A túlvilági remények és boldogság gyakori méltatása mellett a hárfás-dalok egy másik része a halál utáni lét bizonytalanságát, ismeretlenségét fogalmazza meg. Egy újbirodalmi sírban a tulajdonos feleségének, Mutnofretnek két dalát is megörökítették. A két dal a túlvilágot sötét, kietlen helyként festi le, melyről senkinek sincs ismerete az élők világában.
(1)A csend földjének elérése(?).1
Ki ébren volt, aluszik (ott),
ki éjszaka sem szunnyadt, álomban van minden nap.
A panaszkodók azt mondják,
a nyugaton lévők házai2 mély [sötét]ségben vannak,
(5)nincs rajtuk se kapu, se ablak,
nincs [fény], mely világítana,
nincs északi szél, mely [vigasztalná] a szívet,
sötétségben alszanak minden nap.
Elragadtatott a [pásztor] az örök megújulás földjére,
az örök maradandóság városába.
Ám rejtve vannak a nyugaton lévők,
nyomorúságos az ő helyzetük.
Az emberek húzódoznak attól, hogy hozzájuk menjenek,
s nem mesél [helyzet]éről az, ki egyedüli helyén nyugalomra szállt.3
Az örök megújulás bizony sötétségben van.
Bevezető, fordítás és jegyzetek: Kóthay Katalin Anna (in Kóthay–Gulyás 2007, 273–274)
1 Az első mondat fordítása igen problémás. Az biztos, hogy a szöveg a halottak birodalmáról szól, s a bevezető mondatban szereplő „csend földje(?)” ennek jelképe.
2 Azaz a halottak sírjai.
3 Azaz meghalt.