Ünnep az ókori Rómában (február 15.). Már a legkorábbi ránk maradt római naptárakban szerepelt, és maguk az ókori szerzők is kiemelték, elismerték ősi jellegét. A szertartás egyik legrészletesebb leírását Plutarchos adja a Romulus-életrajz 21. fejezetében: „Két kecskét vágnak le, majd két nemes ifjú homlokát véres késsel érintik, de mások azonnal letörlik a vért tejbe mártott gyapjúkendővel. A két ifjúnak homlokuk letörlése után nevetniük kell; ezután a kecskék bőréből szíjakat hasítanak, és derekukon egy övvel, de egyébként teljesen mezítelenül futásnak erednek. A kezükben lévő szíjjal minden szembejövőre rávernek. Fiatal asszonyok nem futnak el az ütlegelés elől, abban a hiszemben, hogy az könnyebbé teszi a szülést, és hamarabb esnek teherbe.” (Máthé Elek fordítása) Az ünnepi szertartás, melynek vezetője a flamen Dialis volt, mindig a Palatinus-domb aljában lévő Lupercal-barlangnál kezdődött: a hagyomány szerint itt táplálta Romulust és Remust az anyafarkas. A szertartást végzők (a lupercusok) papi testületet (sodalitas) alkottak, amely két részre tagozódott (Quinctiales és Fabiani), míg Iulius Caesar ki nem egészítette egy harmadikkal, Iuliani néven.
A Lupercalia eredetének és jellegének értelmezésében nincs tudományos konszenzus. Már a lupercus etimológiája is problémás: csak annyi tűnik bizonyosnak, hogy a szó a latin lupus ‘farkas’ szó valamilyen képzett alakja. Az ünnep lényegéről, éppen a szertartásban előforduló elemek homályossága miatt, szintén vitáznak a vallástörténészek: értelmezhető beavatási rítusként, termékenység-előidéző vagy tisztító szertartásként, sőt a görög Lykaia átvételeként is. A ránk maradt forrásanyagban ezen magyarázatok mindegyike mellett és ellen is találhatunk érveket. Ráadásul a források egy istenséget sem hoznak egyértelműen kapcsolatba a Lupercaliával, bár ókori magyarázók és modern kutatók több javaslattal is előálltak (Pan Lycaeus, Liber, Faunus, Iuno Lucina stb.).
Noha a szertartás a köztársaság utolsó, válságos évtizedeiben is élő volt, az áldozat helyszíne, a Lupercal-barlang elhanyagolt állapotba került: Augustus ugyanis a Monumentum Ancyranum feliratán büszkén hivatkozik arra, hogy – számos más kultuszhellyel együtt – ezt is újjáépíttette. Ezen felül – Suetonius szerint (Augustus élete 31.)– bizonyos erkölcsi szigort is életbe léptetett: „megtiltotta, hogy serdülő ifjak fussanak a Lupercalián” (Lupercalibus vetuit currere inberbes). A császárság évszázadaiban az ünnep Rómán kívül is gyökeret vert. Sőt olyannyira kedveltté vált, hogy amikor a Kr. u. 5. század vége felé Gelasius pápa Rómában be akarta tiltatni e pogány szertartást, egy Andromachus nevű senator heves támadást indított ellene, mondván: a betegségek elleni védelemtől fosztaná meg így a várost.
Ősz Ferenc 2005
A Lupercalia eredetének és jellegének értelmezésében nincs tudományos konszenzus. Már a lupercus etimológiája is problémás: csak annyi tűnik bizonyosnak, hogy a szó a latin lupus ‘farkas’ szó valamilyen képzett alakja. Az ünnep lényegéről, éppen a szertartásban előforduló elemek homályossága miatt, szintén vitáznak a vallástörténészek: értelmezhető beavatási rítusként, termékenység-előidéző vagy tisztító szertartásként, sőt a görög Lykaia átvételeként is. A ránk maradt forrásanyagban ezen magyarázatok mindegyike mellett és ellen is találhatunk érveket. Ráadásul a források egy istenséget sem hoznak egyértelműen kapcsolatba a Lupercaliával, bár ókori magyarázók és modern kutatók több javaslattal is előálltak (Pan Lycaeus, Liber, Faunus, Iuno Lucina stb.).
Noha a szertartás a köztársaság utolsó, válságos évtizedeiben is élő volt, az áldozat helyszíne, a Lupercal-barlang elhanyagolt állapotba került: Augustus ugyanis a Monumentum Ancyranum feliratán büszkén hivatkozik arra, hogy – számos más kultuszhellyel együtt – ezt is újjáépíttette. Ezen felül – Suetonius szerint (Augustus élete 31.)– bizonyos erkölcsi szigort is életbe léptetett: „megtiltotta, hogy serdülő ifjak fussanak a Lupercalián” (Lupercalibus vetuit currere inberbes). A császárság évszázadaiban az ünnep Rómán kívül is gyökeret vert. Sőt olyannyira kedveltté vált, hogy amikor a Kr. u. 5. század vége felé Gelasius pápa Rómában be akarta tiltatni e pogány szertartást, egy Andromachus nevű senator heves támadást indított ellene, mondván: a betegségek elleni védelemtől fosztaná meg így a várost.
Ősz Ferenc 2005