorította ki a divatból, a szintén karcsú, magas talpon álló és kétfülű „A” típusú csészéké. Az edényforma „feltalálása” talán Amasis vagy Exékias műhelyéhez köthető. Az „A” típusú csészék gyakori, jellegzetes díszítési módja az, amikor a vázafestő belülre kisebb-nagyobb tondóképet (gyakran Gorgó-főt) fest, míg a váza külső oldalain a két fül közti részekre egy-egy szempárt rajzol. Az így díszített darabokat nevezzük szemes csészéknek.

A szemes díszítési mód „alapszabályai” szerint a két, erősen stilizált, nagy pupillájú, jellegzetesen hangsúlyozott könnycsatornájú szem között orrnak is kell lenni, míg a csésze füleinek környékét és az alattuk lévő területet szőlőindák töltik ki. A vázafestők mindazonáltal gyakran eltértek ettől a rendszertől, és az orr vagy a fül körüli indák helyére emberalakokat, néha egész jeleneteket festettek. A szemes díszítés a vörösalakos vázafestészet feltalálásával egy időben született, de valójában sem a vörös, sem a feketealakos technika szabályai nem kötik, így egyformán népszerű volt mindkét festési mód mesterei körében.

A szempár értelmezését illetően csak feltevéseink lehetnek. Egy gyakran felmerülő feltételezés szerint bajelhárító jelentőségű lett volna, akárcsak a tondóban megjelenő Gorgó-fő. A szőlőindáktól övezett, átható tekintetű arcrészlet ugyanúgy lehet azonban a bor istenének, Dionysosnak a megjelenési formája is, akit a görög istenalakok közül egyedül láthatunk szemből is ábrázolva az archaikus kori vázafestészetben.

A szemes csészék a késő-archaikus athéni vázafestészet legkiválóbb mestereinek (pl. az Andokidés-festő, Exékias, Epiktétos, Oltos) repertoárjában szerepeltek. A műfaj a Kr. e. 5. század első negyedében mehetett ki végleg a divatból.

Bencze Ágnes

 

Bibliográfia

Beazley 1986; Vierneisel‒Kaeser 1990; Kunisch, in AK 33 (1990)