Forrás

60 / 59

Lithika

Köveskönyvek amulettreceptjei

A mai tudományos felfogás a drágaköveket az élettelen természet részének tudja. Az antik kultúrákban viszont az ásványokat az élővilágtól elválasztó határok távolról sem voltak átjárhatatlanok. Kővé dermedt Niobé gyermekeinek lemészárlása láttán, Polydektés, miután Perseus felmutatta neki Gorgó fejét, az özönvíz után pedig a Deukalión és Pyrrha által elvetett kavicsokból született újjá az emberiség. A drágakövek is rendelkezhettek élő tulajdonságokkal: megszülethettek – egzotikus vidékeken, például Núbiában (a palaestrinai Barberini-mozaikon sziklákból megszülető drágaköveket látunk) –, sőt maguk is lehettek kővel terhesek, mint a „saskő” (aetités; aetos: „sas”). Az egyes kőfajták természetes és csodálatos tulajdonságairól gazdag írott hagyomány alakult ki, amit szakmunkákban rögzítettek (Lithika vagy Lapidaria, vö. görög lithos, latin lapis: ‛kő’). Az első fennmaradt görög köveskönyvben, amelyet Aristotelés tanítványa, Theophrastos (371/0–287/6 k.) írt a Kr. e. 4. század végén, csakis az ásványok fizikai jellemzőiről esik szó. A fennmaradt kőtani munkák zöme viszont sok varázslatos tulajdonságukat is bemutatja. A Lithika leírásai élő szövegek: folyamatosan változnak, gyakran kölcsönöznek egymástól, és tekintélyüket általában fiktív módon, magukat hajdani mágusok vagy uralkodók által legitimálva teremtik meg. Ez a hagyomány a középkorban is folytatódott, sőt új vonásokkal gazdagodott. Elemei máig jelen vannak a drágakövek körül burjánzó ezoterikus irodalomban.

CHNUBIS-AMULETTEK

Sókratés – Dionysios: A kövekről 35 (Halleux–Schamp 1985, 170): Chnubis

„Másik onyx-fajta: fehér és teljesen átlátszó, mint a levegő. Ez is az onyx-félék közé tartozik. Véss rá összetekeredett kígyótestet, amelynek mellső része vagy a feje oroszláné, és napsugarakat. Ha ezt hordod, nem engedi, hogy megfájduljon a hasad. Akármennyit eszel is, könnyen megemészted. Aki viseli, ne vegye le.”

A recept a varázsgemmákról ismert Chnubis-szkhémát ajánlja gyomorpanaszok elleni amulettül. Más leírásokkal szemben nemcsak az oroszlán fejét, de a marját is rávéseti a kőre. Feltűnő, hogy ezt a változatot csupán két gemmáról ismerjük a Chnubisra vonatkozó, mintegy négyszáz tételes emlékanyagban. Mindkettő Antonio Capello (1652–1729) gyűjteményéből származik, aki a tárgycsoport egyik szenvedélyes gyűjtője volt, és 1702-ben könyvet adott ki a varázsgemmákról. Elképzelhető ugyan, hogy ez a variáns nem váltott ki különösebb visszhangot az antik glyptikai gyakorlatban, de adódik a feltevés, hogy a két gemma az ókor után készült, és a recept posztantik recepcióját tanúsítja. A Chnubis-amulettek ókor utáni történetének egyelőre két biztos és nagyon messzire vezető forrása van. Az egyik egy bizonytalanul a 13–14. századra keltezett, arab szövegű bronzlemez az isten stilizált ábrázolásával és – görög betűkkel leírt – nevével, a másik pedig egy sírlelet, ami váratlan közegben bizonyítja a Chnubis-gemmák középkori használatát: Hubert Walter (kb. 1160–1205) gyűrűjét Chnubis-gemma díszítette. Hubert Walter Canterbury érseke volt, Thomas Becket (Szent Tamás, kb. 1118–1170) utóda! Az antik varázsgemmák ókor utáni történetének átfogó vizsgálata még hátra van, a téma a következő évek egyik izgalmas feladatának ígérkezik. 

Sókratés–Dionysios: A kövekről 36 (Halleux–Schamp 1985, 171): háromfejű Chnubis

„Másik onyx-fajta: teljesen fekete. Hasznos a várandós és a szoptató anyáknak. Háromfejű Chnoubiost kell rá vésni.”

Erika Zwierlein-Diehl ismerte fel, hogy a kölni gyűjtemény egyik gemmája (CBd-1892) ennek a receptnek az alapján készült. A kölni gemma anyaga sárgás chalcedon, tehát nem pontosan az előírás szerint készült. Ez újabb példája az általános jelenségnek: az amulettek nem követték szigorúan a recepteket.

AMULETTGEMMÁK RECEPTJEI

Damigeron–Euax 5 (Halleux–Schamp 1985, 233): sardio

„…Sardio – Mars oltalmát (jelenti). Szabad születésűnek: tropaiont tartó Marsot; felszabadítottnak: fegyverzetet viselő Marsot; rabszolgának: Mars fegyvereit.”

Arés/Mars gyakran szerepel a görög-római glyptikában. Felirat híján nem dönthető el, hogy a fennmaradt példányok közül vajon melyik gemmát használták amulettnek.
Amulettek véset nélküli kőből is készülhettek.

Damigeron–Euax XVIII (Halleux–Schamp 1985, 256): Farkasfog-kő

„Az odontolycius, azaz farkasfog-kő szerencsét hoz – hasznos katonáknak, vadászoknak és azoknak, akik meg akarnak kaparintani valamit; azoknak is, akik vízből vagy isteni sugallatra jósolnak (csésze aljára kell tenni). A csecsemők megoltalmazására biztos védelmet kínál. Kiváltképp hasznos még tolvajoknak, akik a másokét kívánják ellopni.”

A javasolt kőfajta egyúttal az állatfogakból készült amuletteket is felidézi.

Damigeron–Euax XXXI (Halleux–Schamp 1985, 271): Lyngurium-kő

A lyngurium-kő a legjobb védelem a háznak, de várandósoknak és csecsemőknek is jó, hogy ne féljenek. Megvéd a királyi betegségtől (hepatitis, sárgaság) is, ha viselik, vagy lereszelik és borban megisszák.

Damigeron–Euax XLIII (Halleux–Schamp 1985, 281)

„Hasítsd ketté, (tedd) mézbe és tejbe, majd vedd ki, foglald gyűrűbe, és így hordd. Bárhová mégy is, ha ez veled van, vígan és nevetve megkapod, amit akarsz.”

A két receptben javasolt használatnak – tehát, hogy a követ lereszelik vagy félbetörik – a régészeti anyagban is van párhuzama. Erika Zwierlein-Diehl hívta fel a figyelmet arra, hogy számos (főleg haematitból készült) varázs-gemma félbetörten került elő – ezek talán ilyesfajta praxis tanúi?

„SYMPATHEIA-AMULETTEK”

Az alábbi két recept a Kyranides nevű köveskönyvből való. Az antik amulettek egyik sajátos típusát példázza, ami a következő elven működik: a kosmos különböző szféráiba tartozó elemek között rejtett, de a varázsló szaktudása révén aktiválható összefüggés van. Ezeket a recepteket egy-egy drágakő, növényi, madár- és haldarabka alkotja, az alkotóelemek pedig a görög ábécé azonos betűjével kezdődnek. Ennek megfelelően a Kyranides I. könyve huszonnégy receptet tartalmaz. A művet a 4. századra szokták keltezni, bár nyilvánvalóan jóval régebbi hagyományt is megőrzött. Ismert latin és ófrancia változata is, és arab fordítása is fennmaradt.

Kyranides: epsilon (Waegeman 1987, 40–46)

Epsilon. Növény: euzómos (más néven tzantyré); madár: euboé (vagyis csalogány); tengeri sün (echinos); kő: euanthos.
Az euanthos aranyhoz hasonló. Illik Aphroditéhoz, mert sokszínű és légies. Ha pedig sötétkék, aranyszínű az erezete. (…) Az aranyhoz hasonló euanthosra Aphroditét kell vésni, amint feltűzi a haját. Alá pedig a növény gyökerét és a csalogány nyelvét kell tenni. Foglald gyűrűbe, úgy hordd. Mindenki előtt kedves leszel és híres, édes beszédű – nem csupán emberek, de istenek és daimónok előtt is. Minden vadállat elfut majd előled.”

Az itt előírt véset pontos párhuzama az Aphrodité anadyomenét ábrázoló gemmáknak. Az ARRÓRIPHRASIS varázsigével kísért változata a leggyakoribb szerelmi amulett a varázsgemmák között.

Kyranides: tau (Waegeman 1987, 151–159)

Tau. Növény: lóhere (triphyllios); madár: páva (taós); tüskés rája (trygón thalassia); kő: élénk színű taités.
(…) A taités tarka, élénk színű, hasonló a pávához, ezerszínűnek is nevezik. Illik a pávához, mert sokszínű, ahogy a páva is. A kőre pávát kell vésni, a lába alá ráját, a hátlapra pedig a páva rikoltását: aió. Rakd alá a lóhere gyökerét; tedd foglalatba, úgy viseld. Ha viseled, csodálatosan hozzásegít sikerhez, szerelemhez és barátsághoz, minden férfivel és minden nővel, és ahhoz, hogy mindenki engedelmeskedjék neked. Álmodban feltárja, amit meg szeretnél tudni. Mert ha a fejedhez teszed, amikor alszol (de tisztának kell lenned), és ha terveznek valamit ellened vagy veled kapcsolatban, meg fogod tudni álmodban. Nagyon hatásos epilepszia ellen. Ha nyakba akasztod, a beteg tüstént egészséges lesz. Ezt a gyűrűt senki másnak ne add oda, mivel nagyon nagy ereje van, s nem lesz szerencséd másik ilyenhez.”

A recepthez egyelőre egyetlen gemmát sikerült kapcsolni (CBd-829).
akasztod: a mondatban szerepel még a herpetinó bambakinó kifejezés, amelynek pontos értelmezése még hátravan. Mivel mindkét szó egyedi, jelentésükre csak rokon alakokból következtethetünk. Az előbbihez a herpeton főnév áll közel (jelentése: ‛kígyó’), az utóbbihoz két szó is (bambakos: kb. „hatóerővel rendelkező szer”, mint a pharmakon; illetve bambakion: ‛pamut’). A mondat egésze alapján a kifejezés mindenképpen a nyaklánchoz kapcsolódik. 

KÖZÉPKORI KÖVESKÖNYVEKBŐL

Techel: Pecsétek könyve (Liber sigillorum)

Techel (Cethel, Zahel Benbriz stb.), azaz Sahl Ben Bišr a 9. század első felében élt, arabul író zsidó asztrológus nevének átirata, bár ennek a műnek az eredetije valószínűleg későantik görög munka lehet. A Pecsétek könyvének több mint harminc kézirata ismert, az első, latin nyelvű példány a 12. század második feléből való.

1.
„Ha iaspist találsz, amelybe emberi alak van vésve, nyakában vagy kezében pajzs, másik kezében dárda, lába alatt kígyó – minden ellenség ellen hatásos.”

E. Zwierlein-Diehl ismerte fel, hogy a leírás forrása a varázsgemmák Anguipes-alakja. Ezen a lapidariumon alapul a szkhémára vonatkozó középkori szöveghagyomány.

15.
„Ha olyan követ találsz, amelybe emberi alak (van vésve), jobb kezében fáklya, baljában női fej – alkalmas viszály elsimítására.”

A receptben leírt szkhéma önmagában nem értelmezhető. Több szövegváltozata ismert, ezek viszont a női fej mellett nem fáklyát, hanem kardot említenek. A recept tehát az antik Perseus-ikonográfia nyomait őrzi. Perseust ismerjük is egy mágikus praxisból, amit a talán leghíresebb császárkori amulett képvisel, és ami Perseust éppen ezzel a két képelemmel ábrázolja. Ám a praxist csupán ez az egyetlen darab képviseli a régészeti anyagban. Eltérő a használat célja is – a gemma köszvény ellen készült, a recept viszont viszály elsimítására (más szövegváltozatokban: villámhárításra) való. Végül a recept az asztrológiai szövegek közé tartozik, amelyek a csillagképek hatását akarták amulettbe sűríteni. A gemma és a recept egyezése tehát valószínűleg csupán látszólagos.

18.
„Ha olyan követ találsz, amelybe emberi alak (van vésve), lábain szárnyak, kezében pálca – kedvessé tesz.”

A leírás a kezében hírnökpálcát (kérykeion) tartó, szárnyas sarut viselő Hermésre vonatkozik. A recept elvben lehet antik minta folytatása (sziklán ülő Mercuriust említ például Damigeron–Euax, lásd Halleux–Schamp 1985, 234, 6), de a leírások szűkössége a kérdést eldönthetetlenné teszi.

24.
„Ha olyan követ találsz, amelybe oroszlán (van vésve) – jó vizenyő és sok más betegség ellen.”

Nagyon gyakori amulett-típus, gemmákról (pl. CBd-651–653), főleg pedig üveg függőkről (pl. CBd-458) ismert. Ez utóbbiak a Közel-Keleten készültek, a 4. század második fele és a 6. század között, példányaik azonban Nyugaton is elterjedtek. Pogány, zsidó és keresztény motívumok szerepelnek rajtuk, a későantik vallási koiné jellegzetes termékei. Részben helyettesítették a gemmákat, mivel a gemmavésés mestersége egészen szűk körbe szorult vissza. Megszűnéséről azonban nincs szó, sőt, egyre több jel mutat az antik glyptikai hagyomány középkori folyamatos­ságára.

Nagy Árpád Miklós – Zergi Nóra 2013

A cikk teljes terjedelmében Az Olympos mellett – Mágikus hagyományok az ókori Mediterraneumban című könyvben olvasható (II. kötet, 819–826.).

Bibliográfia

Zwierlein-Diehl 1992; Halleux–Schamp 1985; Waegeman 1987; Macrì 2009