Lexikon

Ókori kézidob, alapja egy 30–50 cm átmérőjű keret, amelyre egyik vagy mindkét oldalról marha- vagy szarvasbőrhártyát feszítettek. A dob peremét és a membránt néha különböző motívumokkal vagy szalagokkal díszítették. Bal kézben függőlegesen tartották, és a jobb tenyérrel vagy ujjheggyel ütötték – ez módosította a dob hangzását. A kényelmesebb fogás érdekében szíjakat erősítettek a peremére, egy hosszabb szíj segítségével pedig vállra lehetett akasztani.
 

A tympanon, akár a többi ütőhangszer (krotala, kymbala) keleti eredetű; hasonló dobokat találhatunk más ókori népeknél is. A zsidóknál tánc és karének kísérője, a párthusoknál és egyiptomiaknál harci dob, a görög kultúrában kultikus szertartások fontos kelléke. Leginkább nők játszottak a hangszeren, ábrázolásokon főként Dionysos kísérőinél (mainasok, silénosok) látható, ritkábban magánál az istennél. Hellásban eredetileg a phrygiai anyaistennő, Kybelé tiszteletéhez kötődött; az istennő kultusza a Kr. e. 7. századtól Kis-Ázsiából a szigeteken át jutott el görög földre, majd innen Kr. e. 204-ben Rómába. A hangszer a Kybelé-kultuszból került át Dionysoséba; kultikus események ábrázolásain legtöbbször az aulossal és a barbitonnal együtt szerepel. Először Homéros, majd az archaikus költők említik. Ábrázolása az ázsiai istenkultuszok terjedése nyomán a Kr. e. 5. század végén a vázaképeken is gyakorivá válik. A Kr. e. 4. századra a tympanon már a vallási kontextus mellett a mindennapi életben is megjelenik: mozaikok tanúsága szerint színészek, utcai zenészek hangszere, illetve – szintén keleti hatásra – a halottkultuszban is előfordul.