Lexikon

278 / 277

Görög gyarmatosítás

Hagyományosan nagy görög gyarmatosításnak nevezik azt a Kr. e. 8–6. századi migrációs folyamatot, amely során mintegy 230 görög település népesítette be a Helléspontos és a Fekete-tenger partvidékét, valamint a Földközi-tenger egész medencéjét is.

Az archaikus kori gyarmatosítást két hullámra szokás osztani. A kb. 750-től 625-ig tartó első hullámban főleg nyugat felé (Dél-Itália, Szicília, Adria-part) és északkeleti irányban (thrák tengerpart, Dardanellák, Fekete-tenger) történt jelentős kitelepülés, míg a kb. 625-től 510-ig tartó második hullám gyarmatosai nyugaton Galliáig és az Ibériai-félszigetig, délen Észak-Afrikáig, keleten Dél-Anatóliág és Szíriáig jutottak.

A gyarmatosításban számos polis vett részt, ám néhányan közülük kiemelkednek az alapított gyarmatvárosok számát illetően: Chalkis, Korinthos, Megara, Milétos és Phókaia esetében egyenként legalább 8 gyarmatvárost név szerint is ismerünk. Feltűnő azonban, hogy olyan nagy területű, politikailag igen nagy súlyú polisok, mint Athén, Spárta és Thébai nem, vagy alig alapítottak gyarmatokat. Ennek oka abban keresendő, hogy ezek a polisok sikeresen exportálták népességfeleslegüket a szárazföld belseje felé Attikában, Boiótiában és a Peloponnésoson.

A gyarmatalapításoknak két fő típusát különböztetik meg: az emporiont és az apoikiát. (E fogalmakat nem egészen következetesen használják forrásaink.) Emporionnak nevezik a más államok területén létrehozott kereskedelmi telepeket, amelyek függésben maradnak az őket alapító polistól vagy polisoktól – lakóik métropolisuk (anyavárosuk) polgárainak vallják magukat. (Az emporionok tehát nem számítanak önálló polisnak.) Ilyen település volt pl. Gravisca az etruszk Tarquinii kikötőjében, vagy Al-Mina Szíriában. Előfordult, hogy egy-egy emporiont több polis együtt hozott létre, ilyen például a Nílus deltájában fekvő Naukratis. Ez utóbbi település arra is például szolgál, hogy egy-egy emporion később a politikai önállóság útjára lépett, és apoikiává vált, ahogy Naukratis a Kr. e. 4. században.

Az apoikia (jelentése: ‛távoli lakóhely’) valódi gyarmatváros, amely az őt alapító métropolistól függetlenné válik. A kis-ázsiai Phókaia által alapított Massalia (a mai Marseille) polgárai például nem phókaiaiaknak, hanem massaliaiaknak vallják magukat, amint azt az itt vert pénzek feliratai a Kr. e. 5. századtól kezdve igazolják. Ám a métropolis és az apoikia kapcsolata többnyire szoros marad. (Tudunk azonban olyan esetről is, amikor ellenségeskedésbe fordul, mint 660 körül Korinthos és Kerkyra esetében, lásd Thukydidés 1.13.) Az apoikiák alapításának motivációja igen eltérő lehetett. A nagyszámú gyarmatvárost alapító métropolisok esetében (pl. Milétosnak 36 gyarmatvárosát ismerjük) mindenképpen közrejátszott a népességfölösleg kihelyezésének szükségessége, bár az archaikus kori túlnépesedés mértékét és ezáltal a gyarmatosításban játszott szerepét ma már sokan vitatják. Ok lehetett valamilyen természeti csapás is: az észak-afrikai Kyréné alapítását (630 k.) akut vízhiány előzte meg Thérán, ezért fordulhatott elő, hogy a gyarmatalapítással megbízott csapatot nyílzápor fogadta, amikor dolguk végezetlenül megpróbáltak visszatérni Théra szigetére (Hérodotos 4.151). Más esetekben stratégiai, katonai, vagy kereskedelmi szempontok motiválták a gyarmatok alapítását: a chalkisiak a Szicília és az Itáliai-félsziget közti keskeny Messinai-szoros két partján alapítják Zanklét és Rhégiont, hogy ellenőrizhessék a szoros kereskedelmi forgalmát.

A népesség kihelyezésének és a befolyás alá vont területek ellenőrzésének a Kr. e. 6–5. században alkalmazott egyedi, athéni módja volt a kléruchiák alapítása. Az Égei-tengeren (pl. Salamis, Lémnos, Samos, Lesbos) ill. a Chersonésoson meghódított területek földjeit athéni polgárok kapták birtokul, akik megtartották athéni polgárjogukat és démosukat, és kléruchosként jelentős jövedelemhez jutottak, miközben katonai szolgálatot vállalva segítettek fenntartani az athéni fennhatóságot.

A gyarmatosítás elsődleges következménye a látótér kitágulása volt: a görögök horizontja a Földközi-tenger egész vidékére kiterjedt. A görög gyarmatosok (és általuk a métropolisok polgárai is) kereskedelmi vagy családi kapcsolataikon keresztül, az idegen kultúrákkal (etruszkokkal, egyiptomiakkal, föníciaiakkal, stb.) való érintkezés során jelentősen gazdagították iparművészeti és tudományos ismereteiket. Ennek eredménye volt többek közt az ún. orientalizáló stílus megjelenése a vázafestészetben, vagy az elefántcsont-megmunkálás újrafelfedezése, de ezzel függ össze a görög betűírás robbanásszerű elterjedése is. Másrészről az idegen kultúrákkal való találkozás nagyban hozzájárult az egyre erősödő pánhellén tudat kialakulásához. A Kr. e. 5. században a korábbiaknál lényegesen kevesebb új apoikia született (bár ekkor alapítják az athéniak Amphipolist, és ekkor jön létre a pánhellén alapítású Thurioi is). A gyarmatalapítás Nagy Sándor hódításai nyomán kap új lendületet, azonban már egészen más körülmények között.

Bajnok Dániel 2016

Bibliográfia

Antonetti 1997; Boardman 1999; Németh Gy. 1999; Tsetskhladze 2006; Moreno, in Ma et al. 2009