Lexikon

34 / 33

Poseidónios

Sztoikus filozófus (Kr. e. 135, Apameia – 51, Rhodos). Athénban, Panaitiosnál tanult filozófiát. Kr. e. 97-ben Rhodoson iskolát alapít, ahol több római híresség, például Cicero és Pompeius is felkereste, az előbbi tanult is nála. Termékeny szerző volt, írásai azonban nem maradtak fenn, gondolatait elsősorban másodlagos forrásokból ismerjük.

Poseidónios tudományos érdeklődése szerteágazó, hiszen a sztoikus filozófiai diszciplínák mellett a szaktudományokra is nagy hangsúlyt fektetett, a matematikára, a földrajzra, illetve a történetírásra. Sajnálatos, hogy a sztoikus témákat feldolgozó írásaiból lényegesen kevesebb forrás őrződött meg, ez lehet a magyarázata annak, hogy Poseidóniost többnyire természettudósként ismerik.

Legfontosabb filozófiai tanítása a szenvedélyekről szól. Úgy tartja, minden etikai kutatást a szenvedélyek tanulmányozásával kell kezdeni. Vitatja az Első Stoának azt a tanítását, miszerint a szenvedélyek lényegében azonosak az értelmes lélek téves ítéleteivel, vélekedéseivel. Ezzel szemben a szenvedélyek kialakulásáért a lélek irracionális képességeit teszi felelőssé. A két elmélet közti eltérés azzal magyarázható, hogy míg a korai sztoikusok a léleknek csak értelmes funkciókat tulajdonítanak, addig Poseidónios Platón nyomán a léleknek három fő képességét határozza meg: az értelem, az indulat és a vágyakozás képességét. Az első a lélek racionális mozgásait végzi, a másik kettő pedig az irracionális mozgásokat. Az irracionális képességeket a lélek természetes mozgásaiként írja le, amelyek az emotív mozgásokat működtetik. A szenvedély megjelenésének összetett okát látja: közvetlen oka az emotív lökés, közvetett oka pedig a lélek irracionális képességei által működtetett emotív mozgás. Poseidónios szerint a szenvedélyek természetes folyamatok, amelyeket nem kiküszöbölni kell, miként azt a korai sztoikusok vélték, hanem megismerni és korlátozni.

Természetfilozófiája szerint a mindenségben minden ok-okozati összefüggésben van egymással, és az összhangot a dolgok közötti kozmikus „rokonszenv” (sympatheia) biztosítja. A létezők hierarchikus rendet alkotnak: a legalsó szinten a kristályok, sziklák találhatók, majd a növények következnek, aztán az állatok, középen az ember, és a legfelső fokon az égitestek, a daimónok és az isten. Semmi sem történik ok nélkül, mindent az isteni értelem rendez el a lehető legjobban.

Előszeretettel alkalmaz szigorú matematikai levezetéseket, mint például az égitestek közötti távolságok vagy a napfogyatkozás ciklusainak megállapításakor. Gyakran – így az utóbbi esetben is – a mai tudományos állásponthoz közeli eredményre jut.

Történelmi művét Polybios munkájának folytatásaként értelmezik. Az 52 könyvből álló alkotás a Kr. e. 144–86 közti időszakot dolgozza fel. A töredékek szerint a hellénisztikus világ története egyértelmű hanyatlást mutat. Számos esetben ad hangot felháborodásának amiatt, hogy egyes uralkodók fényűző életet élnek, miközben népük szegénységben és nyomorban senyved.

Igen kevés logikai töredéke maradt fenn, amelyekből azonban kiderül, hogy nem osztja az általános sztoikus logika tanait: nem foglalkozott a sztoikus logika következtetés-elméletével, sem a kijelentés-logikával. Poseidónios tanításai nagy hatással voltak a Stoa harmadik, római korszakára.

Szoboszlai Kiss Katalin 2016

Bibliográfia

Sztoikus etikai antológia, 26–32.; Szoboszlai-Kiss 2009; Kidd–Edelstein 2004; Algra 1999; Long 1998, 274–280.; Reinhardt 1921