Lexikon

46 / 45

Ízisz

A legismertebb egyiptomi istennő. Neve jelentése trónus, hely; de pontos eredete nem ismert. Hitvese Ozirisz, az egyiptomi halotti isten; fia Hórusz, a királyi hatalom isteni megtestesítője, és ez a rokonság már a régi fáraónikus korban is nagy tekintélyt biztosított számára. Amellett, hogy a hitvesi hűség és az anyai szeretet mintaképe, mint a legnagyobb erejű varázslónő (akinek – fondorlattal és mágiával – még a Napisten titkos nevét is sikerült megtudnia) nem csak passzív erényeket, hanem cselekvő hatalmat is birtokol, így nem meglepő kultuszának széleskörű elterjedtsége. Fő ismertetőjele a fején viselt trónus hieroglifa, amely hamar keveredett más istennők attribútumaival, ahogy Ízisz egyre nagyobb számban olvasztotta magába a pantheon kisebb-nagyobb nőtagjait. Kultusza azonban nem állt meg Egyiptom határainál. Már a hellénisztikus kor kezdete előtt volt szentélye Pireuszban, és egyes régészeti leletek (így egy Kr. e. 8. század végére tehető eleusziszi sírból előkerült fajansz Ízisz-szobrocska) még korábbra teszik megjelenését Hellászban. A görög gondolkodás már mint a leghatalmasabb egyiptomi istennőt, korán elkezdte beilleszteni saját rendszerébe: Hérodotosz már azonosította őt Déméterrel, és az idők folyamán alakját más istennőkkel (például Aphroditével) is társították.
Alexandrosz hódítása után a Ptolemaioszok hatalomra kerülése sem vetette vissza az istennő tiszteletét, sőt jellegzetesen hellén formára alakított férjével (az ekkorra Szarapisszá lett Ozirisszel) ekkor kezdték meg diadalútjukat a Mediterráneumban, amely – egy kisebb megtorpanás után – a római uralom alatt is folytatódott. A hellénizmus szellemi közegében Ízisz egyre szélesebb fennhatóságra tett szert. A róla író szerzők (mindenekelőtt Plutarkhosz és Apuleius) már mint az isteni szféra abszolút női princípiumát állítják elénk, és az ún. Ízisz-aretalógiákkal (az istennő szájába adott dicsőítő himnuszokkal) együtt mint a végzetet és az időt is uraló hatalmat mutatják be, aki a tökéletes boldogságot biztosíthatja a misztériumába beavatott hívőknek.

Kultuszának számtalan emléke van szerte a Római Birodalom (lásd Egyiptom római szemmel) provinciáiból. Pannóniában például a savariai Iseum és az Egyednél talált kancsó bizonyítja Isis tiszteletének jelenlétét (erről írt Wessetzky Vilmos Isis és Osiris Pannóniában címmel). Népszerűségét jól mutatja, hogy legnagyobb szentélyét Egyiptomban (Philae szigetén) csak jóval a kereszténység hatalomra kerülése (lásd Egyiptomi korai kereszténység) után, Kr. u. 537 körül zárták be, de neve még ezt követően is – igaz már csak mágikus szövegekben – századokig fel-felbukkant.

Parlagi Gáspár, 2005