Lexikon

42 / 279

Az Apa Jeremiás kolostor Szakkarában

Kutatástörténet
A kolostoregyüttes mai romjai Szakkarának, Memphisz ősi temetőjének déli részében terülnek el, nem messze a lépcsős piramistól, az Unisz piramis felvezető útjától délre. Először G. Maspero megbízásából végeztek feltárásokat a területen, majd 1908 és 1910 között J. E. Quibell vezetett itt alaposabb ásatásokat. Szinte azonnal egy háromhajós templom került a felszínre, később 150 cella, egy refektórium, és további épületek. A faragványok, fejezetek, az ambo (szószék) és néhány festmény a kairói Kopt Múzeumba került. A lelőhelyet újra beborította a homok, míg 1970-ben a kairói Német Régészeti Intézet úgy döntött, hogy Peter Grossmann vezetésével újabb kutatásokat végez a terepen.

Történelmi tények
János, Nikiu püspöke, a Kr. u. 7. századi krónikás beszámolója szerint Anasztasziosz, aki Zénón császár uralkodása alatt (474–491) Egyiptomba száműzetett, találkozott Apa Jeremiással. Amennyiben a kolostort tényleg Jeremiás alapította – és nem csak a nevét kölcsönözte neki – akkor az alapítás erre az időszakra tehető. Magát a kolostort először Theodosziosz említi a 6. század első felében. Régészeti eszközökkel is az mutatható ki, hogy a maradványok nem régebbiek a 6. század közepénél. Az első szerzetesek eleinte a nekropolisz meglévő épületei között telepedhettek le, és az új épületeket, köztük az első templomot valószínűleg csak a század közepén emelték. A kolostor a 7. században kibővült, felvirágzott; ezt jelzi a templom átépítése és az egyéb nagyfokú építkezési tevékenység is. A 8. század közepétől azonban már nincsenek érmeleletek, és egyéb jelek is arra mutatnak, hogy a kolostor hanyatlásnak indult. A 9–10. századra teljesen megüresedett.

A kolostor építészete
Az itt élő szerzetesek koinobita közösséget alkottak, számos közös épületet használtak, magáncelláik is közös előszobákra nyíltak, és közösen étkeztek a refektóriumban. A kolostor különböző gazdasági létesítményekkel rendelkezett: pékséggel, olajpréssel, raktárakkal, kisebb műhelyekkel, az épületegyüttest pedig fal vette körül, ennek maradványai és egy kapu fennmaradtak a déli oldalon. Jól elkülöníthető, nagyobb épületek a komplexum közepén található főtemplom, a „sírtemplomnak" tartott 1823-as számú épület, az ún. déli épület, és több refektórium. A központi templom több építési fázison esett át, míg kisméretű, négyzet alaprajzú kápolnából elnyerte végleges, jellegzetesen egyiptomi formáját a 7. században. Ennek jellemző elemei a bazilikális térkiképzés, narthex (előcsarnok), nyugati (a hosszanti hajókra merőleges) oldalhajó, háromrészes szentélyrész egy központi apszissal és két négyszögletes (itt lesüllyesztett) oldalkamrával. Itt található meg az egyik legkorábbi khurusz, az a szentély előtti, a hosszanti hajókra merőleges téregység, amely az egyiptomi kolostorépítészet egyik jellemző sajátossága. Az építkezéshez előszeretettel használták fel a környező késő antik épületek meglévő díszítő- és építőanyagát – ez különösen igaz az oszlopokra, a fejezetekre, és általában a faragott díszítésre.

Az 1823-as számú épület alaprajzában valóban templomra emlékeztet, valószínűbb azonban, hogy pogány hypogeum, földbesüllyesztett síremlék volt. Az ún. déli épület sem templom, az oszlopok elrendezése inkább egy nyitott átriumot idéz. Az épület és a hozzá kapcsolódó további termek funkciója ismeretlen, talán a látogatók elszállásolására szolgált. Az eredeti refektórium, amelyet csak 1979-ben fedeztek fel, a főtemplom közvetlen közelében állt. Az új refektórium, amely nyilván a kolostor fejlesztése során épült, a templomtól 30 méterre északra található: háromhajós, de nem bazilikális elrendezésű. A keleti oldalon külön kápolna kapcsolódik hozzá, északkeletről pedig egy tágas konyha. A szomszédos, kéthajós (726-os számú) épületet először kórháznak vélték, de valószínűleg még egy refektóriumról van szó. Ennek párhuzamos működését indokolhatja a szerzetesek nagy száma, vagy – minthogy egy női részleg is kapcsolódott a kolostorhoz – az apácák külön étkezése is. A közös épületeket körbefogó cellák négyszögletesek voltak, kisebb csoportokba rendeződve közös udvarokba nyíltak, falaikat fülkék tagolták. A keleti oldalon általában egy nagyobb, félköríves díszített fülkét alakítottak ki, alsó részükön egy oltárasztalra emlékeztető kőlappal.

A kolostor dekorációja
A templomot és a déli épületet Quibell beszámolója szerint festett dekoráció borította, amelynek nagy része az ásatások idejére már elpusztult. A 1823-as épület falait márványlapok borították. A refektórium freskói közül csak Izsák feláldozása maradt fenn, míg a cellák keleti fülkéiben Maiestas Domini ábrázolással, arkangyalokkal és a kolostor alapítóinak (Jeremiás és Énoch) alakjaival találkozhatunk, építészeti keretbe foglalva. A kolostor díszítőprogramjára általában jellemző a falak geometrikus és növényi motívumokkal való drapériahatású festése, illetve a trónoló Krisztus, a gyermek Jézust tartó Mária, arkangyalok, szentek és az alapító atyák témájának gyakori megjelenítése.

Egedi Barbara, 2005


Bibliográfia

Grossmann: Dayr Apa Jeremiah: Archaeology, in The Coptic Encyclopedia 3 (1991); Rassart-Debergh: Dayr Apa Jeremiah: Paintings, in The Coptic Encyclopedia 3 (1991); Severin: Dayr Apa Jeremiah: Sculpture, in The Coptic Encyclopedia 3 (1991); Meinardus 1999, 208–209; Rassart-Debergh 1997; Bechtold, in Ókor 4/1–2 (2005)