Lexikon

13 / 12

Halottidézés Aischylos színpadán

Aischylos, Perzsák 607–693

Aischylos Perzsák című drámájában a halott király árnya megjelenik a színen az özvegy királynő és a perzsa vének hívására. A Dareios árnyának feltűnését megelőző jelenetben Atossa korábbi díszruhája nélkül tér vissza a színre: elmondja, halotti áldozatra készül, s hogy milyen is az italáldozat, amit Dareios sírjára fog önteni. A kórust pedig felszólítja, hogy eközben imával hívja Dareiost. A kórus erre válaszul azonnal halottidéző imába kezd. A kardal végeztével feltűnik Dareios árnya, és mikor megszólal, első szavaival jelzi: elfogadta az áldozatot, és a halottidéző ima hívására jött a napvilágra (607–693). Dareios árnyát Atossa és a kar tehát olyan rítussal idézi meg, ami két tevékenységet foglal magába: italáldozatot (choé) és imát (hymnos).

Az áldozatot a királynő végzi, a kar eközben imát énekel. Áldozat és ima tehát a drámában egyidejű, s mindkettő Dareios sírjánál zajlik. Áldozat és ima közös sajátossága, hogy nem csupán a megidézni kívánt halotthoz szól, hanem a földmélyi istenekhez is el akar érni: nekik kell a holtat fölereszteniük a napvilágra. Atossa sírra öntött áldozatát előbb „gyermeke apjáénak” nevezi (609), majd „a földmélyi istenek ajándékának” (621–622). A kar szavai szerint (624) a királynő „a föld alatti termekbe küldi” italáldozatát. A síri áldozat „halottakat édesgető”: tej, méz, forrásvíz, bor és olaj illatos elegye, s a sírra helyezett virágfüzér kíséri. Az összetevők kristálytiszták, hófehérek, aranylók, csillogók, illatosak, bódítók, szépek, édesek. A királynő áldozata Dareios sírja segítségével jut el a földmélyi istenekhez.

A kar imájának sorrendje épp fordított. A királynő így szóltja fel a kart: „hívjátok fel” Dareiost (621). A kórus elsőként mégis a földmélyi istenekhez szól: azokhoz, akiknek föl kell ereszteniük a halottat, s azokhoz, akiknek fel kell kísérniük. Magát Dareiost csak utánuk kezdi szólongatni. A királynő intésére adott válaszában a karvezető először tehát megígéri, hogy kérlelni fogják a halottak kísérőit (626), s az invocatio kezdetén (629) „földmélyi szent isteneink”-nek nevezi, majd név szerint is megemlíti őket: t, Hermést és a „holtak királyát”. Az énekbe bekapcsolódó kar (633 skk.) is hozzájuk szól először: Géhez, a földmélyi istenekhez és Aidóneushoz (633–656), Dareioshoz csak a kardal második felében fordulnak (657–680). A halottidéző ima imperativusai az istenektől azt kérik: „küldd fel alulról a fényre a lelket” (630: Herméstől), „te bocsásd, te kisérd fel” (650: Hadéstól); Dareiostól: „jöjj, siess, lépj a sírra” (658–659).

A halottidéző jelenet ebben a dramatizált formájában a költő Aischylos teremtette világ. Aligha értelmezhető úgy, hogy egyenes forrása volna a jóslatkérésért űzött halottidézés bevett vallási gyakorlatának, azaz hogy posztantik értelemben vett nekromanteia volna. Hiszen Dareios tudatlan az élők dolgaival kapcsolatban, a kartól és a királynőtől kell a baljós híreket hallania. A jövőre vonatkozó jóslatot (800–820) nem Hadésból érkező, földmélyi volta révén adhat, hanem mert isteni jós (654: theoméstór) volt életében is. Még kevésbé lehet a szöveg szabályszerű tükre egy, a görögök számára különös perzsa szokásnak. A jelenet perzsa elemeinek és színeinek számbavétele állandó és fontos feladata a szöveg értelmezőinek, annyi azonban bizonyos, hogy a jelenet egésze érthető görögül. Olyan magyarázat is született, amely teljességgel értelmezhetőnek tartja a jelenetet a homérosi Nekyia nyomán. A homérosi alvilágjárás és az aichylosi halottidézés azonban lényegi vonásaiban különbözik egymástól. A Dareios-jelenet a susai perzsa udvaron és a homérosi görög hagyományon túl elsősorban is Aischylos színpadán értelmezendő.

Halottak árnyának megjelenése a görög drámában korántsem példa nélküli. A halottidézés azonban megkülönböztetendő az olyan esetektől, amikor egy erőszakos halált halt nyughatatlan lélek maga kel ki sírjából – ilyen az, amikor Eumenisekben (94–139) megjelenik Klytaiméstra árnya (lásd Agamemnón és Orestés). De megkülönböztetendő az olyan esetektől is, amikor a temetetlenül hagyott halott várja, hogy „végre sírt kapjon”, mint Polydóros árnya mondja Euripidés Hekabéjának prológusában (1–59). Ezekben a példákban a holt lelkek árnyai halottidézés nélkül jelennek meg. Az ilyen lelkeket az élőknek csitítaniuk kell, nem maguk akarták fölkelteni őket.

Euripidés Hekabéjában viszont éppen a síri áldozat és a halottidézés szolgálja egy holt lélek megbékéltetését: a prológus szerint Achilleus árnya azért tűnik fel sírján, hogy Polyxené vérét követelje síri áldozatul (37–41), addig nem ereszti el a görög flottát. Később Talthybios hírnök szavai szerint azonban Neoptolemos síri italáldozattal (527–529) és halottidéző imával (534–541) előhívja Achilleust, mielőtt megbékéltetné: föláldozná neki Polyxenét. Halottidézésről és a halott megjelenéséről van szó ezúttal – ám mindez nem jelenik meg a színen, a hírnök meséli el.

Aischylos egy másik drámájában, a Choéphoroiban a Dareioséhoz hasonló halottidézés történik (124–151 és 456–509). Élektra síri áldozatot visz apja, Agamemnón sírjára, esdő imát mond apjához és a földmélyi istenekhez (124–151), később pedig (456–509) Orestésszel és a karral együtt, immár imával megidézve hívja halott apját.  A síri áldozat a prológus szavaival: „a lentieknek mindig édes gyász-ital” (14), Élektra imája elsőként Hermést és a földmélyi isteneket szólítja meg (122–125), majd Agamemnónt (128–128, 139, 143–144), s az áldozatot kísérő ima zárásában fordul Gé és Diké istennőkhöz (147–148). A kart ezután halotti paián éneklésére szólítja fel (149–151).

Orestés és a kar halottidéző imája (456–496) Agamemnónt hívja: „hallgass meg, jöjj a fényre föl, ellenük itt velünk szállj” (459–460). Ezután előbb Arést és Dikét nevezi meg (461), majd Gétől és Persephonétól a halott fölengedését kéri (489–490). Végül így fordulnak Agamemnónhoz: „Veted-e föl már drága fejed, apám? / Vagy küldd Dikét, hogy ő segítse híveid” (498–499).

A síri áldozat, az édes gyászital, a földmélyi istenekhez és a halotthoz szóló ima elemei mind rímelnek a Dareios-jelenetre. Ami a halottidéző rítust illeti, fontos különbség Arés és Diké jelenléte az imában, s ez egyúttal a halottidézés céljának különbségét jelzi. Dareiost jósként hívják: isteni látnokként mondja meg, hogyan s mikor szakadhat vége a bajnak. Agamemnónt azért, hogy segítsen megbosszulni saját, jogtalanul esett halálát. A másik fontos különbség, vagyis az, hogy Agamemnón árnya Dareiosétól eltérően nem jelenik meg a színen, aligha értelmezhető a görög és a perzsa felfogás lényegi különbségének tanúságaként. Alighanem inkább vallástörténeti értelemben reprezentatív, hogy kivételes a görög színpadon, amikor egy halott megjelenéséért esdő imára és áldozatra Hadés válaszul fölengedi a halottat. „Nem könnyű út a felvilág! Készebbek arra föld alatti istenek, hogy kapjanak, mintsem hogy elbocsássanak. Mégis meggyőztem őket és feljöttem én” (Perzsák 488–491) – mondja Dareios árnya.

A két jelenet, Dareios és Agamemnón megidézésének értelmezéséhez kulcsot adhat a költő egy csupán címéről és apró töredékekből ismert tragédiája, a Lélekvezetők (Psychagógoi). A szofista Phrynichos szerint: „így (ti. lélekvezetőknek) nevezték régen azokat, akik a halottak lelkét valamilyen varázslattal felidézték; ebben az értelemben viseli a Lélekvezetők címet Aischylos egyik drámája is”. A töredékek alapján valószínű, hogy a halott Teiresias lép színre benne, és megjövendöli Odysseus halálát. A töredék jóslatkérő halottidézése Dareios megidézésével rokonítható.

A Lélekvezetők egy vallástörténeti horderejű fordulatról tanúskodik: a drámában Aischylos halottidézéssé változtatta Odysseus homérosi Hadés-járását. Ennek a fordulatnak a tükrében tekintendő az Agamemnónt hívó síri áldozat és Dareios megidézése is Aischylos színpadán. Ennek a színpadnak a vallástörténeti skénéje a héróskultusz világa lehet, azoké a síri áldozatoké, amelyek J. Bremmer úttörő cikke nyomán a görög vallásnak alighanem a homérosinál nem ősibb, hanem éppenséggel újabb rétegéhez kapcsolhatók. Dareios megidézése annak a foglalata, amit a görög teológus-költő – a Kr. e. 5. század hajnalán – élők és holtak közti kötelékről, élet és halál közti szakadékról, földmélyi istenek és hérósok kultuszának erejéről tudott.

Bélyácz Katalin 2013