Lexikon

Több vallásban megjelenő, ősi, már az indek és irániak közös elődei által tisztelt istenség. Neve Mitra alakban szerepel az ind Védákban, ahol a nappal istene. Bár a hindu vallásban a mai napig ismert, személye időközben háttérbe szorult. Himnusz szól hozzá az iráni Avesztában, amely Mithra néven nevezi. Később, a Kr. e. 5. század folyamán alakja egyre inkább előtérbe került, az óperzsa nagykirályok személyes istene lett.

Perzsiában eredetileg a szerződések felett tanúskodó isten, majd a Kr. e. 1. századra fokozatosan napistenné vált. A Nagy Sándor hódításai nyomán felbomló Óperzsa Birodalom peremterületein, Kis-Ázsiában és a Kaukázusban kialakuló hellénisztikus államokban perzsa mintát követve az uralkodók személyes istene lett. A kis-ázsiai Kommagénében a Kr. e. 1. század közepén I. Mithradatés Kallinikos király és fia, I. Antiochos Epiphanés egy görög és perzsa istenalakokból összeolvasztott uralkodókultusz legfőbb istenévé tette a görögös Mithras néven. Kommagénét Kr. u. 72-ben Vespasianus Syria provinciához, ezzel a Római Birodalomhoz csatolta.

Talán az innen származó, római polgárjoghoz jutó uralkodói réteg közvetítésével terjedt el a Kr. u. 1. század végén alapított „Mithras misztériumai” nevet viselő új misztériumvallás. A korábbi, nyilvános kultuszokhoz képest ez a vallás titkos, szertartásain csak férfiak vehettek részt, akiket titoktartási eskü letételét követően beavattak a misztériumokba. Ez a vallás a 2. századtól Egyiptomot kivéve az egész Római Birodalom területén elterjedt, követői között főként hivatalnok-rabszolgákat és katonákat találhatunk. A kultusz középpontjában Mithras isten csodás tettei álltak, főként az az esemény, amikor az ifjú, perzsa díszruhába öltözött, csúcsos süveget viselő Mithras elrabol és tőrével leszúr egy fehér bikát.

Mivel a beavatottak megtartották a misztériumok titkait, a vallás tanításairól és a szertartásokról igen keveset tudunk. A misztériumvallás alapítói a perzsa eredetű motívumokat a hellénisztikus asztrológia kereteiben formálták át. Így a bikaölés valószínűleg többek között a nap- és holdfogyatkozásokkal összefüggő asztrológiai tanokat és a lélek halál utáni életével kapcsolatos misztikus tanításokat közvetített. Valószínű, hogy a tanítások főként a lélek születés előtti és túlvilági élete köré koncentrálódtak. Mithras hívei hierarchiát alkottak a hét beavatási fokozat szerint. Ezek nevei sorrendben: holló, férfi-menyasszony, katona, oroszlán, perzsa, napút-futó és atya. A szertartásokon minden bizonnyal Mithras legendájából idéztek meg részleteket, így például azt az eseményt, amikor egy sziklából nyilával forrást fakasztott. Továbbá a legmagasabb fokozatú beavatottak részvételével felidézték Mithras és a Napisten közös lakomáját a bika lenyúzott bőrén, illetve dramatikus formában mutattak be az égitestek mozgását. A szertartásokat kizárólag a barlangszerűvé kiképezett szentélyekben, modern szakkifejezéssel mithraeumokban tartották, szentélyen kívüli vallásgyakorlatra nem került sor. A vallás a 2. század végére a császár környezetét is elérte, Commodus császár (180–192) állítólag maga is Mithras beavatottja volt. A 4. században a növekvő keresztény befolyást a hagyományos valláshoz ragaszkodó szenátusi arisztokrácia azzal is ellensúlyozta, hogy többek között Mithras misztériumait is felkarolták. A 4. század végén a többi nem-keresztény vallással együtt azonban betiltották, így Európában Mithras tisztelete hamarosan megszűnt.

Mithra alakját a zoroasztriánus vallás a Római Birodalom fennállása idején is tisztelte. A kaukázusi Örményországban a kereszténység felvételéig, a 4. század elejéig ismerték, ezt követően alakja a keresztény epikába is átszármazott, Perzsiában pedig az 7. századdal kezdődő iszlamizáció óta a zoroasztriánus perzsák, a párszik vallásának máig tisztelt alakja.

László Levente 2017