Lexikon

8 / 7

Pelops

Mitikus görög hős, Tantalos király fia, az Átreidák nemzetségének ősatyja. Az ókori hagyomány szerint (Thukydidés 1.9) róla kapta a nevét a Peloponnésos-félsziget.

Feldarabolt testét apja egy üstben megfőzve tálalta fel az isteneknek, hogy próbára tegye mindentudásukat, ők azonban új életre keltették a gyermeket. E brutális és sok néprajzi párhuzammal rendelkező történet nyilván nagyon régi és általánosan ismert lehetett, hiszen már a Kr. e. 5. században heves tiltakozást ill. értetlenséget váltott ki. (Lásd Pindaros 1. olympiai ódáját, ahol a költő egy sokkal szelídebb mítoszvariáns mellett áll ki). Pelops legjelentősebb tette az volt, hogy Oinomaos királyt kocsiversenyen legyőzve feleségül vehette a király lányát, Hippodameiát. Ezt a kocsiversenyt különböző változatokban beszélik el a ránk maradt ókori források. Az egyik változat szerint (Szicíliai Diodóros 4.73; Hyginus, Fabulae 84; Apollodóros, Epitomé 2.4–8) Pelops megvesztegette Oinomaos kocsihajtóját, Myrtilost, hogy viaszból készült csapszeget tegyen a király kocsijába, azaz csupán árulás révén sikerült megszereznie a győzelmet, majd ezt a bűnét még azzal is tetézte, hogy Myrtilost is megölte. A másik változat, amelyet Pindaros 1. olympiai ódája őrzött meg számunkra, sokkal jobb színben tünteti fel Pelopsot: a győzelmet nem csalással, hanem a Poseidóntól ajándékba kapott csodálatos lovak segítségével sikerül kivívnia. Olympiában Pelops az archaikus kortól kezdve kiemelt tiszteletnek örvendett (Pausanias 5.13.1), külön szentélykörzete is volt az olympiai Héraion és az olympiai Zeus-templom között, és az olympiai játékok alapítói között tartották számon. A hozzá kapcsolódó mítoszok számtalan, egymástól nagyon eltérő magyarázatot hívtak életre.

Pelops és Oinomaos kocsiversenyének, ill. a verseny előkészületeinek több ókori ábrázolását is ismerjük (főként vázaképekről és római szarkofágok domborműveiről). Pausanias leírására (5.10.6–7) támaszkodva általában az olympiai Zeus-templom keleti oromcsoportját is ezek között tartják számon, de nemrégiben komolyan felmerült annak a lehetősége, hogy ez pusztán egy ókori félreértésen illetve félremagyarázáson alapszik. (A vita részleteire vonatkozóan ld. Patay-Horváth András, Nagy Árpád Miklós és Hajdu Péter írásait.)

Patay-Horváth András 2016
 

Bibliográfia

Kerényi 1977, 225–229.; Patay-Horváth, in MDAI AA 122 (2007); Hajdu, in Ókor 4/3 (2005); Nagy Á. M., in Ókor 3 (2004); Patay-Horváth, in Ókor 3 (2004); Gangloff 2012, 87–99.; Hubbard, in Helios 14 (1987); Uhsadel-Gülke 1972; LIMC VII (1994); Patay-Horváth 2015