Lexikon

18 / 17

Pallas Athéné

Zeus lánya, aki apja fejéből pattant elő teljes fegyverzetben. A mesterségek, művészetek és női házimunkák védnöke, a háború szűz istennője, Athén védőistensége. Leggyakoribb mellékneve a ‘leány’ vagy (dárdát) ‘rázó’ jelentésű Pallas. Kedvenc állata és szívesen felvett formája a bagoly (vö. a homérosi glaukópis ‘bagolyszemű’/‘kékszemű’ jelző).

Hogy az istennő neve származik-e a város nevéből vagy fordítva, eldöntetlen kérdés. A mykénéi kori forrásokból ismert Atana Potnia (Atana úrnője/Atana úrnő) megnevezés alapján nem lehet eldönteni; csak az biztos, hogy kultusza a bronzkorra nyúlik vissza (amit egyéb régészeti adatok és mykénéi kori ábrázolások is alátámasztanak).

Hésiodos elbeszélésében az istennő Zeus és Métis nászából fogant, első feleségét azonban Zeus terhesen lenyelte, mivel egy jóslat szerint a tőle születendő gyermeke nagyobb lesz apjánál, és le fogja taszítani a trónról (Theogonia 886–900; 924–926). A lenyelés és fejből születés keleti eredetű motívuma Athéné és Zeus szellemi hasonlóságának szimbóluma lett. A higgadt és bölcs istennő a görög mitológia számos nagy hérósának volt oltalmazója és tanácsadója. Pártfogoltjai közé tartozott mindenekelőtt Héraklés és Théseus, továbbá Perseus (aki a Gorgó levágott fejével ajándékozta meg), Odysseus, Diomédés és Iasón (lásd Argonauták). Apjától örökölt okosságának köszönhetően számos hasznos találmánnyal örvendeztette meg az emberiséget: a fonás és szövés technikája, a kocsi készítése, a lovak befogása mind az ő leleményességét dicséri, de a híres Argó hajó építésében is ő volt segítségére az Argonautáknak. Ő találta fel a fuvolát, de mivel a játék közben eltorzult az arca, elhajította a hangszert, amelyet Marsyas szatír vett aztán magához.

Athénhoz való szoros kötődését több mitikus történet is kifejezi. Kekrops idejében Attika birtoklásáért versengés alakult ki közte és Poseidón között. A tengeristen szigonyával sós forrást fakasztott az Akropolison, de végül Athéné győzedelmeskedett azzal, hogy lándzsaszúrásának nyomában olajfa sarjadt, amelynek termése Athén egyik legfontosabb megélhetési forrása lett. Athéné másik fontos attribútuma, a kígyó (az athéniak autochthóniájának szimbóluma) a mítoszban Athén királyának, a földből született Erichthoniosnak az alakját ölti: Héphaistos Athénát akarta megkapni, de a szűz istennő elmenekült előle, és a kovácsisten magva a földre hullott; ebből született a kígyó-altestű Erichthonios. Athéné lett a nevelője, s egy kosárba téve Kekrops lányaira bízta, akik – az istennő parancsát megszegve – felnyitották a kosár fedelét, s a látványtól annyira megijedtek, hogy ketten közülük nyomban leugrottak a várból, és szörnyethaltak.

Kultusz
Athénét jellemzően a városon belül, az akropolison tisztelték, s a jelek arra mutatnak, hogy ezek a kultuszok a mykénéi kori paloták istentiszteletének folytatásai. (Vallástörténészek Athénét mykénéi „palotaistennőnek” nevezik.) A mitikus Trója fellegvárában is Athéné-templom állt (Ilias 6.297–310), s kultuszszobra, a Palladion volt a város fennmaradásának záloga – akkor esett el, miután a szobrot Odysseus és Diomédés elrabolták. A városvédő istennő nemcsak Athén számára volt fontos: éppúgy óvta Argost (ahová Diomédés a Palladiont vitte), Spártát (Athéna Chalkioikos), Tegeát (Athéna Alea), mint sok más polist szerte Görögországban.

Mint háborúistennő és fegyveres védnök – a hérósokat támogató mitikus szerepéhez hasonlóan – a fiatal férfiak pártfogójának számított. Az athéni fiatalemberek Athéné Phratria és Zeus Phratrios ünnepén, az Apaturián váltak nemzetségük teljes jogú tagjaivá. Athéné ugyanakkor mint Ergané (a ‘munkás’) a békés városi életnek is oltalmazója. Az általa ültetett olajfa a béke szimbóluma, amely körül Athénban gazdag kultikus szokásrendszer formálódott ki. Az ős-olajfa leszármazottai (az ún. moriai) sérthetetlenek voltak, még ha kiszáradtak, sem volt szabad őket kivágni; a bogyóikból sajtolt olaj pedig a Panathénaia versenyein győztes atléták jutalma volt. Az ún. Panathénaia-amphorákra (azokra az edényekre, amelyekben a szent olajat tárolták) a felfegyverzett istennőt festették. Ő volt a női munkák, mindenekelőtt a fonás és szövés feltalálója (Platón, Lakoma 197b), a lányok tanítója. Kultuszszobrai nem ritkán orsót tartottak a kezükben (pl. Erythraiban, Pausanias 7.5.9), s igen gyakran ajánlottak fel neki szövősúlyokat és orsót. Ez az aspektusa hangsúlyos legjelentősebb athéni ünnepe, a Panathénaia központi cselekményében is: athéni nők díszes peplost szőttek, amelyet nagyszabású felvonuláson vittek egy hajó vitorlájaként kifeszítve, hogy felajánlják az istennőnek. Athéné más mesterembereknek: a kovácsoknak, a fémműveseknek és a fazekasoknak is patrónusa volt. Ebben Héphaistosszal osztozott: Athéné Ergané szobra ott állt a Héphaistos-templomban, a Chalkeia ünnepét pedig kettőjüknek szentelték.

Ikonográfia
Mint más isteneket (Hérát, Hermést, stb.), valamikor Athénát is tisztelték anikonikus „képmások” formájában (oszlopként), és számos egyszerű (durván megmunkált) faszobráról (xoanon) tudunk (Pausanias több ilyet is említ). Az istennő kettős – harcias és békés – jellege a képzőművészetben különböző kifejezési formákat nyert. Az Iliasbeli trójai nők peplost helyeznek az istennő térdére (6.303), vagyis ülve kell őt elképzelnünk. A trónon ülő, fegyvertelen, polost viselő (anyaistennő-szerű) Athéné-szobrok nem ritkák: ilyen a lindosi Athéné, és feltételezhetően ilyen volt Athéné Polias akropolisi szobra is. A felfegyverzett Athéné ábrázolásának hagyománya nem kevésbé régi (keleti párhuzama többek közt a fegyveres Istár). Míg a sisakkal, aigisszal felszerelt, lándzsát emelő Palladionok lábai össze vannak zárva, a később kiformálódott ún. Promachos (‘élharcos’) támadó mozdulatot tesz. A lándzsát lendítő, előrelépő Athéné jelenik meg a Panathénaia-amphorákon, s ugyanezt a típust képviselte a Pheidias által alkotott hatalmas (több mint 9 méteres) Athéné Promachos is az Akropolison. Ugyancsak Pheidias műve volt az arany-elefántcsontból készült monumentális (12 méteres) Athéné Parthenos (a ‘Szűz’), amelyet Kr. e. 438-ban a Parthenónban állítottak fel. Az eredeti híján csak másolatok (mindenekelőtt az athéni Varvakeion líceum közelében előkerült kicsiny római kori másolat) alapján alkothatunk róla fogalmat: a mitikus állatfigurákkal díszített sisakot, mellén a gorgófővel ékesített aigist viselő, pajzsát bal lába mellett pihentető istennő jobb kezében Niké-szobrot tartott. Ami a mitológiai jeleneteket illeti, a vázafestők és szobrászok egyik legnépszerűbb témája Athéné születése volt (ezt ábrázolták a Parthenón keleti oromzatán is), de a Gigantomachia, Paris ítélete, és Héraklés olymposi befogadásának jelenetei sincsenek Athéné nélkül, ahogyan a védenceinek (Héraklés, Perseus, Théseus) nagy történeteit ábrázoló képeken is rendre szerepelni szokott.

Birkás Éva, 2004 – Kulin Veronika, 2016

Bibliográfia

Chantraine 2009, s. v. pallaké; Simon E. 1969; Kerényi 1977; Ritoók–Sarkady–Szilágyi 1984, 473–503.; Graf–Ley: Athena, in DNP II (1997); De Franciscis: Atena, in Enc. Art. Ant. I (1958); Demargne–Cassimatis: Athena, in LIMC II (1984)