Lexikon

Spárta

Ókori városállam a Peloponnésosi-félsziget déli részén, az Eurótas völgyében; a Kr. e. 6–4. században Hellas vezető hatalma. Mykénéi kori neve Lakedaimón, (Homéros is így nevezi Menelaos és Helené hazáját), amely az ókorban a spártai állam hivatalos megnevezéséül szolgált. Ókori forrásokban a spártai polgárokat lakedaimóniaknak vagy lakónoknak, a spártai állam fennhatósága alatt álló területet pedig Lakónikének, Lakóniának hívták.

A mitikus hagyomány Spárta alapítását a Hérakleidák visszatéréséhez kötötte. A városállam négy település egyesüléséből jött létre (Artemis Orthia kultuszközösségeként), amelyeket a Kr. e. 10/9. században bevándorló dórok alapítottak. A 2000 méter fölé magasodó Taygetos lábánál fekvő város a hegyekkel körülvett, rendkívül jól védhető síkságról kiindulva folyamatosan terjeszkedett. A Kr. e. 8. században elfoglalták a délre fekvő mykénéi központot, Amyklait, s meghódították Dél-Lakóniát, majd (ugyanebben a században) a nyugatra húzódó Messénia egy részét (első messénéi háború). A 7. század folyamán a fellázadó messénéieket sokáig tartó, véres háborúban legyőzték (második messénéi háború), s egészen Messénia tengerpartjáig terjeszkedtek. Ebben a háborúban buzdította a katonákat harci elégiáival Tyrtaios, akit bizonyos források szerint a spártaiak kérésére küldtek segítségül Athénból. A messénéi háborúkhoz kötődik a dél-itáliai gyarmatváros, Taras alapítástörténete: a háború idején az otthon maradt asszonyok rabszolgáktól született gyermekeit (más források szerint férjezetlen spártai nők és perioikosok kapcsolatából született fiúkat) a háború lezárultával kivándorlásra kényszerítették – ők (a Partheniai) alapították meg Tarast. Messénia elfoglalása Spártát a Peloponnésos legbefolyásosabb hatalmává tette – hosszú távon csak Argos volt képes a terjeszkedő Spártának ellenállni. A meghódított terület ugyanakkor fenyegetést is jelentett: állandóan fennállt a szolgasorba süllyesztett messénéiek lázadásának veszélye.

Miután sikertelenül próbálkoztak az arkadiai Tegea hódoltatásával, a 6. század közepén szerződést kötöttek vele, majd számos más peloponnésosi városállammal hasonlóképpen cselekedtek. A szövetséges városok katonai szolgálattal tartoztak, és el kellett ismerniük Spárta katonai irányítását. A létrejövő „peloponnésosi szövetség”-nek Argos és Achaia kivételével tagja lett az összes peloponnésosi állam, továbbá az Isthmoson fekvő Megara és Aigina szigete is. A perzsa háborúkban Spárta meghatározó szerepet játszott. A Kr. e. 480-ban Thermopylainál elesett Leónidas és a „háromszáz” hősi halált halt spártai katona emléke kitörölhetetlenné vált a görög és az európai történelmi emlékezetből. A spártai flotta részt vett a salamisi csatában, a plataiai győzelem (Kr. e. 479) pedig elsősorban a spártaiak és hadvezérük, Pausanias dicsőségének számít. Az Athénnal szemben kiéleződött hatalmi ellentét vezetett a peloponnésosi háborúhoz (Kr. e. 431–404), amely Spárta győzelmével végződött. Ekkor jutott hatalmának tetőpontjára. A Kr. e. 4. században azonban lassanként elvesztette vezető szerepét. A makedón és a római uralom idején – katonai és politikai jelentéktelenségében is – megőrizte ősi spártai intézményeinek jórészét, és turisztikai látványossággá vált.

A spártaiak katonai sikereit már a kortársak sajátos társadalmi és állami berendezkedésükkel magyarázták. A hagyomány államszervezetük megalkotását a történetileg megfoghatatlan törvényhozónak, Lykurgosnak tulajdonította, aki – Hérodotos és Plutarchos szerint – Delphoiban kapta meg a nagy Rhétrát, a spártai alkotmányt előíró jóslatot. Valószínű azonban, hogy a két király vezette spártai állam katonai jellege a 7. század közepétől, a hoplita harcmodor bevezetésével formálódott ki. A teljes jogú spártai polgárok – létszámuk az 5. században nem haladta meg a 6–7 ezer főt – politikailag és elméletben gazdaságilag is egyenlők voltak (homoioi), akiknek kizárólag közélettel és katonáskodással kellett foglalkozniuk. Erre készítette fel őket a – kései forrásokban idealisztikusan megrajzolt – legendás, államilag szervezett nevelés (agógé). Ezt az életformát gazdaságilag az tette lehetővé, hogy a polgároknak mezőgazdasággal nem kellett, kézműiparral pedig nem is szabadott foglalkozniuk: az a szolgasorba süllyesztett hélóták és a polgárjoggal nem rendelkező perioikosok feladata volt.

Bár a spártai egyszerűség, elzárkózás és idegengyűlölet az antik források közhelyének számít, a Kr. e. 8–6. század régészeti emlékei nem támasztják alá ezt a képet. Ebben az időszakban Spárta élénken részt vett a görög kulturális életben (számos olympiai győzelemmel dicsekedhetett például) és a kereskedelemben is. Erről nemcsak a messzi kikötőkben előkerült spártai edények és a külső hatásokat mutató lakón vázafestészet, bronzművesség és elefántcsont-faragás remekei tanúskodnak, hanem a spártai Artemis Orthia szentélyből előkerült arany, ezüst, elefántcsont és bronz fogadalmi ajándékok sokasága is. Az intenzív művészeti és kulturális élet a Kr. e. 6. század közepétől indult hanyatlásnak. Építészeti emlékeit csak Pausanias leírásából ismerjük. (Az egyetlen jelentősebb épületmaradvány a spártai akropolison Athéna Chalkioikos szentélye.)

„Tegyük fel, hogy Lakedaimón városa elpusztul, s nem marad belőle semmi más, csak a szent helyek és az épületek alapja, úgy gondolom, a távoli jövőben a későbbi nemzedékek nagyon kételkedve hallgatnák, hogy milyen hatalmas volt, pedig a Peloponnészosz kétötöd része az ő birtokában van, s uralmát a félsziget egész területére és számos külső szövetségesre is kiterjeszti. Hatalma mindamellett jelentéktelennek látszanék, mivel a város nincs egybeépítve, nem találhatók benne fényes szentélyek és épületek sem, hanem a régi hellének szokása szerint faluszerűen húzódik szét.” (Thukydidés 1.10. Muraközy Gyula fordítása)

Bélyácz Katalin 2004 – Kulin Veronika 2016

Bibliográfia

Németh Gy. 1999, 225–237.; Baltrusch 1998; Görög történelem 1995; Szabó Á. 1977