Római isten, akinek alakját a vele azonosított görög istenről, Hermésről alkotott képzetek is formálták. Rómában elsősorban a kereskedők istene volt (ami Hermésre nem jellemző) – ókori magyarázat szerint neve a merx ‘áru’ szóból származik (ezt az etimológiát ma sem tartják valószínűtlennek, de etruszk eredetre utaló nyelvi adatok is vannak). Már a köztársaságkor idején társították vele Hermés más feladatköreit: hírnökisten lett (vö. Plautus, Amphitryo 1–34), az Augustus-kori költészetben pedig az utazók és tolvajok védnöke, a halott lelkek túlvilági kísérője (vö. pl. Horatius Carmina 1.10).
Kultusza a korai köztársaságkorra nyúlik vissza, és a Ceres–Liber–Libera triászhoz kapcsolódik. Kr. e. 495-ben felszentelt temploma a Circus Maximus környékén állt, nem messze az említett istenhármasság szentélyétől. A templomszentelés ünnepe – május 15. – a kereskedők ünnepének számított. Livius beszámolója szerint (5.13.6) Kr. e. 399-ben a Sibylla-jóslatok által elrendelt lectisterniumon Hercules és Neptunus „asztaltársa” volt; később, a tizenkét isten (di consentes) lectisterniumán (Kr. e. 217) Ceres párja lett (Livius 22.10.9). A római császárkorban kultusza nagyon népszerű volt, különösen a birodalom nyugati tartományaiban terjedt el, pl. Galliában, Germaniában, Pannoniában és Daciában.
Ikonográfiája az ifjúként elképzelt Hermés ábrázolásait követi: általában szárnyas saruban és sisakban, a hírnökökre jellemző bottal (caduceus, görögül kérykeion) jelenik meg; sajátosan római attribútuma az erszény (pénzes zacskó; marsupium).
Kultusza a korai köztársaságkorra nyúlik vissza, és a Ceres–Liber–Libera triászhoz kapcsolódik. Kr. e. 495-ben felszentelt temploma a Circus Maximus környékén állt, nem messze az említett istenhármasság szentélyétől. A templomszentelés ünnepe – május 15. – a kereskedők ünnepének számított. Livius beszámolója szerint (5.13.6) Kr. e. 399-ben a Sibylla-jóslatok által elrendelt lectisterniumon Hercules és Neptunus „asztaltársa” volt; később, a tizenkét isten (di consentes) lectisterniumán (Kr. e. 217) Ceres párja lett (Livius 22.10.9). A római császárkorban kultusza nagyon népszerű volt, különösen a birodalom nyugati tartományaiban terjedt el, pl. Galliában, Germaniában, Pannoniában és Daciában.
Ikonográfiája az ifjúként elképzelt Hermés ábrázolásait követi: általában szárnyas saruban és sisakban, a hírnökökre jellemző bottal (caduceus, görögül kérykeion) jelenik meg; sajátosan római attribútuma az erszény (pénzes zacskó; marsupium).