A húros, pengetős hangszerek csoportjába tartozó hangszer. Geometrikus kori vázaképeken gyakran látható. Félkör alakú, lapos hátú hangszekrénye van, amelyet általában fából készítettek. Ennek két csúcsából két kar nyúlik ki, melyeket a végükön keresztrúd köt össze. A hangszertest alsó része és a keresztrúd közé feszítették ki a négy (ritkán három vagy öt) húrt. A phorminxhoz hasonló hangszerek már a Kr. e. 2. évezred előtti mezopotámiai ábrázolásokon felbukkannak, a Kr. e. 2. évezredben pedig Nyugat-Ázsiában és a Kelet-Mediterráneum térségében is ismerték.
A phorminx kissé eltérő alakban a minósi és mykénéi képzőművészeti ábrázolásokon is megjelenik (a test nem félkör, hanem inkább sarló alakú). Ez a bölcsőkitharának nevezett változat a Kr. e. 8. században is létezett. A képeken jól látszik, hogy az álló (ritkábban ülő) játékos nyújtott karral tartja maga előtt a hangszert, és a másik kezével, az ujjaival vagy pléktronnal pengeti. A Kr. e. 8. század epikus műveit előadó énekmondók, az aoidosok phorminxszal kísérték saját éneküket. Az énekes az ábrázolásokon gyakran látható nők, férfiak, vagy vegyes összetételű táncoló alakok csoportjában.
A phorminx név először Homérosnál szerepel, aki többször is említi; jelen van a Homérosi himnuszokban és a hésiodosi korpuszban, az archaikus és klasszikus kori költészetben, így az elégiában (Theognis), a kardalban (Simónidés, Pindaros, Bakchylidés), mindhárom tragikusnál és a komédiában is; gyakran a kartánc, illetve Apollón és a Múzsák hangszereként. Ugyanakkor a hangszer maga, úgy tűnik, a Kr. e. 8. század után kikopik a használatból, és a költői nyelvben él tovább (pl. Apollónios Rhodios, orphikus Argonautika, Theokritos).
Pogány Dalma latin szakos hallgató PTE klasszika Filológia Tanszék, 2004