Lexikon

7 / 6

Héraklés

Zeus és Alkméné fia. Alkméné férje, Amphitryón hadjáratról volt hazatérőben, mikor Zeus az ő alakját véve föl Alkménével hált. Ugyanezen az éjszakán Amphitryón is hazaérkezett, s így egyetlen éjaszaka Alkméné két fiút fogant: az isteni származású Héraklést és az embertől fogant Iphiklést. Ifjúkorát a Kithairón és a Helikón pásztorai között töltötte. Híres bunkósbotját is itt, a Helikónon szerezte: egy vadolajfát húzott ki a földből gyökerestül. A pásztorok gyakran jártak ilyen bunkósbottal, egyúttal legegyszerűbb vadászfegyverük is ez volt. Később visszatért Thébaiba, ahol Kreón király hozzáadta feleségül Megara nevű lányát, hálából, mert Héraklés megszabadította a várost az Orchomenosban élő minyasok zsarnokoskodásától.

Héra engesztelhetetlen haragot táplált Zeus gyermeke iránt. Egyszer őrültséggel sújtotta, s a hős tébolyodott állapotában megölte gyermekeit. Ezért bűnhődnie kellett: Eurystheus király szolgálatába kellett állnia, és tizenkét munkát elvégeznie a számára. Héra mesterkedése folytán ugyanis Eurystheus előbb született meg, mint Héraklés, így Zeus, aki fia születését várta, kénytelen volt betartani ígéretét: aki aznap megszületik, uralkodni fog az összes körülötte lakón. Héraklés a munkák során veszedelmes állatokat ejtett foglyul, az istenek, néha kimondottan az alvilági istenek tulajdonait. Utána azonban elnyerhette a tetteivel kiérdemelt halhatatlanságot. 
Munkái:
1. A nemeai oroszlán megölése (ennek lenyúzott bőrét viselte aztán)
2. A lernai hydra megölése
3. A keryneiai gímszarvas elfogása
4. Az erymanthosi vadkan elfogása
5. A Stymphalos-tó madarainak elkergetése
6. Augeias király istállóinak kitakarítása
7. A thrák Diomédés emberevő paripáinak megszerzése
8. Minós bikájának elfogása
9. Az amazónkirálynő övének megszerzése
10. Géryoneus marháinak elhajtása
11. A Hesperisek aranyalmáinak ellopása
12. Hádés kutyájának felhozatala az Alvilágból

A tizenkét munka együtt először az olympiai Zeus-temlom metopéin jelenik meg.
Más változat szerint az őrültség csak munkái végeztével szállta meg, és ekkor ölte meg gyermekeit és feleségét, azt képzelve, hogy Eurystheus hozzátartozói. Ezután még egy vendéggyilkosságot követett el: megölte az oichaliai Eurytos király fiát, Iphitost, a rajta Oichaliaban esett sérelmek miatt. Hogy vezekeljen vétkéért, három évig Omphalé lyd királynő szolgálatába kellett állnia. Korábban megmentette Oineus király lányát, Déianeirát erőszakos kérőjétől, Achelóos folyamistentől. Ezzel elnyerte a lány kezét. Mikor hazafelé indult ifjú mátkájával, egy folyóhoz értek, ahol Nessos kentaur töltötte be a révész tisztjét. Elsőként Déianeirát vette a hátára, hogy átvigye a túlsó partra, de erőszakot akart elkövetni rajta, ezért Héraklés megölte. A kentaur nem halt meg azonnal, előtte sikerült rászednie Déianeirát. Arra bíztatta, hogy fogja fel vérét, mert annak varázsereje van: Héraklés nem fog soha más nőbe beleszeretni, ha olyan inget hord, amit az ő vérével itattak át. Déianeira megfogadta a tanácsot. Hamarosan szükségét is látta, hogy felhasználja a kentaur ajándékát: Héraklés haddal elfoglalta Oichaliát, megölte Eurytost, és annak lányát, Iolét a rabnőjévé tette. Déianeira Nessos vérébe áztatott köntöst küldött Héraklésnek, ami égetni kezdte a bőrét, mikor felvette, és nem tudta letépni a testéről. Végül máglyát készíttetett magának az Oita hegyén, hogy a halálba menekülhessen. Tagjai azonban a lángok közt istenivé váltak, és Héraklés felkerült az olymposi istenek közé. Héra hozzáadta lányát, Hébét feleségül. Ábrázolásain általában a lenyúzott oroszlánbőrt viseli. Az oroszlán feje Héraklés fejét, a bőr a hátát fedi, a mancsok pedig elöl a mellkasán vannak megkötve. Gyakran látható még nála bunkósbot, íj, vagy ritkábban kard.

Birkás Éva 2004

Bibliográfia

Kerényi 1977; Sichtermann: Eracle, in Enc. Arte Ant. III (1960)