Lexikon

9 / 8

Baubó

Az orphikus hagyományban az eleusisi mitológia egyik szereplője. Ebben a változatban ő játssza azt a szerepet, amelyet a homérosi Démétér-himnuszban Iambé: felvidítja az elveszett lánya miatt búsuló istennőt (Oprhicorum fragmenta 49–52. Kern). Démétért ugyanis, mikor megérkezik Eleusisba, a földszülte Dysaulés és felesége, Baubó látják vendégül, de ő hozzá sem nyúl a felkínált italhoz (amelyet kykeónnak hívnak). Baubó erre leül vele szemben és felhúzza a ruháját. Az obszcén látványtól Démétér elneveti magát, és megkóstolja a kykeónt. Dysaulés és Baubó fiai, Eubuleus és Triptolemos mutatnak aztán utat a Persephonét kereső Démétérnek. Az elbeszélést több vallástörténész aitionnak tartja – feltételezik, hogy az obszcén gesztusnak az eleusisi rítusban vagy a Thesmophoria ünnepén lehetett helye. Baubó nevével és történetével nem találkozni Kr. e. 4. századnál régebbi forrásokban. Az orphikus töredéket leszámítva (amely szintén valószínűleg hellénisztikus kori) csak kevés irodalmi forrás és néhány felirat említi. Neve különböző ókori glosszák szerint ‛anyaölt’, ‛nőt’ jelent, a baubaó ige pedig ‘aludni’, ‘elaludni’ jelentésű; ezért feltételezik, hogy esetleg a ringatással, altatással összefüggő gyermeknyelvi szó lehet (Chantraine).

Baubó képzőművészeti ábrázolásainak azonosítása vitatott. Többnyire ruhátlan nőalakokat ábrázoló agyagszobrocskákat szoktak vele azonosítani. Legrégebbi típusa (Kr. e. 3–1. század), amelynek példányait Démétér priénéi szentélyében fogadalmi tárgyként ajánlották föl, meztelen női altest, melynek hasa arcot formáz – így az áll a női nemi szervvel olvad egybe. Szintén Baubóként tartják számon azokat a kisplasztikákat, amelyek két lábát szétterpesztő, kezükben valamilyen rituális tárgyat tartó nőket ábrázolnak (önmagukban, vagy malacon, esetleg satyros vállán ülve). Mivel ez utóbbiak döntő többsége egyiptomi és kisázsiai eredetű tárgy, ikonográfiájuk pedig egyiptomi képzetekre is utalhat (Bastet, Isis), azonosításukat nem övezi teljes egyetértés.

Bibliográfia

Kharagiorga-Stathacopoulou: Baubo, in LIMC III (1986); Chantraine 2009, 162; s. v. baubaó; OCD 1996, 236; s. v. Baubo; Nicholas J. Richardson; Graf 1974, 165–171.