Lexikon

44 / 279

Az egyiptomi íráshordozók

Az egyiptomiak számos megoldással és eszközzel éltek az írás rögzítésére. Az íráshordozók megválasztása mindig szoros összefüggésben állt az alkalmazott írás formájával és kivitelezésével, és természetesen mindkét szempontot a megjeleníteni kívánt tartalom határozta meg. A hieroglif írás például nagyon sokféle íráshordozón megjelenhet, de minthogy ezek a szövegek elsősorban reprezentációs céllal születtek, a jeleket maradandó (nem pusztuló) felületeken alakították ki, hiszen a szövegek tartalmát is maradandónak szánták. Az épületek falain, sztéléken, szobrok és különböző használati tárgyak felületén megjelenő hieroglifákat valójában nem egyszerűen „leírták”, hanem gyakran kivésték (bemélyítették, vagy ún. „magas reliefként” kivitelezték), majd ki is festették őket. Azokat a szövegeket, amelyeket csak rövidtávon kívántak hasznosítani, a hieroglif írás kurzívabb változataival, mulandóbb anyagból készült hordozókon, ecsettel és tintával rögzítették.

Monumentális feliratok
A reprezentációs céllal létrehozott ún. monumentális szöveg íráshordozói tehát igen nagy változatosságot mutatnak, és bár az írásjeleket véshették, karcolhatták vagy festhették is, az íráshordozó kiválasztásának elsődleges szempontja az anyag tartóssága volt. Ezek a szövegek megjelenhettek épületfalakon, épületek alkotóelemein (oszlopok, pillérek, ajtókeretek, gerendák egyes felületein, stb.), vagy az épülettől különálló, de tartós anyagból készült elemeken: sztéléken és szobrokon. Az egyiptomiak tudatosan éltek a hieroglif írás képi jellegével és dekoráló erejével is, amikor szövegeiket elrendezték a műemlékeken.

Papirusz és osztrakon
A kevésbé fontos, vagy csak rövid távon hasznos (esetleg eleve rövid élettartamúnak szánt) dokumentumok olcsóbb anyagokon jelentek meg, amelyek előállítása nem volt túlságosan bonyolult, tartósságuknak pedig nem volt nagy jelentősége. Ilyen típusú íráshordozók a cseréptöredékek vagy mészkődarabok, melyeket összefoglaló néven osztrakonoknak nevezünk. Egyiptom legjellegzetesebb íráshordozója azonban tagadhatatlanul a papirusz, amelynek előállítása költségesebb volt ugyan, de széleskörű használatát mutatja, hogy egyaránt nagy számban maradtak fenn kurzív hieroglif, hieratikus, démotikus és kopt írással ellátott papiruszok, amelyek változatos típusú és műfajú szövegeket őriznek. Megjelennek a papiruszokon elbeszélések és tanítások, vallásos és rituális szövegek, szórakoztató irodalom, orvosi és matematikai szövegek, de adminisztratív dokumentumok és levelek is. A papiruszt az eredeti szöveg ledörzsölése után gyakran újrahasznosították, ezt hívjuk palimpszesztnek. Piszkozatokra, rövidebb üzenetek és feljegyzések elkészítésére azonban egy osztrakon is kiválóan alkalmasnak bizonyult. Az írnoktanoncok sem pazarolhatták a bonyolultabb előállítást kívánó papirusztekercseket, így számos irodalmi művet, amely iskolai írásgyakorlatok formájában maradt ránk, osztrakonokon található részletek összefűzéséből ismerhetünk.

Egyéb íráshordozók
Sokkal kisebb arányban, de állati bőröket és fatáblát is használtak íráshordozónak. Mivel a bőr – a papiruszhoz képest – könnyebben mosható, éppen ezért többszörösen felhasználható, egyes gyakran használt és fontos dokumentumokat bőrre rögzítettek. Mindazonáltal ez a két íráshordozó igazi jelentőségét csak a görög-római korban, a pergamen és a viaszbevonatú táblák széleskörű elterjedésével nyerte el. A bőrre és fatáblára írt szövegek alacsony száma az ezt megelőző korokban a fennmaradási körülményekkel is összefüggésben állhat, mivel ezek az anyagok gyorsabban pusztulnak.
A fentieken kívül az írás további anyagokon, használati tárgyak felületén is megjelenhet: például különféle anyagú edényeken, fémlemezen, agyagtáblán, csonton, vagy akár vászonra festve.


Egedi Barbara, 2015

Bibliográfia

Wessetzky, in AntTan 5/1–2 (1958); Lucas–Harris 1962; Baines–Málek 1992, 198–201; Schulz–Seidel 2001, 345–355; Dodson 2005