Lexikon

278 / 277

Zeus

A görög pantheon főistene, az olymposi istencsalád feje, az „emberek és istenek atyja”, akinek akarata a világ eseményeit meghatározza. Neve az egyetlen az olymposiaké közül, amelynek etimológiája kétségen felül áll: a világosságot, égi fényességet jelölő indoeurópai tőre vezethető vissza (*dieu-), amelyből a latin Iuppiter (mint „Zeu pater” = ‛Zeus atya’) is származik, és amely a latin dies (‛nappal’) szóban is megtalálható.

Egyik legfontosabb aspektusa – nevének megfelelően – az ég és az időjárás feletti uralom. Atyaisten, de nem teremtő; a mitológiai hagyomány fiatal istenségként tartja számon: uralmát erőszakkal és csellel kellett apjától, Kronostól és a titánoktól megszereznie. Hésiodos a Theogoniában meséli el az istengenerációk mítoszát, mely ókori keleti – főként babilóniai és anatóliai – történetekkel mutat feltűnő párhuzamokat. Az elbeszélés szerint Chaos (kb. ‛tátongó üresség’)] után a harmadik istengeneráció volt Zeusé. A titánok legyőzése után két fivérével, Poseidónnal és Hádésszal sorsot húztak, hogy felosszák egymás közt a világot. Poseidóné lett a tenger, Hádésé az alvilág, Zeus pedig az eget kapta. Mindezek után még a Gigásokkal és föld-szülte szörnyeteggel, Typhónnal is meg kellett vívnia, hogy uralmát maga és testvérei számára biztosítsa.

Mitológiája és kultusza minósi (krétai) vonásokkal is gazdagodott: születéséről, haláláról és újjászületéséről is meséltek történeteket, sőt egyes helyeken sírját is mutogatták. Krétához kötötték születéstörténetét is: Hésiodos úgy meséli, Zeust, miután a Dikté hegy barlangjában megszületett, anyja, Rheia, elrejtette Kronos elől, aki Zeus idősebb testvéreit (Hestiát, Démétért, Hérát, Hádést és Poseidónt) sorban lenyelte. Rheia a kisgyermek helyett egy bepólyált követ adott férje kezébe. Az istengyermeket Amaltheia kecske táplálta (más változatokban számos másik „dajka” is szerepel), sírását pedig – hogy Kronos meg ne hallja – a Kurések lármája nyomta el.

A mitológiában ő az egyik legtermékenyebb isten: Hérán kívül számos istennővel és halandóval nemzett gyermekeket. Métisszel való sajátos nászából született Pallas Athéné, Hérától Arés, Hébé és Eileithyia. Létóval Apollónt és Artemist nemzette, Maiával Hermést, Mnémosynével a múzsákat. Themis és Zeus lányai a Moirák, a Hórák, Eiréné, Eunomia és Diké, az Igazság, aki atyjának állandó kísérője. Híres halandó szerelmei voltak Danaé, Európé, , Alkméné és Léda.

Nem csak az irodalomban kapott kiemelkedő szerepet. Kultikus mellékneveinek óriási száma (ezernél is több ún. epiklésise ismert) arról tanúskodik, hogy a görög világ számos helyén tisztelték, és az élet igen változatos területein vártak tőle segítséget. Ő ügyelt az eskükre (mint Horkios), vigyázott a családi kapcsolatokra (Patróios), óvta az oltalomkérőket (Hikesios) és az idegeneket (Xenios), őrködött a családi vagyon és a bekerített udvar felett (Ktésios, Herkeios). Ezen kívül városvédő feladatot is ellátott (Polieus), sőt, alvilági istenségként is megszólították: ez volt Zeus Chthonios, vagy más néven Meilichios, a kígyó alakban ábrázolt „kegyes” Zeus.

A lineáris B táblák tanúsága szerint már a mykénéi korban is ismerték, tisztelete Héráéval már ekkor összefonódott. Egészen sokáig – mint égistenséget – csak szabad ég alatt, főként hegycsúcsokon tisztelték. Templomokat először a Kr. e. 6. században, a tyrannosok korában kezdtek emelni neki (Nemeában, Athénban, Akragasban), amikor sok más isten temploma már régen állt. Több helyen volt jósdája, például Olympiában és az egyiptomi Szíva-oázisban, ahol Zeus Ammón néven tisztelték. A legősibb és legnevezetesebb jóshelye a messze északon (Épeirosban) fekvő dódónai jósda volt, ahol szent tölgyfája állt, és egyes források szerint papjai a fa levelének susogását értelmezték.

A mykénéi kori emlékek közül egy alkotást sem lehet teljes bizonyossággal Zeus ábrázolásának tekinteni. Első biztos ábrázolásai a Kr. e. 8–7. század fordulójáról valók: a kezében lévő, sokszor keleti mintákat tükröző villámköteg egyik állandó attribútuma lett. Számtalan mitológiai jelenet szereplője, de gyakran ábrázolják egyedül is: állva, meztelenül, villámmal kezében (Zeus Keraunios), vagy trónján ülve, jogarral és szent madarával, a sassal. Ez utóbbi hagyományba illeszkedik Pheidias híres arany-elefántcsont alkotása, az olympiai Zeus-templom 12 méter magas kultusz-szobra, mely a későbbi korok Zeus-képét is meghatározta.

Kulin Veronika
 

Bibliográfia

Kerényi 1977; Simon E. 1969; Heinrichs: Zeus, in DNP XII/2 (2002); Tiverios et al.: Zeus, in LIMC VIII (1997)