Forrás

10 / 279

A kyrénéi eskü

Isten! Jó szerencse!
Damis, Bathyklés fia terjesztette be a javaslatot. Azzal kapcsolatban, amit a théraiak mondtak, (nevezetesen) Kleudamas, Euthyklés fia, azért, hogy a polis helyes irányba tartson, és a kyrénéiek népe boldoguljon, adjuk meg a théraiaknak (5) a polgárjogot az ősi hagyomány szerint, amelyet őseink teremtettek meg, (azok,) akik Kyrénét megalapították Théráról, és (azok,) akik Thérán maradtak, amikor Apollón megadta Battosnak és a Kyrénét betelepítő théraiaknak, hogy boldogulni fognak, amennyiben hűek maradtak esküikhez, amelyeket az ősök fogadtak meg egymásnak, mielőtt (10) kiküldték a gyarmatvárost megalapítókat az Alapító (Archagetas) Apollón parancsának megfelelően. Jó szerencse! A népgyűlés (damos) úgy határoz, hogy a théraiak Kyrénében is azonos feltételek mellett tartsák meg egyenlő polgárjogukat. Tegyék le ugyanazt az esküt valamennyien a Kyrénében lakó théraiak, amit a többiek egykor (15) letettek, és osszák be őket phylébe és patrába és a kilenc hetairéába is. Írják föl ezt a határozatot (psaphisma) egy márványsztélére, állítsák föl ezt a sztélét a pythói Apollón ősi szentélyében, és írják föl az esküt is a sztélére, amit az alapítók tettek le, amikor Battosszal együtt áthajóztak Libyába, (20) Théráról Kyrénébe. A kő és a feliratkészítés szükséges költségeit utalják ki a számvevőségi elöljárók (epistantes epi tos apologos) Apollón jövedelméből. vacat

A telepesek esküje
Így határozott a népgyűlés (ekklésia): Minthogy Apollón saját magától kinyilatkoztatta Battosnak (25) és a théraiaknak, hogy meg kell alapítaniuk Kyrénét (mint apoikiát), úgy tűnik, hogy ezzel azt parancsolta a théraiaknak, hogy küldjék Libyába Battost mint alapítót (archagetas) és királyt (basileus), és azt, hogy társaiként hajózzanak vele a théraiak. Azonos és egyenlő feltételek mellett hajózzanak valamennyi háztartásból (oikos), [mindegyik háztartásból] válasszanak ki egy fiút, ... a felserdültek közül, és a többi (30) thérai közül... a szabadok hajózzanak (velük). Ha a gyarmatosok (apoikoi) szilárdan tartják kezükben gyarmatukat, a később Libyába hajózó rokonaik részesüljenek a polgárjogból és a hivatalviselés jogából, és sorsoljanak ki számukra a gazdátlan földterületből. Ha azonban nem tudják megtartani településüket, és a théraiak sem tudnak segítséget nyújtani számukra, (35) hanem öt éven belül [vagy öt évig] sorscsapások sújtják őket, térjenek vissza félelem nélkül a földjükről Thérára, saját birtokukra, és legyenek polgárok. Ha azonban valaki, akit a polis kiküldött, nem akar elhajózni, bűnhődjék halállal, és sajátítsák ki a birtokát. Aki befogadja, vagy elrejti őt, akár apa a fiát, akár testvér a testvérét, (40) sújtsa őt is ugyanaz a büntetés, mint azt, aki nem akart elhajózni. Minderre meg is esküdtek azok is, akik (Thérán) maradtak, és azok is, akik elhajóztak gyarmatot alapítani, és átkot mondtak mindazokra, akik e (rendelkezéseket) megsértik, és nem tartják be, akár a Libyába települők közül, akár az itt(hon) maradók közül (kerülnek ki). Viaszbábukat gyúrtak és (a következő) (45) átokformulát mondva elégették őket valamennyien egybegyűlve, a férfiak és asszonyok és fiúk és lányok: „Aki nem tartja be ezeket az esküket, hanem vétkezik ellenük, olvadjon meg és folyjék szét, mint a viaszbábu, ő is, az utóda is és a jószága is, akik azonban betartják az esküben megfogadottakat, akár (50) Libyába hajóztak, akár Thérán maradtak, sok szerencsében részesüljenek maguk is és utódaik is.”

Kommentár
Dór feliratos márványsztélé az észak-afrikai Kyrénéből, ma a kyrénéi múzeumban őrzik (ML 5; SEG 9,3; Fornara 18; Effenterre 170–173). A felirat keletkezési körülményeihez vö. Hérodotos részletes (és mesés) beszámolóját (4.159–161). Thérán évekig nem esett az eső, ezért a szigetlakók tanácsért fordultak a delphoi Pythiához. A követséghez csatlakozott a dadogós Battos, aki beszédhibáját szerette volna Apollón segítségével leküzdeni. Csakhogy amint belépett a szentélybe, a jósnő a kérdése feltétele előtt, magától jósolni kezdett:

„Battos, hangot akarsz, de urunk küld, Phoibos Apollón
juhnevelő Libyába, hogy ott várost alapítsál.”

Erre hivatkozik a felirat 24. sora, amikor azt modja, hogy Apollón saját magától (ti. kérdés nélkül) nyilatkoztatta ki parancsát.
A gyarmatalapítás Kr. e. 630 körül történt, de a felirat csak a Kr. e. 4. század elején keletkezett, amikor újra felidézték az egykori eseményeket, és rögzítették, mire kötelezték magukat a gyarmatalapítók anyavárosukkal (métropolis) szemben. A 23. sortól kezdődik a telepesek Kr. e. 7. század végén letett esküje, amire Damis törvényjavaslatában hivatkozik, és amit a felirat szó szerint idéz. A feliratban idézett viaszbábu segítségével zajló eskü annyira szokatlan volt, hogy amikor a követ megtalálták, eleinte kétségbe vonták az eskü hitelességét. Pedig éppen ez a különös, mágikus aktus adja az értelmezés lényegét. Egy gyarmatváros (apoikia) az alapítás pillanatától önálló polis, vagyis polgárain kívül senki más nem szólhat bele abba, hogy kit részesítenek polgárjogban, és kit nem. Még a métropolis, Théra lakói sem. A théraiak, minthogy törvényes eszközzel nem szoríthatták rá gyarmatosaikat, hogy azok később is azonos feltételekkel fogadják be maguk közé a Théráról érkezőket, esküvel kényszerítették őket erre. Azért, hogy az eskü ne csak egy generációt kötelezzen, hanem legalább kettőt, a népgyűlésre meghívták a kisfiúkat és kislányokat is (édesanyjukkal együtt), és a gyerekeknek is le kellett tenniük az esküt. A Kr. e. 4. században már természetesen nem éltek az alapítók és azok gyermekei, ezért jegyezték fel (újra) az esküt, amit ezzel továbbra is érvényesnek tekintettek.
A patra az athéni phratriának felelt meg, a hetairéa (szó szerint „baráti társaság“) a phratriánál kisebb politikai egység volt.

Németh György 2013

Bibliográfia

Chamoux 1953; Effenterre–Ruzé 1994; Fornara 1983; Jähne, in Klio 70 (1988); Laronde 1987; Németh Gy. 1999, 179–181.