A görögök nem itták tisztán a bort, ezért volt szükség ezekre a nagy, mély, széles szájú edényekre, amelyekben a bort vízzel keverték össze. Néhány, gyakran monumentális méretű kratért síri használatra készítettek, főleg a Kr. e. 4. században. Több változatát ismerjük, amelyek kedveltsége vázafestő-iskolától, korszaktól függően változik.
Oszlop-kratér
Ez a típus először Korinthosban jelent meg a Kr. e. 7. század utolsó negyedében. Nevét a fülek oszlopszerű megjelenéséről kapta, amelyek felső része négyszögletes lappal kapcsolódik a széles szájhoz. A formát az attika]i kerámiaművesség már a Kr. e. 6. század első felében átvette, de nagy népszerűségre csak a Kr. e. 5. század első felében tett szert. Készítése Attikában a Kr. e. 4. század elején megszűnik, de folytatódik az apuliai vörösalakos vázafestészetben.
Voluta-kratér
A voluta-kratér szintén fülformája után kapta a nevét, amely a perem fölött volutában végződik. A forma korán, már a Kr. e. 7. század végén megjelenik, és a Kr. e. 4. század végéig készítik. Nem olyan gyakori, mint az oszlop-kratér, hiszen készítése nagyobb odafigyelést és több időt igényel. Mind a forma, mind a díszítés dekoratív, igényes kivitelű, nem véletlen, hogy az attikai darabok nagyrészét gazdag, itáliai nekropolisokban találták. Kr. e. 4. századi, apuliai műhelyekben készült monumentális példányai a díszítés alapján szintén főleg síri használatra készülhettek
Kehely-kratér
A típus az edénytest alakja után kapta a nevét. Az attikai feketealakos vázafestészetben a Kr. e. 6. század közepe után jelent meg, és a vörösalakos vázafestészet végéig folyamatosan készítették. Alakja egyre keskenyebb, fölül egyre konkávabb lett. Kisebb méretű kehely-kratérokat egy ideig még a hellénisztikus kerámiaműhelyek is készítettek.
Harang-kratér
Szintén az edénytest formája után lett elnevezve. A Kr. e. 5. század elején jelenik meg, és a leggyakoribb kratérformává válik. Ezt részben annak köszönheti, hogy készítése a többi kratér-típushoz képest egyszerűbb, a szélesebb testet pedig díszíteni is könnyebb volt.
Vandlik Katalin, 2004