Lexikon

28 / 27

Phaiákok

Mitikus hajósnép, „a búzaevő ember-fajtól távoli” Scheria szigetének lakói. Az Odysseián (6–8. és 13. ének) kívül nincs részletes beszámoló róluk az antik irodalomban (lásd még Apollodóros, Epitomé 7.24), és biztosan azonosítható képzőművészeti ábrázolásaik sem maradtak ránk.
A tengeren sokat hánykolódó Odysseus hazafelé vezető útjának utolsó állomása a phaiákok szigete. Bár a hajadon képében megjelenő Pallas Athéné szavai szerint a sziget lakói nem kedvelik az idegeneket, Odysseus mégis igen szíves vendéglátásban részesül náluk, miután Nausikaá, a phaiák királylány utat mutat neki a városba. Bőséges lakomán látják vendégül, és figyelmesen hallgatják végig viszontagságos útjáról szóló beszámolóját (9–12. ének).

A királyi pár, Alkinoos és Arété palotáját bronzfal veszi körül, arany ajtószárnyakkal és ezüst szemöldökfával; a bejárat két oldalán egy-egy arany- és ezüstkutya ül. A palota belsejében mulatoznak, esznek-isznak, hallgatják dalnokaik énekét és sportversenyeket rendeznek – leginkább az ión arisztokratákéhoz hasonló életmódot folytatnak. A palotakertben mindig fúj a Zephyros (lágy, nyugati szél), a kertet két friss forrás táplálja, a gyümölcsök számtalan fajtája nem szűnik meg érni, minden évszakban roskadásig telve vannak az ágak (7.81–132). Egyszóval: az istenek kedveltje ez a nép, életük a Boldogok szigetén továbbélő hősökére emlékeztet.

Egyetlen foglalkozásuk a hajózás, „hisz a Földrázó (Poseidón) ezt részükül adta.” Hajóik nemcsak gyorsak, mint a gondolat, hanem maguktól mennek a kívánt úti cél irányába: „maguk is tudják, hova vágyik jutni az ember.” A tengerjárást azonban nem azért űzik, hogy halásszanak vagy kereskedjenek. Egy dolguk van csupán: minden eltévedt tengeri utasnak segítenek hazájukba visszajutni. Bár egy jóslat óva intette őket ettől, sebes hajójukon Odysseust is hazakísérik, aki az utazás közben mély álomba merül: még akkor sem ébred föl, amikor őt és kincseit kiteszik Ithaka szigetén. Az álomból felébredve a kalandok mesés-varázslatos világából visszatér valóságos életébe, a magára hagyott feleség és a kérőkkel zsúfolt otthon zaklatott világába. Kísérői azonban Poseidón haragjának áldozataivá válnak: a tengeristen sziklává dermeszti a phaiákok hajóját. A jóslat arról is szólt, hogy magát a szigetet is heggyel fogja eltorlaszolni, ám hogy ez megtörtént-e, nem tudjuk: az Odysseia költője a Poseidón kegyéért könyörgő phaiákok képénél megszakítja elbeszélését, és hirtelen (sor közben, 13.187) Odysseus ithakai ébredésének jelenetére vált.

A mitológiakutatók rámutattak a phaiák-epizód túlvilági utazáshoz való hasonlóságára. Alkinoos és Arété az alvilág uraihoz, a bronzfallal körülvett palota az alvilági uralkodók rezidenciájához hasonlít, maga a sziget pedig a messze fekvő, elérhetetlen Élysioni mezőkre emlékeztet. Talán nevük is ezzel van összefüggésben: a phaios melléknév, amelyből általában levezetik, „homályost”, „szürkét”, „sötétet” jelent. Ők maguk Hypereiából származnak (a „Túlnan”-ról), a tengeri utasokat egyik világból a másikba segítik át (Rhadamantyst, az Élysion lakóját, egyszer elvitték Euboiára – 8.323). A gyorsjárású, ködbe burkolt hajók, az éjszakai utazás, majd a kíséretért járó büntetés más, indoeurópai és közel-keleti mitikus révészekkel rokonítja őket.

Ami ikonográfiájukat illeti: alig tudunk olyan képzőművészeti alkotásról, ami őket ábrázolná. Pausanias beszámol arról, hogy az amyklai Apollón-templom kultuszszobrának oltárkörzet-építményén (ún. Bathyklés trónszéke) számos más mitológiai jelenet mellett a phaiákok kartánca és az éneklő Démodokos is látható az egyik domborművön (3.18).
 

Kulin Veronika

 

Bibliográfia

Gresseth, in CJ 70 (1975); Cook, in JIES 20 (1992); Lincoln, in JIES 8 (1980); Segal, in Arion 1 (1962); Welcker 1844, II. 1–79.; Käppel, in DNP IX (2000)