Phrynis
Költő-muzsikus, versenygyőztes kitharaénekes (kitharódos), a Kr. e. 5. század utolsó harmadában megerősödő újzenei irányzat egyik reprezentatív képviselője. Művei nem ismertek. Az életrajzi hagyomány szerint Lesbos szigetén, Mytilénében született. Először aulos-énekesként (aulódos) működött, majd zenetanára, a félig mitikus Terpandrostól származó Aristokleidés vezette be a Kr. e. 7. századtól virgázó, híres lesbosi kitharódia művészetébe. Első athéni fellépésén Kr. e. 446-ban aratott győzelmet a Panathénaia zenei versenyén. (Suda Φ 761 s. v. Phrynis; scholion Aristophanés Felhők 971; vö. Plutarchos: A zenéről 1133b, Phótios: Bibliothéké 320b. Az életrajzi hagyomány másik rétegének a hitelességét, miszerint rabszolgaként került Aristokleitéshez, az antik források kétségbe vonják.) Az újzene másik, egy generációval későbbi reprezentatív alakja, Timotheos büszkén hirdeti, hogy Phrynist győzte le a zenei versenyen (a Kr. e. 420 utáni években, PMG 802 = Plutarchos: Az öndicséretről 539c).
Phrynis az ókomédia színpadán az újzene elleni támadás célpontja volt. Aristophanésnél ő a rossz muzsikus, a dallamelhajlító (Felhők 970-972, Kr. e. 423/419). Pherekratés Cheirón című darabjában (Kr. e. 410-es évek közepe) a női alakban megszemélyesített Musiké panaszolja, ki mindenki tett erőszakot rajta, egyikük Phrynis (155. töredék, vö. Suda Φ 761). Valószínűleg Eupolis nagy sikert aratott Démosok (Démoi) című komédiájában (Kr. e. 410-es évek) is volt egy jelenet, amelyben az újító muzsikusokat reprezentáló Phrynis-karaktert móresre tanítják. Erre enged következtetni egy Kr. e. 4. század közepére datálható paestumi vázát díszítő komikus jelenet (vörösalakos harangkratér, Salerno Pc1812, Asteas alkotása). A homlokán babérkoszorúval, kezében kitharával ábrázolt komikus figurát „Phrynis” névfelirat azonosítja, a másik alak, az Eupolis-komédia szöveges töredékeiből is ismert Pyrónidés pedig támadó testtartással áll vele szemben, és mintha a kitharájánál fogva rángatná a Phrynis-alakot. A Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteménye is őriz egy apuliai vázát, amelynek egyik oldalát díszítő komikus maszk mellé kitharát, fölé Phrynis-névfeliratot festett (Apuliai vörösalakos harangkratér).
Az antik hagyomány több zenei újítást kapcsolt Phrynis nevéhez. A megszokott hangolásoktól eltért, speciális „készülékkel” (strobilos) bővítve a hangszer flexibilitását (Pherekratés: 155. töredék). Sűrűn váltogatta a harmóniai és ritmikai rendeket (Plutarchos: A zenéről 1133b, 1141f). A hexametert kombinálta lazább versmértékekkel (Proklos: Chréstomathia = Phótios Bibliothéké 320b). Az első volt, aki a kithara húrjainak a számát növelte (más források Timotheoshoz kötik ezt az újítást), amiért Spártában meg is büntették: le kellett vágnia a húrokat a hangszeréről (Phótios Bibliothéké 320b; Plutarchos: Spártai velős mondások 220c, Hogy veheti észre az ember az erényben való haladást 84a, Agis és Kleomenés 10.7)
Az újzenét ért támadások ellenére már a Kr. e. 4. században „klasszikus” muzsikus-költő volt (Aristotelés: Metafizika 993b16), neve Terpandros mellett szerepel a nagy lesbosi muzsikusok kánonjában (Athénaios 638b, illetve a Felhők scholiastája szerint tanára, Aristokleitos, egyenesen Terpandros leszármazottja volt).
Kárpáti András 2018
Phrynis az ókomédia színpadán az újzene elleni támadás célpontja volt. Aristophanésnél ő a rossz muzsikus, a dallamelhajlító (Felhők 970-972, Kr. e. 423/419). Pherekratés Cheirón című darabjában (Kr. e. 410-es évek közepe) a női alakban megszemélyesített Musiké panaszolja, ki mindenki tett erőszakot rajta, egyikük Phrynis (155. töredék, vö. Suda Φ 761). Valószínűleg Eupolis nagy sikert aratott Démosok (Démoi) című komédiájában (Kr. e. 410-es évek) is volt egy jelenet, amelyben az újító muzsikusokat reprezentáló Phrynis-karaktert móresre tanítják. Erre enged következtetni egy Kr. e. 4. század közepére datálható paestumi vázát díszítő komikus jelenet (vörösalakos harangkratér, Salerno Pc1812, Asteas alkotása). A homlokán babérkoszorúval, kezében kitharával ábrázolt komikus figurát „Phrynis” névfelirat azonosítja, a másik alak, az Eupolis-komédia szöveges töredékeiből is ismert Pyrónidés pedig támadó testtartással áll vele szemben, és mintha a kitharájánál fogva rángatná a Phrynis-alakot. A Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteménye is őriz egy apuliai vázát, amelynek egyik oldalát díszítő komikus maszk mellé kitharát, fölé Phrynis-névfeliratot festett (Apuliai vörösalakos harangkratér).
Az antik hagyomány több zenei újítást kapcsolt Phrynis nevéhez. A megszokott hangolásoktól eltért, speciális „készülékkel” (strobilos) bővítve a hangszer flexibilitását (Pherekratés: 155. töredék). Sűrűn váltogatta a harmóniai és ritmikai rendeket (Plutarchos: A zenéről 1133b, 1141f). A hexametert kombinálta lazább versmértékekkel (Proklos: Chréstomathia = Phótios Bibliothéké 320b). Az első volt, aki a kithara húrjainak a számát növelte (más források Timotheoshoz kötik ezt az újítást), amiért Spártában meg is büntették: le kellett vágnia a húrokat a hangszeréről (Phótios Bibliothéké 320b; Plutarchos: Spártai velős mondások 220c, Hogy veheti észre az ember az erényben való haladást 84a, Agis és Kleomenés 10.7)
Az újzenét ért támadások ellenére már a Kr. e. 4. században „klasszikus” muzsikus-költő volt (Aristotelés: Metafizika 993b16), neve Terpandros mellett szerepel a nagy lesbosi muzsikusok kánonjában (Athénaios 638b, illetve a Felhők scholiastája szerint tanára, Aristokleitos, egyenesen Terpandros leszármazottja volt).
Kárpáti András 2018