Lexikon

23 / 22

Héphaistos

Héra fia, a tűz és a kovácsmesterség istene. Nevének etimológiája tisztázatlan, a görögök által az őslakosságtól átvett helyi („égei” v. „pelaszg”) istennév lehet. Lineáris B táblákon fennmaradt theoforikus nevek (Héphaistios, Héphaistion) alapján vélhető, hogy már a mykénéi korban is tisztelték. Homérosnál sokszor magát a tüzet jelöli (Ilias 2.426).

Mitológia
Az Iliasban az olymposi istencsalád buzgó és segítőkész tagja, aki lefegyverző kedvességével és öniróniájával nevetésre tudja fakasztani a halhatatlanokat. Homéros szerint Héra Zeustól foganta, Hésiodos úgy tudja, apa nélkül (Athéné anya nélküli megszületése miatt felháborodva) hozta a világra (Theogonia 927), s béna gyermekét elkeseredésében nyomban ledobta az Olymposról. Thetis és Eurynomé fogadták be és nevelték föl (Ilias 18.395–405). Testi csúfságához azonban kivételes szépérzék és művészi tehetség járult. Ő készítette egyebek mellett Achilleus híres fegyverzetét (Ilias 18. ének), Zeus jogarát (sképtron) és pajzsát (aigis), magának és más isteneknek bronzpalotát épített. Tudása nemcsak rendkívüli szaktudás, hanem mágikus hatalom is: maguktól mozgó tripusokat gyártott, aranyból önműködő szolgálókat fabrikált, akik segítenek neki a járásban, és ő alkotta Alkinoos házőrző kutyáit (Odysseia 7.91–94).
Visszatérését az Olymposra annak a trónszéknek köszönheti, melyet Héra számára készített. A szék láthatatlan kötelékekkel fogva tartotta az istenek úrnőjét, úgyhogy csak Héphaistos tudta belőle kiszabadítani. Ezért Dionysos leitatta a kovácsistent, és szamárhátra ültetve visszahozta az Olymposra (Pausanias 1.20.3). Másodszorra (vagy a ledobás-történet egy másik változata szerint) Zeus hajította le haragjában az égből, mert vele szembeszállva Héra oldalára állt (Ilias 1.590–594). Ezúttal Lémnos szigetén kötött ki, ahol a sintisek „szedték fel a földről”.
Mint kézműves istenséghez, Athénéhoz szoros mitológiai szálak fűzik. Egy hagyomány szerint a sánta isten segített Zeusnak Athéna születésénél: bárdjával az istenatya fejére sújtott, ahonnan Athéné bújt elő teljes fegyverzetben (Pindaros, 7. olympiai óda 35–37). Később Héphaistos megkörnyékezte (más történet szerint feleségül kapta) Athénét, de nászuk nem teljesedett be: Héphaistos magva a Földre hullva támasztott sarjat, Erichthoniost, Athén királyainak ősét. Athénéval együtt ő is részt vett Pandóra megalkotásában (Munkák és napok 70). Feleségeként több istennő is szóba jött (Charis, Aglaia, Athéné), legnevezetesebb azonban Aphroditéval való kapcsolata volt. Héphaistos pontosan tudta, hogy felesége Arésszal, a hadistennel csalja, ezért egy elszakíthatatlan és láthatatlan láncot kalapált ki, amely a mit sem sejtő szerelmesekre hullott, s a megszégyenült isteni pár a halhatatlanok kiolthatatlan nevetésének tárgya lett – ahogy ezt Démodokos az Odysseia 8. énekében meséli.
A későbbi hagyományban műhelyét aktív vulkánokban képzelték el (Aischylos pl. az Etnában, Leláncolt Prométheus 367), s munkatársaiként a Kyklópsokat tették meg. A rómaiak Vulcanusszal, az etruszkok Sethlansszal azonosították.

Kultusz
Tisztelete nagy valószínűséggel a görögség előtti időkre nyúlik vissza. Egyik legfontosabb kultuszhelye Lémnos szigetén volt; nevét Héphaistias városának neve is őrzi. A lémnosi kabirokat, akikhez misztériumok kötődnek, Héphaistos fiainak tartották (Hérodotos 3.37). Másik jelentős kultuszközpontja Athén. (Aischylos az athéniakat „Héphaistos gyermekeinek” nevezi – Eumenisek 13.) A Kr. e. 5. század közepén emelt dór temploma, a Héphaisteion ma is jó állapotban látható az agora észak-nyugati oldalánál emelkedő dombon. (A középkorban úgy vélték, Théseus maradványait rejti, ezért Théseionnak nevezték.) Ahogyan a mítoszban, úgy a kultuszban is szoros kapcsolatban volt Athénéval: ők voltak a kézműves mesterek védnökei (Platón, Törvények 11.920d); az athéni templomban az Alkamenés által készített szobraik (Kr. e. 5. század vége) egymás mellett álltak. Az Erechtheionban Athéné és Poseidón mellett a kovácsistennek is volt oltára. A kézművesek két fontos athéni ünnepét (Héphaisteia és Chalkeia) mindkét isten tiszteletére tartották.

Ikonográfia

Más olymposi istenekhez képest Héphaistos későn és kevésszer jelenik meg a görög képzőművészetben. Legkorábbi azonosítható ábrázolásai a Kr. e. 7. század végére tehetők: kettős bárddal a kezében áll az Athénét fejéből megszülő, „vajúdó” Zeus mellett. (Ezt a történetet jelenítette meg a Parthenón keleti oromcsoportja is.) A klasszikus kor után pedig – császárkori (Kr. u. 2–3. századi) kis-ázsiai érméken kívül – gyakorlatilag eltűnik a képzőművészeti repertoárból. Ikonográfiája a Kr. e. 6. és 5. században nem mutat egységes képet: szakállas és szakálltalan változatban, pilosszal a fején vagy anélkül, rövid tunikában (exomis), hosszú vagy dereka köré kötött ruhában, és meztelenül is előfordul, különböző szerszámokkal (kalapács, fogó, kettős bárd) és a kovácsműhelyt jelző tárgyakkal (üllő, elkészült fegyverek) körülvéve. A Kr. e. 6. századtól kezdve igen népszerű volt az Olymposra való visszatérésének története, amelyet a vázafestők rendkívüli változatossággal festettek meg. Rendszerint szamáron ülve satyrosok, mainasok és Dionysos kíséretében vonul. Archaikus kori mesterek nem egyszer jelzik lábának torzulását (hátrafelé forduló, begörbülő lábfejjel). Rendszeres szereplője Péleus és Thetis lakodalmának, és más, sok istent felvonultató jelenetnek (istengyűlések, Gigantomachia). Attikai mesterek szívesen festették meg műhelyében, amint Achilleus fegyvereit kovácsolja, és Thetisnek adja át. Az Alkamenés által Kr. e. 421/420-ban készített hatalmas méretű athéni kultuszszobra exomisban, fején pilosszal, kezében kalapáccsal a későbbi ikonográfia számára mérvadó mintává lett.

Bibliográfia

Kerényi 1977; Simon E. 1985; Ritoók–Sarkady–Szilágyi 1984; Graf–Ley: Hephaistos, in DNP V (1998); Hermary–Jacquemin: Hephaistos, in LIMC IV (1988)