Lexikon

42 / 41

Homéros és az ókori Kelet

Az Ilias és az Odysseia – ahogyan a hésiodosi költemények is – sok hasonlóságot mutat az ókori Kelet (Mezopotámia, Ugarit, az ókori Izrael és a hettiták) irodalmi alkotásaival. Achilleus és Patroklos barátságának története egészében és számos részletében is párhuzamba állítható a babiloni Gilgames-eposz főhősének Enkiduhoz fűződő barátságával, Gilgames alvilágjárása Odysseus Hadés-beli útjával. A 20. század első felében agyagtáblákon előkerült ugariti eposzok számos, Homérostól ismert eposzi kelléket (hasonlatok, seregszemle, ismétlések, állandó jelzők stb.) tartalmaznak. Az Ilias egyik jelenete az Ószövetséget juttathatja eszünkbe: amikor a trójai harcmezőn Apollón mozdulatlanul tartja a pajzsát, a görögök és a trójaiak egyformán derekasan harcolnak, de mikor megrázza, a trójaiak kerekednek felül ( 15. 318–322). Az amálekitákkal vívott harcban Mózes hol felemeli „Isten pálcáját” – ekkor a zsidó nép kerül fölénybe, hol leengedi – ekkor az amálekiták (2Mózes 17. 9–11).

A párhuzamok felsorolása vaskos köteteket töltene ki. Egy részük világszerte elterjedt motívumok közé sorolható, vagy egyszerűen hasonló tapasztalatokból sarjadt, egymástól független történetelemeknek tekinthető; de sok esetben a görögök és a közel-keleti népek történetileg igazolható kapcsolata feltételezhető mögöttük. A homérosi eposzok a Kr. e. 8–7. században nyerték el végleges formájukat, de kialakulásuk hosszú évszázadokon át hagyományozódó szóbeli költészetet feltételez. Ezek alatt az évszázadok alatt a görög epika sok mindent magába olvaszthatott. Amikor a görögök a Kr. e. 2. évezred elején (esetleg valamivel korábban) megérkeztek a Földközi-tenger keleti partvidékére (Balkán-félsziget, Kréta, Ciprus, Kis-Ázsia tengerparti részei), az évezredek óta virágzó és egymással szoros kapcsolatot tartó ókori keleti civilizációk szomszédságába kerültek.

Régészeti és egyéb források tanúsága szerint a görögség az ún. mykénéi korszakában (kb. Kr. e. 1600–1200) szerves kapcsolatban állt ezekkel a kultúrákkal. A homérosi eposzok epikus előzménye pedig minden bizonnyal visszanyúlik a mykénéi korba. A közel-keleti irodalom és mitológia közvetítésében jelentős szerepe lehetett a hettitáknak (a Gilgames-eposznak hettita nyelvű töredéke is előkerült), és Ugaritnak (amellyel a mykénéi görögök kereskedelmi kapcsolatban voltak). A mykénéi világ összeomlása (Kr. e. 12. század) és az újrakezdést jelentő archaikus kor (Kr. e. 8. század) közötti időszakról (ún. átmeneti kor vagy „sötét” kor) keveset lehet tudni, de a keleti kapcsolatok, úgy tűnik, nem szakadtak meg. Az archaikus korban kialakul, és attól fogva önálló életét éli a sajátos, immár összetéveszthetetlen görög kultúra, amely a közel-keleti kultúrákkal (például a kereskedelem révén) továbbra is intenzív kapcsolatban maradt, így azok hatásaival továbbra is számolhatunk. Ennek egyik beszédes bizonyítéka a görög képzőművészet ún. orientalizáló korszaka a Kr. e. 7–6. században. A rokon mitikus motívumok és elbeszélési sémák tehát jelentős részben a Kelet-Mediterráneum közös kultúrkincsei voltak. Ám ugyanazok a történetelemek ugariti, izraeli vagy görög alkotók kezén egészen más összefüggésbe kerültek, s gyökeresen különböző üzenet közvetítésére lettek alkalmasak.

Horváth Judit 2004 – Kulin Veronika 2016

Bibliográfia

Görög művelődéstörténet 2006, 47–53.; Ugariti eposzok (szerk. Maróth M.); Baumgartner, in Schweizerische Archiv für Volkskunde 41 (1944); Latacz 1991, 155–181. (Burkert); Burkert 1995; Gordon, in Hebrew Union College Annual 26 (1995); Gresseth, in CJ 70 (1975)