Sistrum
Jelentése: ‘rázogatott, csörgő’, görögül: seistron, más néven crepitaculum; ókori ütős- és lármahangszer, a csengettyűk egyik fajtája. Legrégibb ábrázolásai Mezopotámiából valók, Ur és Akkád városából, Kr. e. 2600–2400-ból. Ókori keleti szövegekben is említik, többek között az Ótestamentumban. Jobbára fémből, leggyakrabban bronzból vagy ezüstből készült. Legelterjedtebb formája egy U-alakú keretből és egy ehhez csatlakozó fogantyúból állt. A keret két szára közé erősített vékony fémrúdon lazán függtek a szintén fémből készült karikák vagy lemezkék, amelyek csörgő, csengő hangot adtak a hangszer rázogatásakor. Más, feltehetően korábbi változatának keretébe lyukakat fúrtak, amelyekben szabadon csúszkált egy-egy vékony, a kiesés elkerülésére a végeken U-alakban visszahajlított fémrúd, általában összesen kettő vagy három, és ezek szolgáltatták a finom, a másik változaténál gyengébb csengő hangot. Az egyiptomi darabokon gyakori díszítőelem a macska-motívum, amely Bastet istennőre utalhat. A keresztirányú pálcák végén is előfordulhat az egyszerű visszahajtás helyett madárfej.
A legvalószínűbb, hogy Egyiptomból származik, ahol az ég istennőjének, Háthornak a kultuszában játszott szerepet, Kr. e. 2000 óta mutatható ki a jelenléte. Később bekerült Isis kultuszába is, és így mind a görög, mind a római kultúra részévé vált, mivel az Isis-kultusz Egyiptom elfoglalása után (Kr. e. 30) jelentős teret nyert Rómában. Gyakran használták szertartásokon, gonosz szellemek elűzésére. Írásos források és egy római terrakotta tanúsága szerint a Kybelé-kultusznak is kelléke volt. A kopt liturgiában máig használatos. A modern korban elsőként Rossini alkalmazta a Sevillai borbélyban. Fából vagy gyümölcshéjból készült egyszerűbb formái Afrikában manapság is elterjedtek.
Horváth Judit Anna latin szakos hallgató PTE Klasszika Filológia Tanszék 2004