Lexikon

A kopt művészet

A 'kopt' elnevezés Memphisz (Egyiptom egyik régi fővárosa a mai Kairó mellett) óegyiptomi nevéből származik. A tudományos szóhasználatban tág értelemben használatos ez a megnevezés, ugyanis jelöli az óegyiptomi nyelv legkésőbbi fázisát, Egyiptom keresztény lakosságát (egykor és manapság), az egyiptomi keresztény egyházat, illetve a művészettörténetben a későantik (Kr. u. 3. század közepe – 5. század) – kora-bizánci (5. század – 7. század) kortól az arab hódításig (Kr. u. 646) terjedő egyiptomi és az arab hódítás utáni keresztény művészetet és kultúrát. A kopt művészettörténet sajnos óriási hátrányokkal indult, amiket mindezidáig sem tudott teljesen leküzdeni. Így egyelőre meg kell elégedni a további ásatási eredményekig azzal, hogy a kopt művészet alkotásai minőségük szerint, illetve stíluskritika alapján nyerjenek besorolást. A korábbi uralkodó felfogással ellentétben a kopt művészet egyértelműen elhelyezhető a Mediterráneum (azaz a Földközi-tenger térsége) közegében, és természetesen nagyban meghatározta ábrázolásmódját, hogy a közeg, amelyben kialakult, a hellénizmus művészetének hagyományait folytatta. Egyiptom a Kr. u. 4. századtól az arab hódításig a Bizánci Birodalom része volt, ami a 7. század közepéig jelentős mértékben meghatározta kultúráját és művészetét. Később a kapcsolatok leszűkülésével a bizánci hatás elsorvadt, és a kopt művészet egyre inkább a hagyományok ápolására volt kénytelen szorítkozni. A kopt művészetben az udvari művészet hatása elsősorban Alexandriában mutatható ki; ez a város volt Egyiptom közigazgatási és kulturális központja az arab hódításig. Másodlagos művészeti csomópontok a nomoszok központjaiban és a nagy kolostorokban alakultak ki. Utóbbiak annál is inkább fontosak, mert nem egyszer külföldi szerzetesek is laktak falaik között, illetve mivel a világtól visszavonult élet folyt bennük, a későbbi települések kevésbé tudták a maradványaikat elpusztítani, mint például egy gazdag lakóházét Alexandriában.

A kopt művészet legjelentősebb ágai a kő-, fa- és csontfaragványok, a textilművészet, a táblakép- és falfestészet, a fémművesség, illetve a kerámiaművesség. A kőszobrászat főképp épületplasztikát foglal magába; fontos központjai Hérakleopolisz Magna (a modern Ahnasz), Oxürhünkhosz (ma el-Bahnasza); ezen kívül jelentős alkotásai a porfírszobrok, amelyeknek alapanyagát a Római Birodalomban kizárólag az egyiptomi Keleti sivatagban bányászták. Fafaragványok (reliefdíszes falapok) építészeti kiegészítésül és bútorelemnek készültek. Csontfaragványokat főleg bútorok berakásához alkalmaztak. A textilművészet két csoportra osztható: ruhadíszekre és faliszőnyegekre. A festészet körébe az ikonok, a mennyezetkazetták és a templomokhoz, kolostorokhoz köthető falfestmények tartoznak. A fémművesség emlékei voltak talán legjobban pusztulásnak kitéve, hiszen azokat lehetett a legegyszerűbben újrafelhasználni. Nyilvánvalóan a gazdag háztartások fontos elemét képezték a fémedények, mécsestartók, kulcsok, és így tovább, a fennmaradt fémtárgyak azonban többnyire liturgikus környezetből származnak. A kerámiák közül elsősorban a festett vagy plasztikus díszítéssel ellátott díszkerámiák sorolandók ide.

Bechtold Eszter, 2005