Lexikon

13 / 12

Iphigeneia

Agamemnón és Klytaiméstra legidősebb lánya. Olyan változat is ismert, amely szerint Helené és Théseus lánya volt, akit testvérére (Klytaiméstrára) bízott, hogy fölnevelje. Homéros nem ismeri ezt a nevet, Agamemnón lányait Chrysothemis, Laodiké és Iphianassa néven sorolja fel (Ilias 9.145). A tragikusok következetesen az Iphigeneia nevet használják, így általános az a feltételezés, hogy a két név (Iphigeneia és Iphianassa) ugyanazon hősnő két elnevezése volt. (Bár Sophoklés Élektra című tragédiájában Iphianassát is megemlíti.) Mindkét név (és további ismert változatai: Iphimedé, Iphigoné) isteni lényre utal: az Iphianassa „erővel uralkodót” jelent, az Iphigeneia Artemis és Hekaté egyik mellékneve is volt, és „erőre született”-ként, vagy „erős utód születését adó”-ként lehet értelmezni.

Legkorábban a Kypria című elveszett eposz számolt be arról, hogy amikor a Trója ellen készülő görög hajóhad szélcsend vagy éppen vihar miatt Aulisban vesztegelt, a jós Kalchas kijelentette, hogy mindaddig nem tudnak útnak indulni, míg a görög sereg fővezére, Agamemnón elsőszülött lánya feláldozásával ki nem engeszteli Artemist, akit az istennőnek szentelt szarvas megölésével megsértett. Agamemnón nehezen, de végül beleegyezik az áldozatba, s az Iphigeneiáért induló követség Odysseus tanácsára azt hazudja Klytaiméstrának, hogy a lányt Achilleusszal való menyegzőjére viszik Aulisba. Artemis az utolsó pillanatban elragadja a Iphigeneiát, és Taurisba (a Krím-félszigetre) viszi, ahol halhatatlanná teszi, helyette pedig egy szarvasünőt küld áldozatul.

Az áldozat lefolyásáról és kimeneteléről több változat ismert. Azt sajnos nem tudjuk, hogy Aischylos és Sophoklés Iphigeneia címet viselő, elveszett drámáikban hogyan mutatták be az eseményeket. Aischylos Agamemnónjából az derül ki, hogy Iphigeneia könyörgött az életéért, az áldozatot pedig maga Agamemnón hajtotta végre. Euripidés (Iphigeneia Aulisban) azonban hősként ábrázolja Iphigeneiát, aki megtudva, hogy halála az egész görög sereg érdeke, önként járul az istennő oltárához. Az Artemis által küldött helyettesítő áldozatra is több változat van. Bár leggyakrabban a szarvas fordul elő, a brauróni hagyomány medvére, más elbeszélők Iphigeneia árnyképére vagy bikára emlékeznek. Vannak források, amelyek szerint Artemis nem papnőnek vitte el Iphigeneiát, hanem halhatatlanná tette. Így meséli például a Hésiodosnak tulajdonított Nőkatalógus egyik töredéke (amely Iphimedé néven említi). Más változatban Iphigeneia Leuké szigetére került, s ott később Orsilochia néven Achilleus felesége lett (Antoninus Liberalis).

Taurisban Iphigeneiának az volt a tiszte, hogy a taurosok szokásának megfelelően mint Artemis papnője minden oda tévedő görögöt feláldozzon az istennőnek. Euripidés az Iphigeneia Taurisban című drámájában azt a történetet viszi színre, amikor Orestés anyjuk és a trónbitorló Aigisthos meggyilkolása után Apollón parancsára barátjával, Pyladésszal Taurisba jön, hogy itt az Erinysök üldözésétől megszabaduljon, s elhozza az istennő égből hullott képmását. Iphigeneia már-már őket is feláldozza, de mikor megtudja, hogy fivére él, és arra kéri (a fel nem ismert) Orestést, hogy vigye el levelét neki, végül felismerik egymást, s Artemis képmásával együtt megszöknek Taurisból. Szerencsésen megmenekülnek az őket üldöző Thoas (a taurosok királya) elől, majd Görögországba ékezve Iphigeneia az istennő szobrát az attikai Braurónban helyezi el, s itt marad Artemis Braurónia papnőjeként.

Görögországban és Taurisban is volt kultusza, mindig Artemisével együtt. Hermionéban Artemis Iphigeneiának volt szentélye; a megaraiak azt állították, az ő városukban halt meg, s egy héróónt emeltek neki (Pausanias 1.43.1). A legjelentősebb kultuszhelye az attikai Braurónban volt, ahová a mítosz szerint Artemis taurisi szobrát magával hozta. Itt az volt a szokás, hogy a gyermekágyban meghalt asszonyok ruháit neki ajánlották föl (Iphigeneia Taurisban 1462–1467). Minthogy nevét is lehet „szülésben erős”-nek érteni, és az Orsilochia név „szülési fájdalmakat megindítót” jelent, feltételezik, hogy szülésistennő lehetett. Hekatéval való kapcsolata ezzel is összefügghet (Hekatét is „kourotrophos”-ként  vagyis „gyermeket tápláló”-ként  ismerték), mindazonáltal Hekatéhoz hasonlóan ő sem nélkülözi a sötét, alvilági vonásokat.

A képzőművészetben gyakran ábrázolták az aulisi áldozatot: az oltárhoz vitt (vagy menyasszonyként az oltárhoz vezetett) Iphigeneia alakja már Kr. e. 5. századi attikai vázákon megjelenik, és népszerű volt az etruszk és római művészetben is (etruszk urnákon, római mozaikokon, falfestményeken, reliefeken). A taurisi események, úgy tűnik, az attikai mestereket kevésbé érdekelték, dél-itáliai vázafestők viszont annál szívesebben nyúltak ehhez a témához, amelynek Kr. e. 4. századi népszerűsége összefüggésben lehet az euripidési drámákkal (az Iphigeneia Taurisbant Kr. e. 414-ben, az Iphigeneia Aulisbant Kr. e. 405 után mutatták be). Számos római szarkofágot díszítenek különböző, Taurisban játszódó jelenetek: Orestés és Pyladés megérkezése, a testvérek egymásra ismerése és a menekülés.

Kulin Borbála