Lexikon

278 / 277

Európé

Európé mitikus alakja Hésiodosnál csak a tengeri istennők egyikeként szerepel (Theogonia 357), de a képi ábrázolások tanúsága szerint a Kr. e. 6. századtól kialakul az elrablásáról szóló mitologéma. Agénór, szidóni király leánya fivéreivel – többek között Kadmosszal, Phoinixszel – él együtt a palotában, amikor Zeus szemet vet rá, s hófehér bika képét öltve hátára csalogatja, majd a tenger habjain Kréta szigetére ragadja. Itt azután a főisten – szokásához híven mentve kalandját – a krétai királyhoz adja a megejtett leányt, még tőle születik azonban a három legendás krétai ősatya: Minós, Sarpédón és Rhadamanthys. Ahogy Európé már megálmodta a földrészek érte folyó versengését, Zeus a mi kontinensünknek ajánlja őt, nevét pedig örök emlékül amannak adja (lásd az Epónymos szócikket).

A történet azonosítható képzőművészeti megjelenítései természetesen elsősorban a bikával való találkozásra, ill. az elrablás epizódjára korlátozódnak, a 6. századi selinusi és delphoi metopék, az Európét ábrázoló 5. századi phaistosi és gortyni pénzek, a számos vázakép vagy a talán legismertebb pompeji falfestmény a Krisztus születése körüli évekből ugyanakkor a történet elterjedéséről és közismertségéről is tudósítanak. Ugyanezt bizonyítja Ovidius Fasti című művének néhány soros részlete (5.605–618), amely a bika csillagkép aitiologikus magyarázataként foglalja össze utalásszerűen az eseményeket, illetve Horatius egy ódája (3.27), ahol szintén ismert mitológiai allegóriaként szerepel a történet. Annál meglepőbb, hogy a teljes történetnek lényegében csak két feldolgozását ismerjük. Így van ez akkor is, ha maga az Európé név többször is szerepel antik mitológiai kézikönyvekben, költői alkotásokban, s ha elveszett művek (pl. Aischylos egy drámája) címeként is ismerjük nevét. Az egyik költői feldolgozás, a Kr. e. 2. században élt Moschos Európé elrablása című epyllionja (kiseposza) adja ma számunkra a legtöbb információt, a mitologéma legteljesebb formáját.

Az antikvitás évezredes utókora azonban mégis a másik, Ovidius-féle változatot (Metamorphoses 2.833–75) tekintette forrásának. A nyelvi okok – a görög nyelvismeret általános hiánya – mellett ikonográfiai és történeti vizsgálatok is ezt bizonyítják a középkori Metamorphoses-kódexek fantáziadús illusztrációitól Tiziano vagy Rembrandt monumentális festményeiig, Dante utalásaitól Milhaud operájáig. Ovidius ugyanis az epikus célt és formát akár a sutba dobva játszik el az apró jelenet adta minden költői lehetőséggel, semmi áron nem szabadulva ugyanakkor érzékien szerelmi költő mivoltától sem.

Gloviczki Zoltán
 

Bibliográfia

Bühler 1968; Simon Zs., in Ókor 2/1 (2002); Gloviczki, in Ókor 3/2 (2004); Geisau, in KlP II (1979); D’Europe à l’Europe IV.; D’Europe à l’Europe V.