Lexikon

278 / 277

Meleagros mítosza Homérosnál

(Homéros, Ilias 9.527-605)

A harctól sértődöttségében már hosszú ideje távol maradó Achilleushoz háromtagú békítő küldöttség érkezik. Egyikük, az idős Phoinix, Achilleus nevelője Meleagros történetével próbálja jobb belátásra bírni a hőst. Egykor harc tört ki két szomszédos város, Kalydón és Pleurón lakói, az aitólok és a kurések között egy elejtett vadkan trófeájáért. A vadkant az áldozatból kifelejtett Artemis küldte, és a trófeáért kitört harcot is ő támasztotta. Amikor a kalydóni Meleagros megölte anyjának a pleuróni kurések soraiban harcoló fivéreit, Althaia az alvilági istenektől kért átkot a fiára. Meleagros válaszul visszavonult a harctól, és emiatt a küzdelemben a kurések kerekedtek felül. Ámde hiába próbálták békítgetni (először a város bölcs vénei, majd az apja, a nővérei, az anyja és a barátai), Meleagros csak felesége kérésére volt hajlandó újra harcba bocsátkozni, amikor már a palotáját ostromolta az ellenség.

A homérosi elbeszélésnek két sajátos vonása van. Egyrészt nem szerepel benne a mítosz más változataiból ismert fahasáb (lásd pl. Aischylos vagy Bakchylidés változatát); ezt a bosszúszomjas Althaia halálos átka „helyettesíti”. Másrészt a középpontban egy olyan mozzanat áll, amely egyedül itt olvasható: Meleagros sértődöttsége és visszavonulása a harctól. Phoinixnak Achilleus békítéséhez természetesen egy hozzá hasonló helyzetben lévő hősről kellett mesélnie, de kérdés, vajon a Meleagros-mítosz éppen az Iliasban bővült-e a sértődés motívumával, vagy megfordítva: esetleg létezett egy korábbi Meleagros-eposz, amelyben a megbántott főhős visszavonult a harctól, és az Ilias költője ennek hatására alkotta meg Achilleus haragjának a történetét. A Meleagros-mítosz az Iliasban epikus színezetű történetté alakul. A trófeáért kitört viszályból (amely egyébként a vadkanvadászatot is háttérbe szorítja) a hősi epika közegében valóságos várostrom lesz. Kalydón falai alatt ugyanaz történik, mint a trójai síkon. A hasonlóság tágabb körben is érvényes: miközben a palota körül tombol az ellenség, odabent, a palota mélyén a harcra termett, de a harctól tartózkodó főhős lelkében az érzelmek háborúja zajlik (553–555).

A homérosi elbeszélésmód költői szabadságára jellemző módon a történet egyik feszült pillanatában tízsoros kitérő hangzik el Meleagros feleségének, Kleopátrának az anyjáról (556–565). Ez az epizód nemcsak az események menetét szakítja meg, hanem például a hatalmas erejű Idas megjelentetésével, aki még Apollónnal is szembeszállt, az Ilias világába illeszkedő Meleagros-történeten belül egy olyan mitikus világot képvisel, amelyet a hősi epika közege érintetlenül hagyott. Az Ilias költője nyilván ismerte a mesehősök csodálatos tetteit (más történetekben például az óriás Idas fél tehéncsordát is képes felfalni, ld. Apollodóros, Mitológia 3.11. 2.), de a Trója alatt harcoló hérósok az örök hírnévért küzdenek. Csodák helyett itt a harcosok kiválóságán (aristeia) van a hangsúly. A költői szabadság nyilvánul meg abban is, hogy Althaia, miután halálos átkot kért a fiára, megjelenik Meleagros békítőinek sorában. Az a feloldhatatlan ellentmondás, amely Althaia anyai szerepe és bosszúszomja között feszül, az eposz archaikus világában ily módon két külön mozzanatként jelenik meg. Ovidius ugyanezt az ellentmondást az önmagával hosszan viaskodó anya alakjában ábrázolta (lásd a Meleagros mítosza Ovidiusnál c. szócikket).

Horváth Judit 2008

Bibliográfia

Alden 2000, 179–290.; Morris–Powell 1997, 415–441.; Swain, in CQ 1988; Willcock, in CQ 1964