Lexikon

10 / 9

Paris

Más néven Alexandros; Priamos trójai király és felesége, Hekabé fia. A spártai Helené elrablója, s így a trójai háború kitörésének fő felelőse.

Apollodóros úgy meséli (3.148–150), a terhes Hekabé azt álmodta, hogy égő fáklyát szül, mely lángba borítja az egész várost. Az álmot fenyegető előjelként értelmező jósok javaslatára a gyermeket kitették az Ida hegyre, ahol pásztorok találtak rá és felnevelték. Paris szépségben és erőben túltett a többi pásztoron, és sikerrel tartotta távol a nyájtól a rablókat. Ezért nyerte az Alexandros, vagyis ‛férfiakat elhárító és oltalmazó’ nevet. Már ifjúként Trójába került, és részt vett az ő emlékére rendezett versenyjátékokon, ahol kiemelkedett képességeivel. Családja ráismert, és – bár Kassandra óva intette őket ettől – visszafogadták a családi közösségbe. Újra megtalálásának történetét Sophoklés és Euripidés is színre vitte (mindkét – elveszett – dráma címe Alexandros volt).

A Kypria c. ciklikus eposz költője szerint Zeus a Föld panaszára úgy döntött, megritkítja az emberiséget egy hosszú és véres háborúval. A trójai háború előzménye az volt, hogy Eris, a viszály istennője, mivel nem hívták meg Péleus és Thetis menyegzőjére, egy aranyalmát dobott a násznép közé „a legszebbnek” felirattal. Pallas Athéné, Héra és Aphrodité egyszerre nyújtották kezüket az ajándékért. Zeus parancsára Hermés az istennőket Parishoz vezette, hogy ő legyen az isteni szépségverseny bírája. Mindegyik istennő ajándékot ígért Parisnak, ha neki adja az aranyalmát. Athéné győzelmet és hősi életet, Héra uralmat Ázsia és Európa felett, Aphrodité pedig a szépségéről messze földön híres Helené szerelmét. Paris az utolsót választotta, Aphrodité tanácsára hajót épített, s azzal utazott Spártába Helenéért. Menelaos király, Helené férje szívélyesen fogadta az idegent, ám hamarosan Krétára utazott nagyapja temetésére. Ezt kihasználva – és a vendégjogot súlyosan megsértve – Paris elcsábította az egyedül maradt asszonyt, aki a palota kincseit magához véve követte hazájába a trójai királyfit. Euripidés változata szerint Paris csak Helené árnyképét vitte Trójába (Helené 22–55), a szépasszony maga Egyiptomba került (vö. Hérodotos 2.113–120).

Ez az asszonyrablás szolgáltatott okot a trójai háború kitörésére. Paris a háború tizedik évében bátyja, Hektór unszolására párviadalra hívta ki Menelaost. A két tábor szerződést kötött, amely szerint kettejük küzdelme fogja eldönteni a háború kimenetelét. Mikor azonban Menelaos dárdájával célba vette, Aphrodité ködbe burkolva kedvencét kivitte a csatatérről (Helené hálószobájába), így mentette meg a biztos haláltól (Ilias 3. ének). Hektór később (6.312 skk.) visszaviszi a csatatérre, s a háború során Paris derék harcosnak bizonyul: íjával Diomédést, Machaónt és Eurypylost is megsebesíti. Az Aithiopis című ciklikus eposz számolt be arról, hogyan terítette le Paris a Skaiai kapunál Apollón segítségével Achilleust, a görögök legkiválóbb hősét: egyetlen sebezhető pontján, a sarkán találta el. A végzet azonban őt sem kerülhette el: Philoktétés nyila sebezte meg (Sophoklés, Philoktétés 1426–1428). Sebesülten elvánszorgott az Ida-hegyre Oinóné nymphához, akit annak idején Helené kedvéért hagyott el. A nympha, bár gyógyírjával megmenthette volna hajdani kedvesét, haragjában megtagadta a segítséget Paristól, aki belehalt sérülésébe. Oinóné később megbánta tettét, és öngyilkos lett.

Paris ítélete a Kr. e. 7–6. századtól kezdve kedvelt téma az antik képzőművészetben. A leggyakrabban a három vetélkedő istennő és Hermés társaságában látható szakállas, chitónt és himationt viselő férfiként. A Kr. e. 6. század második felétől különböző attribútumokkal ábrázolták: hangszerrel, jogarral vagy lándzsával – az utóbbiak egyaránt utalhatnak királyi származására vagy döntőbírói tisztségére. A késő archaikus kortól fiatal fiúként (gyakran hosszú hajjal), majd fiatal férfiként jelenik meg, a Kr. e. 5. sz. közepétől általában keleti ruhában. Gyakori attribútumai a bunkósbot vagy a lagóbolon (pásztorbot, ‘nyúldobó bot’).

Bibliográfia

Kerényi 1977; Weiss: Paridis iudicium, in LIMC VII (1994); Hampe: Alexandros, in LIMC I (1981)