Lexikon

14 / 13

Róma nevének eredete

Mint a legtöbb településnév, így Róma város nevének eredete is élénk vita tárgya a nyelvtörténeti kutatásokban. Földrajzi nevek esetében nyomatékosan hangsúlyozni kell, hogy e diszciplína művelői elméleteikkel pusztán a valóságot megközelítő modelleket alkotnak, s nem örökérvényű igazságokat mondanak ki. Számos tényező mellett jelen esetben ez elsősorban abból fakad, hogy – amennyiben a földrajzi név jelentése nem azonnal transzparens, mint például Nagybánya – a földrajzi nevek eredeti jelentését nem ismerjük, ezért nehéz megítélni, hogy valóban a forrásul javasolt szó áll-e a földrajzi név mögött, vagy csak véletlen összecsengéssel állunk szemben. Ezért sem meglepő, hogy nincs általánosan elfogadott elmélet Róma város nevének eredetét illetően. A továbbiakban csak a legfontosabbak kerülnek bemutatásra, néhány szó erejéig (részletes kritikai áttekintéshez ld. Simon 2009 és Bichlmeier 2010).

Ami biztos, hogy az első latin nyelvű adatunk egy praenestei, az ún. Ficoroni-cistán olvasható felirat, amelyen a város neve helyhatározó esetben áll: ROMAI. Az egyik legelterjedtebb, a 19. századba visszanyúló hipotézis szerint, amely egy, az Aeneishez írott serviusi megjegyzésen alapszik (Servius ad Aen. VIII.63 és 90), a város neve egy indoeurópai alapnyelvi *srew- ‘folyni’ jelentésű gyökből eredne, s eredetileg ‘folyó menti település’-t jelentett volna. E javaslat azonban számos, áthidalhatatlan hangtani nehézségbe ütközik, ráadásul azzal a kevéssé védhető feltevéssel számol, hogy Róma neve nem a latin római nyelvjárásából származna, hanem egy másik település latinjából.

Szintén nagy népszerűségnek örvend az a múlt század eleji elmélet, amely egy egyébként nem adatolt *Ruma etruszk nemzetségnévből származtatná a város nevét. Azonban ez az elmélet, eltekintve a nyilvánvaló földrajzi és időrendi problémáktól, a kölcsönzés ürügyén olyan hangtani és alaktani feltevésekkel él, melyek nem igazolhatók.

Az indogermanista G. Klingenschmitt egy általa feltételezett latin *Roma-nemzetség települését látná a városnévben, azonban ha érvelését következetesen végigvisszük, a Város nevének **Romeiinek kellett volna hangoznia.

Ezzel szemben H. Petersmann a Latiumban élő görög (!) kézművesektől származtatta volna a város nevét (szintén a ‘folyó menti település’ jelentésben), de – számos egyéb probléma mellett – ő sem a római latin nyelv hangtörvényeivel dolgozott.

Természetesen akadt olyan kutató is, aki Romulus és Remus nevével hozta összefüggésbe a város nevét, ám amíg a két mitikus személy nevének eredete sem tisztázott, jobb a valóságot és a mítoszt különválasztani.

Az utóbbi években ismételten megélénkülő kutatás kezdetén jelen sorok szerzője amellett érvelt, hogy Róma város nevének eredeti jelentése ‘szántó(föld)’ volt, melyet az indoeurópai *h2erh3- ‘szántani’ jelentésű gyökből képeztek. Ez a javaslat egyrészt követi a római latin hangtörvényeit, másrészt illeszkedik a földrajzi nevek tipológiájához (ld. a Szántód típusú helyneveket). Ezt a javaslatot fejlesztette tovább alaktani szempontból H. Bichlmeier.

Legújabban pedig Th. Vennemann azt vetette fel, hogy Róma neve ‘magaslat’ jelentésben föníciai eredetű lenne, s az Itáliában tevékenykedő föníciai kereskedők egyik lerakatának emlékét őrizné. Ez azonban egyrészt problémás hangtanilag, másrészt nincs nyoma föníciai kereskedőknek Róma korai történetében.

Az ókori Itália hely- és népneveinek folyamatosan bővülő bibliográfiája: DETIA – Per un Dizionario degli Etnici e dei Toponimi dell’Italia Antica, Alberto Manco szerkesztésében.
 
Simon Zsolt 2005 (frissítve: 2017)

Bibliográfia

Bichlmeier, in Das Altertum 55 (2010), 175–202.; Jung, in RIO 23 (1971); 24 (1972); Klingenschmitt 1992, 89–135.; Krogmann, in Wörter und Sachen 19 (1938), 115–134, 212–233.; Petersmann, in Haltenhoff–Mutschler 2000, 451–464.; Vennemann, in Beiträge zur Namenforschung 51 (2016), 131–142.